Pongrácz AndrásBodor Ferenc: A high-end nem hifi, hanem életstílus

Pongrácz András | 2012. November 26., Hétfő 06:00

Kötetlen beszélgetés Bodor Ferenccel, a Bodor Audio tulajdonosával a cég múltjáról, jövőjéről, zenehallgatásról és a high-end értelmezéséről.

Interjúkészítés szempontjából nem a éppen legideálisabb időszakban sikerült találkozót egyeztetni Bodor Ferenccel. A cége éppen egy hatalmas költözés közepén állt, a régi bemutató termet már szétbontották, az újat pedig még javában építették. Így két gond is adódott: egyrészt a tervezett készülék meghallgatás és teszt elmaradt, mert a berendezések még nem voltak installálva, másrészt a beszélgetést a parkettázó szakemberek fülsértően hangos kopácsolása közepette kellett lebonyolítani. De határozott ígéretet kaptam, hogy a nem is oly távoli jövőben sort kerítünk a "Presence" lánc meghallgatására..

- Meséljen a kezdetekről. Hogyan, mikor, milyen körülmények között indult a Bodor Audio?

 

- A cégem most 17 éves, az alapításakor még nem Bodor Audio volt a neve, és más volt a tevékenysége is. Egy idő után azonban elkanyarodtam a hifi felé, nyitottam egy műszaki boltot a XII. kerületben, és Németországból hoztam be az egyre nívósabb berendezéseket. Ez nagyon sokáig ment, és egyre jobban. Olyan jól, hogy arra gondoltam, elő kellene jönni valami saját dologgal. Nyolc éve azt mondtam, hogy abbahagyom a használtkészülék értékesítést, és belevágok a Bodor Audioba. Körbenéztem a piacon, hogy találjak egy olyan szakembert, aki az elképzeléseimet meg tudja valósítani. Mert ez nem egyszemélyes történet. Ha van egy feladat, akkor arra megpróbálom megtalálni a megfelelő szakembert, legyen az marós-esztergályos, faipari munkás, digitális elektronikához értő szakember, vagy szoftverfejlesztő. Mindig azt szoktam mondani, hogy én nem csinálok mást, mint egy karmester, de ami összeáll, az nekem köszönhető.

 

bodor_ferenc_600x300.jpg

 


- Az első saját készülékük egy végerősítő volt. Azért is esett erre a készülékfajtára a választás, mert nem kell mechanikával foglalkozni, mint egy LP vagy egy CD játszó esetén?

 

- Az erősítőnek is nagyon fontos a mechanikája, a doboz felépítése! Egy végerősítőnél a hűtésre is oda kell figyelni, a mechanikus elcsatolásokra, megtalálni a helyét a tápegységnek, az erősítő fokozatoknak. Mi egy évig csak azon dolgoztunk, hogy maga a készülékház felálljon, és nem a külcsín, hanem hogy belül hogyan rendezzük el az alkatrészeket!Az elektronika teljesen saját tervezés volt?

 

Én azt vallom, hogy ha már vannak jól bevált, jól megtervezett berendezések, akkor érdemes tanulmányozni, hogy az hogyan működik, hogyan épül fel. Megnéztünk egy régi, A-osztályú Krell végerősítőt, aminek nagyon szerettem a hangját, és építettünk egy hasonló elven működőt. Az alkatrészek esetén viszont hamar rájöttünk, hogy Magyarországon alig lehet kapni high-end minőségűt. Ezért én is ugyanonnan veszem az alkatrészeimet, ahonnan a Mark Levinson, a Linn, vagy bármelyik más neves cég.
Elkezdtük gyártani a prototípusokat és a próbadarabokat, majd amikor mindenki azt mondta, hogy ez már jó, és megrendelés is lett belőle, akkor láttunk neki a gyártásnak. Készítettünk belőle néhány darabot, eladtuk. Mivel jó volt a visszajelzés, ezért készítettünk újabbakat. Eközben folyamatosan fejlesztettük. A mai napig azt tartom, hogy nem szabad megállni, mindig új lehetőségek után kell nézni.

 

 

- Azt az erősítőt forgalmazzák még?


- Már nincs forgalomban. Azért nem gyártjuk, mert az igények folyamatosan változnak. Mi is kerestük az újabb lehetőségeket, és a régi A-osztályú erősítő helyett ma már D-osztályút készítünk. Saját fejlesztés – tehát nem egy megvásárolt D-osztályú panelt használunk, mint ahogy azt nagyon sok nagy cég teszi. A mi D-osztályú erősítőnk környezetbarát, energiatakarékos. Míg a régebbi digitális erősítők – többek között a mienk is – többszáz wattot fogyasztottak óránként, a mostaniak alig 25 wattot!

 

 

- Ezzel át is lépünk a múltból a jelenlegi termékválasztékig: A legelső benyomás, hogy külsejüket tekintve ég és föld a különbség a korábbi szögletes dobozok és a mostani design között!

 

- Odafigyelünk a műszaki tartalomra, de a külső legalább ilyen fontos. Ám a dizájn egy külön szakma. Három éve összeismerkedtem a jelenlegi üzlettársammal, Finta Csaba belsőépítésszel. Imád zenét hallgatni, és régi vágyálma volt, hogy legyen egy ilyen jellegű cége, vagy be tudjon társulni valahová. Megtetszett neki a régi berendezéseink hangja (többet is vásárolt belőlük...), majd felajánlotta, hogy dolgozzunk együtt: ő megtervezi a külsőt, és mi belegyártjuk az elektronikát.

 

A mostani berendezések külseje, hogy ezek így néznek ki, jelentősen neki is köszönhető. Közösen találtuk ki természetesen a formát, hiszen először mindig a beltartalom a fontos, de ha a formával utána lehet úgy menni, hogy mind a kettő jó legyen, és tudjon érvényesülni, akkor az úgy tökéletes.


Ráadásul a külalak egyre fontosabb. Mivel a Csaba belsőépítész, mindig is törekedett arra, hogy egyedi lakásokat, különleges belső enteriőröket hozzon létre.  A hifit tekintve, neki is, mint az összes többi belsőépítésznek, lakberendezőnek herótja volt attól, hogy létrehozott egy szép belsőt, és utána odatettek valami csúnya hifit. Ez a kettő azért nagyon nehezen hozható össze. Ezzel a koncepcióval viszont abszolút jól tud ő is dolgozni. Tehát azon van, hogy ahol van ilyen munkája, oda mindenhova be is tervezi a készülékeket.

 

 

- A honlapjuk szerint komplex szolgáltatást nyújtanak ügyfélkörüknek, ez mit takar?


- Ehhez tudnunk kell, hogy mit szeretne a vásárló, mire fogja használni, milyen teljesítményre van szüksége. Ezek azért variálhatóak. Végső soron az ízét, a hang balanszát is be lehet úgy állítani, hogy az abszolút olyan legyen, mint amilyet a megrendelő szeretne.Kaphat akár egyedi berendezést is. Alapvetően egy sztenderdet fogok átadni, de ha ő szeretné, akkor én abszolút személyre szabva tudom beállítani a hangját.

Ugyanez igaz a külsőre is. A weblapunkon nálunk a marketing szöveg abból áll, hogy egyénre szabott. Küld a megrendelő egy képet, hogy hova szeretné, mi megnézzük és hozzáigazítjuk az adott enteriőrhöz a készülék megjelenését. Itt a színekkel lehet leginkább variálni, és az anyagokkal. Mi nagyon szeretjük ezt a textil bőrt, de természetesen igazi bőrből is megoldható. Vannak olyan állatok, amelyeket kimondottan csak a bőrük miatt tenyésztenek – az állatvédők miatt erre nagyon oda kell figyelni. Vagy akár furnérjaink is vannak, tehát a lehetőségek széleskörűek.

Bodor_Ferenc_CD4.jpg

Presence CD játszók különböző enteriőrökhöz illeszkedően

 

Végső soron ezt tudjuk nyújtani a megrendelőnek: kiszállítjuk, installáljuk, beállítjuk és hozzáigazítjuk a szobához. Ez jelentős hányada az árnak. És később sem engedem el a kezét a vevőnek, évente lehet upgrade-t kérni. Kétévente elhozzuk a készüléket, bevizsgáljuk, ha valami probléma van, akkor azt kicseréljük. Visszaviszem, megint beállítom neki, megint kinyújtom a garanciáját. Valamint minden hónapban megy egy hírlevél lemezajánlóval. Én úgy képzelem el, hogy ez csak így működhet, mert ez nagyon fontos. Ez majdnem fontosabb, mint maga a berendezés. Mert valóban nagyon sokan vannak úgy, hogy találnak egy jó vételt a neten hazaviszik, lerakják, és rögtön rá is jönnek hogy milyen vacak.

 

 

 - A weblapjukon a másik fontos téma a jelenlét fogalma a „Presence”, ami a termékeik neve is egyben. Tudna erről bővebben mesélni?

 

- Ez annyit tesz, hogy nekem nagyon sokat jelent az, hogy amikor az ember tele van stresszel, feszültséggel, és a nap végén leülök, akkor a rendszer valami olyan megnyugtató dolgot hozzon vissza – nem a részletekben elveszve – amitől utána úgy fogok felkelni a fotelből, mintha elmentem volna relaxálni.

 

Ez a készülék, ha nem is ad ki hangot magából, nekem akkor is egy tetszetős valami. Bejövök, ránézek, és azt mondom: hazajöttem, de jó ránézni. Ránézek egy hagyományos hifi készülékre: vasfogantyúk, meg alumínium doboz, az nem tetszik. Azt el kell dugni, hogy ne is lássam. Ezt meg szeretem nézni. Azt tudni kell, hogy ezek nem hifi berendezések. Mi nem gyártunk hifit, ez annál több. Ez más dolog, ez egy életstílus. Hifit már nem is akarok gyártani.

Bodor_Ferenc_XL.jpg

Presence XL rendszer


A „jelenlét érzet” pedig azt kell, hogy jelentse, hogyha beteszek egy kellemes, érzelmes felvételt, akkor megjelenjen előttem az énekes. Majdnem hogy meg tudjam fogni, érinteni. Tehát annyira jó legyen az összkép, hogy abszolút odavarázsolódjon elém. Persze tudom, hogy mindenkinek ez a célja, de ez egy nagyon nehezen megvalósítható dolog.

 

 

 - Említette a fejlesztések során tartandó készülék meghallgatásokat. Kik azok, akiknek a véleményét mértékadónak ismeri el a berendezések hangzását illetően?

- Van néhány zeneszerető barátom, akik sokat járnak koncertekre. Eljönnek, leülnek, és azt mondják, hogy ennek a berendezésnek jó a hangja, de ez és ez a baja, amit aztán kijavítunk. Apránként az ember megtanulja, hogy mi is az, amit érdemes egyáltalán meghallani ahhoz, hogy jó berendezést lehessen elkészíteni. Mindig az élő zene felől közelítünk.

 

Szépen apránként az ember megtanulja, hogy mi is az, amit érdemes hallani, és mit kell egyáltalán meghallani ahhoz, hogy jó berendezést lehessen elkészíteni. Ez nagyon fontos dolog, mert nem a nagyon vad hifistáknak kell megfelelni, akik azzal jönnek, hogy ilyen tér meg olyan frekvenciamenet. Ez mind nagyon mellékes dolog.

A fejlesztés időszakában volt néhány referencia lemezünk, érdekes módon azok mind nagyon jól szóltak, de amikor betettünk valami mást, annak alig volt mélye. A legtöbb audiofil azt mondja, hogy semmi korrekció, minden legyen lineáris. De annak idején nem véletlenül találták ki a hangszínszabályzót! (A világ legjobbjának tartott hangszínszabályzóját, a Cello Palettát Mark Levinson építette, szerk.) Csak jól kell megépíteni, és akkor nagyon hasznos tud lenni. Miért hallgassak én egy mélyszegény felvételt, amikor odamehetek, tekerek rajta egyet és a hangja máris jó lesz?

 

 

- Valóban nem mindegy egy adott készüléknek, hogy milyen zenei műfajt hallgatunk rajta?

- Mindenevő berendezés nincs, az megvalósíthatatlan. Nem lehet készíteni olyan hifi berendezést, amely minden zene esetén tökéletesen helytáll. A mi készülékeink például kevésbé rock zenére, heavy metálra, vagy zúzós zenékre vannak kitalálva.

 

 

- A jelenlegi termékválasztékuk milyen készülékekből áll, és specifikációikban mennyire kell tekintettel lenniük a manapság dúló számháborúra?

- A nagyobbik, rendszer egy 500 wattos végerősítőből, előerősítőből, CD-játszóból és két nagy hangfalból áll, valamint szükség esetén a hozzájuk tartozó tároló egységből. Igazából egy jó erősítőnek nem kellene nagy teljesítmény, mint ahogy egy hangfalnak sem kell 100 kHz-ig elmenni, mégis sokaknak ez jelenti a hansugárzót. A gyártók látják, hogy a tájékozatlanság miatt bőven elég, ha nagy számokat adnak meg. Például egyre nagyobb a mintavételezési frekvencia, ez a lejátszó már 20 bites, ez már 40 bites, stb. Ilyesmikkel el lehet adni készülékeket...

Bodor_Ferenc_S.jpg

Presence S rendszer

 

A mi magas sugárzónk 40 kHz-ig sugároz, a szélessávú hangszóró is elmegy 18-20 kHz-ig, és ez bőven elég. Egyébként ennek a rendszernek van az egyszerűsített verziója, ami egyetlen készülék. Ez egy integrált erősítő egy beépített digitál/analóg átalakítóval – így fogad digitális jelet, lehet zenét hallgatni egy laptopról is, vagy rá lehet tenni a saját dokkoló egységünket, amely segítségével akár mobiltelefonról is tudunk zenét lejátszani. A kis hangfalak, pedig állhatnak a saját lábukon, de fel lehet őket erősíteni fali konzolra is.

 


- A jelenlegi választékuk lefedi a teljes audio láncot, de lemezes zeneforrásként mindig csak a CD-ről beszéltünk. Nem tervezik, hogy LP lejátszóval is foglalkozzanak, hiszen a reneszánszát éli?

 

- Az LP az egy nagyon nehéz történet. Én azt mondom, hogy mi egy kis cég vagyunk, kicsi a költségvetésünk, nagyon meg kell fontolni, hogy mire, vagy hova tesszük a pénzt. Amit én fontosnak találtam - főleg a mai világban – az a végerősítő, előerősítő, integrált erősítő, CD játszó, hangfalak, és a komplett kábelezés.

 

Az LP nagyon jó, de annyira különleges, és főleg Magyarországon annyira szűk réteget érint, hogy nem láttam, és ma sem látom úgy, hogy ezzel érdemes foglalkozni.

 

Ma már lehet, hogy itthon el lehetne adni egy ilyen minőségi lejátszóból évente akár hármat is. El kell dönteni, hogy érdemes-e emiatt a három vagy négy darab készülék miatt sokmilliós fejlesztgetésekbe belebonyolódni? Én most úgy látom, hogy nem.  De fogunk építeni, még az is lehet hogy az idén, de nem eladásra, hanem csak magunknak. Azért, mert én is nagyon szeretem az LP-t. Van néhány száz lemezünk, azokat fogom hallgatgatni. De nagyon nehéz egy LP játszót már kiajánlani, amikor azt látom, hogy azok az emberek, akik a mi vevőkörünk, már leginkább mp3-at hallgatnak, a mobiltelefonjukról vagy média lejátszókról, internetről akarják lejátszani a zenét. Ide nagyon nehéz berakni az LP-t.

 

 

 - A nagyfelbontású lemezek megjelenésekor gondoltak rá, hogy SACD vagy DVD-Audio lejátszót készítsenek?

 

- Nem, mert az a történet zsákutca volt. Lehetett tudni, hogy ebből nem lesz semmi. Még a DVD-Audio volt a legjobb, de hát csúfosan végezte. Az SACD azért viszonylag sokáig húzta, de az a probléma, hogy sok hibába futottak bele.

 

Igazi SACD felvétel és arra alkalmas stúdió nem volt azért túl sok. Az ilyen átkonvertálós dolgokat meg nagyon meg lehetett hallani. Egy nagyon jó SACD lejátszóval és igazi lemezzel szerintem nagyon különleges hangot lehetett produkálni, de számomra semmilyen előnyt nem élvezett egy sima CD-hez képest.

 

A hangsúly mindig a minőségben van. Ez az SACD történet pedig elment egy kicsit a mennyiség felé. Minél nagyobb információ, minél több bit, meg olyan magassugárzó ami 100 Khz-ig elmegy. Nekem még a fülemben vannak azok a legjobb hangok, amit én valaha hallottam a hifiből: papír magassugárzó, ami garantáltan 13 Khz fölé nem megy, és nagyon egyszerű berendezés, és mégis valami nagyszerű hangja volt.

 

 

- Hogyan látja a high-end üzletág jövőjét a technikai fejlődés függvényében?

- Jó hangfalra mindig szükség lesz, ám a mai csodák, hogy megrezgetünk valamit és az lesz a hangfal – nem fognak működni ebben a kategóriában, itt mindig is megmarad az igény a jó hangfalakra. Az erősítőre ugyanez igaz, de meg fognak szűnni a nagy erősítők, lesz néhány D-osztályú modul, amit majd gyártanak, és majdnem mindenki azt fogja használni. Az előerősítő szintén nagyon le fog egyszerűsödni. A CD-játszó nagy valószínűséggel megszűnik. Most még sok embernek van, de egyre kevesebbet vásárolnak: a CD saját magát szünteti meg azzal, hogy olyan drágán árulják a jobb minőségű felvételeket, amit csak kevesen engedhetnek meg maguknak. Ráadásul az interneten szinte minden elérhető, és elég jó minőségben. Ehhez, pedig már vannak hálózati lejátszók a milliós árfekvésben is, melyek tényleg nagyon jól szólnak.

 

 

- Vannak-e tervek a Bodor Audio termékskála bővítéséről? Milyen irányban próbálnak terjeszkedni?

 

- Lefelé nem, csak feljebb. Ha megnézzük, hogy mi az uralkodó széljárás akkor azt látjuk, hogy az alsóbb réteg kihullik. Ráadásul amúgy sincs kedvem a kínaiakkal konkurálni. Azok az emberek, akik megtehetik, és valóban adnak is dolgokra, soha nem fognak kínai terméket venni, mindegy, hogy aranyozva van, vagy csillog-villog.

 

Bodor_Ferenc_S2.jpg

 

Tehát azt mondjuk, hogy mi csak előrefelé vagyunk hajlandóak menni, a még jobb, a full-luxus kategóriába. Ha a vevő azt látja hogy egyedi, kézzel készült, az megfelelő számára. Ez régen is jó volt, de most aztán még inkább. A kézzel varrott bőrnek nem kell olyan hibátlannak lenni, mintha robot készítette volna, mert úgy hatmillió egyformát le tudnak gyártani. A Bugattiban sincs két egyforma ülés. Nem is kell. Az a lényeg, hogy amit kapsz, az perfekt legyen. Mi erre törekszünk.

 

 

- Ez volt a minőségi kategória. És a termékválaszték terén?

 

- A bővítést illetően mindig van egy kis egészséges vita itt a cégen belül. Én azt tartom, hogy a legújabb technológiába nem érdemes rögtön beleszaladni. Látom én, hogy veszettül halad itt minden előre, de én meg azt mondom, hogy a régebbi, de megbízható, stabil technológiák és megoldások az elfogadhatóak a számomra. Szívem szerint én a sztereónál maradnék... De mindent meg tudunk valósítani, mint ahogy készítettünk már sokcsatornás végerősítőt is, tíz csatornás volt eddig a legnagyobb. A házimozi irányába nem akarunk elindulni, de egy Home Theater PC egységet viszont összerakunk még az idén.

 

 

- Tehát bízik benne, hogy a high-end fennmarad?

- Igényes készülékekre mindig szükség lesz, de a high-end nem csak a berendezésekről szól. Régen volt hifi klub, zenei estéket tartottunk, ahol nem is a berendezés volt a legfontosabb, hanem a zeneanyag. Ott meg tudtam hallgatni olyan zenéket, amiket nem ismertem, vagy nem jutottam hozzá. Most ezt újra fogjuk indítani. Azon vagyok, hogy próbáljunk tenni valamit, máskülönben a high-end szépen lassan elsikkad, ami rettentő szomorú dolog lenne.

 

( - )

 

További információk: www.bodoraudioplus.hu

 


Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg 

ACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.137364 másodperc.