dr. Basa KárolyDarvas László - A mester és tanítványai

dr. Basa Károly | 2012. November 27., Kedd 07:00

Már a találkozó telefonos egyeztetése után hegyeztem a tollamat – ha a második mondatban már az új villanyórájának a hangra gyakorolt negatív hatása felett kesereg, akkor nem holmi unalmas unalmas „bezzeg az én időmben!” beszélgetésnek nézek elébe!

Mi, akik hifi-újságírásra adtuk a fejünket, pár nagyon ifjú titántól eltekintve, valamennyien a ma már történelmi távlatokba vesző Hifi Magazinon szocializálódtunk, nőttünk fel; belőle tanultuk a reprodukált zene esztétikáját és az alapfogalmakat; a HFM felbujtására vesződtünk A-B tesztekkel, kábelekkel meg asztalkákkal. Bevallva vagy tagadva, de mindannyian Darvas László  kalapjából bújtunk elő – nem megkerülhető a kérdés: hogyan hifizik, min kísérletezik, egyáltalán: hogyan él ebben a harminc évvel ezelőttire aligha hasonlító világban?

Amit alább megpróbálok egységes mederbe folyatni, az többalkalmas, sokórás eszmecserék csapongó gondolatoktól megtisztított kivonata.

- Hogy is van ez a villanyóra-effektus?

- Mint tudod, utóbbi éveim jórészt a rendszer kiegészítőinek finomításával teltek, részben anyagiak (a készülékek cserélgetése nem olcsó mulatság!), részben a hangminőségre gyakorolt jelentős hatásuk miatt. Természetesen megfelelő készülékek nélkül a kábelekből és az asztalkákból nem jön ki zene, de ezek aprólékos, célratörő, de természetesen ezért időtrabló finomításával igen jelentős javulást lehet elérni. Akár egy akkora lépcsőfokot is feljebb lehet lépni, mint pl. az erősítő nagyobbra cserélésével (csak az olvasók tájékoztatására, ez itt nem 10-20 ezer, hanem több százezer forintot jelent!). Legutóbb beavattalak a tápellátás körül házilagosan kivitelezhető tuning hatásaiba (kismegszakító, hálózati kábel, stb.), de akkor még – ilyen irányú tapasztalatom nem lévén – szó sem volt a villanyóráról. Történt ugyanis, hogy „szavatossága” lejárván a hatóság vadiúj csili-vili digitálisan működő villanyórára cserélte a békebeli pörgettyűs mérőkészüléket, amitől a zene egy csapásra megdöglött, kárba veszni látszott 10 hónapnyi fárasztó munka! Nem kevés utánajárással sikerült egy még hagyományos analóg, de a lecseréltnél jóval fiatalabb készülékre visszacseréltetni a borzalmasan szóló(!) újat – és láss csodát, visszaállt a világ régi rendje, talán még egy kicsivel jobb is lett az összkép!

 

darvas_laszlo_01.jpg

 

- Mekkora ez a különbség? Le lehet valahogy szavakban írni?


- Nem magától értetődő. Az egészen durva eltéréseken kívül, melyek mindenki számára egyértelműek (a különböző regiszterek – mély, magas – hiánya vagy többlete, a különféle torzítások, a sztereó színpad szélessége és mélysége (!), stb.) ezek a hatások inkább hosszabb zenehallgatásnál jelentkeznek. Röviden fogalmazva: a lemezgyűjteményünk mekkora hányadát, és azokat mennyi ideig vagyunk képesek örömmel, odafigyelve hallgatni? Mindenki ismeri azt az állapotot, amikor több-kevesebb lemezre mondjuk: Ez sem szól jól, ezt most talán mégse tegyük fel… Vagy amikor 10 perc múlva, vagy fél óra múlva eszünkbe jut, hogy zenehallgatás helyett inkább mást kéne csinálni. Tapasztalatom szerint mennél jobb (jobban hallgatható) a lánc odahaza, annál ritkábban teszünk félre felvételt, annál tovább szögez a székhez a zene – na ebből gyárts statisztikát!

 


- Van-e az egyes láncszemeknek fontossági sorrendje, milyen hierarchia uralkodik a rendszerben?

- Szerintem komplex rendszerben érdemes gondolkodni. A legtöbb hobbista egy készülék köré építi a hifijét, ahhoz válogat jól-rosszul partnereket, és csodálkozik, ha a végeredmény messze esik az elvárttól. Kerek egész rendszert igazából csak a gyártók, vagy kereskedők képesek összeállítani. Az audiofil – high-end kereskedők java része egy-két személyes kis vállalkozás, importőr, disztribútor, nagyker meg kisker egyben – nyílván csak a saját portékájából tud építkezni, de amíg nem lesz annyi vásárló, hogy márkafüggetlen kiskereskedőket is eltartson, addig még ez is sokkal jobb, mint amit az egyenkénti összeválogatással ki tudunk hozni az egészből. A hierarchiára visszatérve, ma már úgy látom, hogy annak idején a magazinban nem adtunk súlyának megfelelő teret a front-end, azaz a források fontosságának hangsúlyozásának… (ennél finomabb önkritikát régen hallottunk! A szerk.) 

 

 

- Vagy húsz éve nem látok analóg lemezjátszót nálad, pedig a körön kívüliek leggyakrabban az LP-t társítják az igazi hifi rendszerhez!

- Ennek leginkább praktikussági, és néhány technikai oka van. Operarajongó révén elég nehezen tolerálható, ha kedvenc műfajunk szinte kivétel nélkül több lemezre, és még több lemezoldalra széttöredezetten válik csak hozzáférhetővé. Véleményem szerint az LP még mindig jobb, humánusabb, megszólalása magával ragadóbb, a halk részek még akár tisztábbak is. Cserébe ott van számtalan nyűgje-baja, a belsőbarázda-torzítástól a zajon keresztül a hangos részek erőszakosságáig. Megjegyzem, lemezeim kivétel nélkül analóg felvételi eljárással készültek, a digitális módon rögzített zene számomra mindig is túl hűvös és steril maradt. Hogy akkor majd’ minden lemezem (legalábbis a stúdiómunka) a nyolcvanas évek előtti korból származik? Igen, nekem akkor megállt a (zenei-)világ, a kortárs előadókat nem ismerem. A CD a korai, borzalmasan szóló darabok után nagyon jól kikupálódott – mind a ketten jól emlékszünk az első, 1983-as Műszaki Egyetemi találkozásunkra az új médiával, amikor mindenki azt jósolta, hogy lesz ez még olcsóbb is, meg jobb is! A jóslatok beváltak, akárcsak az enyém, mely szerint lesz ez még sokkal drágább is…

 

darvas_laszlo_CD.jpg


- Egy kicsit mindig csodálkoztam, hogy az általad lebonyolított „szeánszokon” akkora effektusokat vagy eltéréseket hallotok, mely hosszméretre konvertálva mondjuk bolha hátán a pattanás, ugyanakkor a legkritikusabb láncszem, a lehallgató helyiség egy átlagos méretű, átlagos bútorozottságú sokfunkciós nappali-dolgozó-iroda-szoba!

- Mint oly sok alkalommal az életben, ebben a kérdésben is kompromisszumot kellet kötnöm, ezúttal a hifi és a család között táncolok a pengeélen. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az igazán jó hang alapfeltétele a megfelelő lehallgatóhelyiség, ad abszurdum többet kell(ene) fordítani annak akusztikai kezelésére, mint bármelyik komponens magválasztására, de azt a luxust nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy diffúzorokkal, rezonátorokkal, frekvenciafüggő csillapítókkal „csapjanak agyon” egy szobát – azokról a kiválasztottakról nem is beszélve, akik külön erre a célra építtetnek stúdiót! Bizonyos vagyok abban, hogy megállapításaink, ajánlásaink nagyon jól adaptálhatók más körülmények közé, és ha némileg másként is viselkedtek a készülékek eltérő körülmények között, ezt úgy sem kerülhettük volna el, ha egy akusztikailag tökéletes környezetben teszteltük volna őket.

 

darvas_laszlo_02.jpg


- Mennyit javult az elmúlt harminc évben a reprodukált zene minősége? Hogyan fejlődtek a készülékek?


- Érdekesen változott a világ – és ez a hifire fokozottan igaz. Olyan szélsőségesen különböző hangú, felépítésű, filozófiájú készülékek között éltünk 30 éve, hogy az maga volt a káosz – különösen, ha arra gondolunk, hogy elvileg mindegyik ugyanazt a zenei történést akarta a lehető leghűségesebben tolmácsolni. Mindenki azt hitte, hogy ez a sokszínűség drasztikusan csökken, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz és az eredetihez – de nem így történt! A legvalószínűbb magyarázat erre részben a koszos anyagiak hiánya. Soha, senki nem költött még elég pénzt arra, hogy alaposan utánajárjon a dolgoknak, a „máskéntszólást” fizikával is megmagyarázza – holott minden bizonnyal a világnak ezen kicsi, de nekünk nagyon fontos szeglete is megérthető és leírható. A mérnökök sem igazán vannak velünk (kacsintás). Frusztrálja őket a Meg Nem Mérhető! Túlnyomórészt a megismert módszerekkel akarják az összes problémát megoldani, amivel szembe kerülnek. Vagy szerinted mennyi tudományos alapkutatás előzi meg egy új készülékállvány, vagy mondjuk kábel piacra kerülését? 

 

 

- Akkor hogyan készülnek a kétségkívül nívós audiofil darabok?

- Ugyanúgy, ahogy a hangszerek. És ezért pontosan ugyanúgy különböznek is egymástól, de ettől még a mesterdarabok ugyanolyan értékesek és ugyanolyan tökéletesek. Az egész egy hangszerkészítő játék, annak minden szépségével és reménytelenségével együtt.

 

( - )

 

 


Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg 

ACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.438432 másodperc.