Sztereó Magazin18. AV TREND & HIFI SHOW 2017-A HIFI ünnepe Budapesten

Sztereó Magazin | 2017. December 17., Vasárnap 12:00

hirdetés

Ilyen volt Magyarország legjelentősebb audio kiállítása az idei évben.

A legpatinásabb technológiai esemény hazánkban


Mintha csak tegnap lett volna, mikor az első Hifi Show-t rendezték Budapesten, pedig azóta már lassan két évtized telt el. 2017-ben ugyanis már a tizennyolcadik ilyen eseményre került sor, ezúttal immár ötödik alkalommal a Budapest Marriott Hotelben.

 

Marriott Budapest NYITO + CIMLAP.jpg

 

Az idei évben a korábbiakhoz hasonlóan szintén rengeteg cég tette tiszteletét az eseményen, amelynek ezúttal is méltó helyszínt biztosított a legendás Marriott hotel a Duna partján. A szálloda három szintjén oszlottak el a kiállítók, ami azért magában jól jelzi, hogy a technológiával együtt a rendezvény is állandóan fejlődik. Idén már második alkalommal került megrendezésre a PROFI FOTO kiállítás, ahol a professzionális fotográfia elkötelezett hívei találkoztak a legújabb fototechnikai újdonságokkal és ez még izgalmasabbá még vonzóbbá tette az AV TREND & HIFI SHOW-t.

 

Hangulat 3.jpg

 

A hangulat


A bemutatott különleges, és rendkívüli minőséget képviselő készülékek mellett az esemény egyik legnagyobb vonzereje évről-évre a hangulat. Amikor egy ekkora helyen koncentrálódik ennyi szakértő, és hangokért, zenéért rajongó ember, az egész egyszerűen páratlan miliőt teremt. Nagyon érdekes látni, hogy miként teremtenek eszközök, és zenék olyan közösséget, amelyben nem ritkák egymással homlokegyenest ellenkező vélemények hangzanak el.  

Az AV TREND & HIFI SHOW ismételten bebizonyította, hogy a hazai piac szereplői prémium kategóriás megoldásaikkal otthon vannak az audio iparág összes szegmensében. Legyen szó forrásról, kábelekről, adatátviteli technológiákról médialejátszó eszközökről, erősítőről, végfokokról, mélysugárzókról vagy hangfalakról akár, mindenre akad megfelelő eszköz vagy szolgáltatás.

 

Hangulat 2.jpg

 

Kiállítók


Az Octogon Audio az egyik legnagyobb, három teremből álló standdal volt jelen a kiállításon, így lehetősége nyílt arra, hogy bemutassa az általa forgalmazott Polk Audio hangfalakat, az Audio-Technica fejhallgatóit, valamint a NAD és Parasound márka termékeit. Ez már önmagában erődemonstráció a javából mondta Világ László igazgató úr ( képünkön). A koronát az Octogon bemutatóra az a privát moziszoba tette fel, ahol egy komplett 7.4.2 csatornás Dolby Atmos rendszer várta az érdeklődőket a világ egyik legjobb UHD Blu-ray lejátszójának (OPPO UDP-203) és az Epson HDR támogatású EH-TW9300 projektorának társaságában.

 

01 octogon audio.jpg

 

Egy ilyen eseményről a Sennheiser egyszerűen nem hiányozhat. Idén a fő hangsúlyt a HE1 Orpheus fejhallgató kapta. A lenyűgöző tulajdonságokkal bíró modell iránt óriási volt az érdeklődés. Aki ki szerette volna próbálni, annak akár több órás várakozásra is fel kellett készülnie. Ezen kívül ki lehetett próbálni, a Sennheiser HD800S és a Sennheiser HD600 fejhallgatókat, amelyek előtt szintén tekintélyes sorok alakultak ki.

 

02 sennheiser.jpg

 

A l'auditeur a Hifi Show történetének legrégebbi résztvevői közé tartozik, hiszen már az első kiállításon is jelen voltak. A kis magyar cég filozófiája azóta változatlan, hiszen a céljuk az analóg és digitális High-End rendszerek tökéletes összecsiszolása. Minden évben az övék az egyik legkülönlegesebb atmoszférájú helyszín, ahol az élményt egy Audionet Watt sztereó integrált erősítő, egy Planck CD játszó és DAC konverter, valamint egy Clear Audio lemezjátszó segítségével a Sense Audio manufaktúra hangfalai szolgáltatták.

 

03 Iauditeur.jpg

 

Amíg a legtöbben kizárólag a hangra koncentráltak, addig az AVmax Rendszertechnika Kft. azt mutatta meg, hol tart ma az audiovizuális világ. Ennek érdekében komplett, igen látványos moziszerű programot mutattak be az általuk forgalmazott termékek segítségével. A rendszerben helyet kapott többek között egy Sony VPL-VW360 valós 4K felbontást produkáló projektor, egy Screenline 4K vászon, egy Yamaha CX-A5100 erősítő, SVS mélysugárzó, vagy épp a Himedia Q10 médialejátszó. Az AVmax meg mutatta meg, hogy milyen minishow-t kell csinálni egy olyan cégnek, amely a hétköznapokban rendkívül szerteágazó tevékenységet folytat. Moziszobájuk előtt szó szerint állandóan kígyózott a sor, és láthatóan mindenki elégedetten jött ki onnan.

 

04 AvMax.jpg

 

Az Audio Centrum jó pár újdonsággal készült az idei kiállításra. A cég nyáron kötött együttműködési megállapodást az Unison Research-csel, és rögtön el is hozták több erősítőjüket, többek között egy csöves integrált modellt, a Performance-t. A rendszerben alkalmazott Opera Grand Callas hangsugárzók szintén újdonságnak számítanak, a kábelezést pedig a Nordost Odin és Valhalla nevű termékeivel oldották meg. Kiemelt figyelmet fordítottak, hogy többféle forrással is megmutassák, hogy mire képesek ezek az eszközök. Így szerepet kapott az Aqua Da Liva CD futómű, az Auralic Altair hálózati lejátszó és az Avid Ingenium lemezjátszó. Bemutatták a nagynevű Tivoli Audio megújult termékpalettáját és az Audio Centrum termének bejáratánál a látogatók megcsodálhatták a Pro-Ject Audio legújabb lemezjátszóit is.

 

05 AudioCentrum.jpg

 

A Home Movie a fő hangsúlyt az általa forgalmazott márkák közül az Emotiva és SVS termékeire helyezte. Standjukon a kiállított termékekkel igen széles vásárlói réteget tudtak elérni, itt jutott hely az olcsóbb és drágább készülékeknek egyaránt. A Home Movie általános filozófiája, hogy alapszintű multimédiás hifi rendszerektől a prémium kategóriás moziszobákig, a legkorszerűbb megoldásokkal, illetve egyedi szolgáltatásokkal álljanak ügyfeleik rendelkezésére.

 

06 Home Movie (JuhĂĄsz_Csaba).jpg

 

Az Aymara Kft.-ről a hozzáértőknek a Bowers & Wilkins márka jut eszébe, hiszen nagyon régóta ők a brand elsőszámú hazai képviselői. A B&W emblematikus termékeit ezúttal is közelről lehetett szemügyre venni. Kiállításra került az új 700-as széria, és fontos megemlíteni az új PX fejhallgatót, amelyre az Aymara külön felhívta a figyelmet, és nem hagyták otthon ezúttal sem a Classe Sigma erősítőket sem, a teljes flottáját felvonultatták az eseményen a látogatók legnagyobb örömére. Ezen kívül a japán családi márka, a Rotel által fejlesztett és gyártott integrált sztereo erősítőket, CD lejátszót és analóg/digitális rádiót is ki lehetett próbálni, meg lehetett tekinteni tüzetesen.

 

07 Aymara PolyvĂĄs Szilvia.jpg

 

Az Impressivia egy viszonylag új magyar cég, amely több külföldi vállalattal dolgozik együtt. Kiállították a lengyel RDacoustic High-End manufaktúra termékeit, amely szélessávú hangsugárzókkal épített hangfalak gyártására szakosodott. A cég zászlóshajójának tekinthető Evolution sorozat központi szerepet kapott a rendezvényen. Ez a széria három különféle hangsugárzóval készül, amely a hétféle lakkozás mellett hatvanhat különféle színű és mintázatú műborbevonattal rendelhető. Az Impressivia kínálatában ezen kívül láthattuk még a cseh KR Audio Electronics, az olasz Lector Audio Strumenti és a lengyel LampizatOr termékei is.

 

08 ImpressĂ­via.jpg

 

A Horn Audio a Hifi Show-k régi veteránjának számít. A vállalat bemutatta a Marantz emblematikus párosát, az SA-10 DAC CD lejátszót, és a PM-10 sztereó erősítőt. A rendezvényen debütáltak a Dali Callisto 2 és Dali Callisto 6 hangfalak, és igen látványos módon demonstrálták a Dali vezeték nélküli megoldását. A Denon Heos multi room rendszerét (beleértve a különleges Denon Heos AVR házimozi erősítőt) is megismerhették a látogatók, és az is világosan kitűnt, hogy a Horn Audio már egyre nagyobb figyelmet fordít a különféle, hagyományostól eltérő, kábel nélküli adatátviteli technológiákra.

 

09 Horn Distribution (Kubik_Zsolt).jpg

 

2017-ben mutatkozott be a világon, Magyarországon, illetve ennek megfelelően a rendezvényen is a Meters márka. A stúdiós körökben ismert, és elismert Ashdown Engineering által létrehozott brand üde színfoltot képvisel az audio termékek piacán az egyedi dizájnnak köszönhetően. Termékeikről a Sztereó előző számában olvashattak bőven olvasóink.

 

10 Meters Audio.jpg

 

A Meters mellett kapott helyet a rendezvény egyik kakukktojása, egy igazi meglepetés, a jelenlegi szórakoztatóelektronikai világ egyik leginnovatívabb terméke, az LG W7 OLED televízió. Ez a készülék hézagmentesen simul a falra, mindössze 3,8 mm vastag, és gyakorlatilag olyan, mint egy tapéta. Nem csoda, hogy mindig rengetegen állták körül, ez egy olyan készülék ugyanis, amely szó szerint magára rántja a tekintetet. A különleges készülék globálisan is az idei év egyik legnagyobb sztárja, hogy mást ne mondjunk, az egész CES legjobb termékének választották korábban.

 

11 LG W7 OLEDuj.jpg

 

Az 1996-ban alapított Taylor Acoustic több, mint két évtizede a hazai High-End egyik ragyogó állócsillaga. Az egyedi, saját tervezésű hangfalaival már számos nemzetközi elismerést is besöprő cég az idei kiállításon sem hazudtolta meg magát. A rendezvényen kiállított Symphony 160 és Symphony 300 típusú hangfalak megmutatták a bennük lakozó erőt egy, a szokásosnál nagyobb teremben is. Bebizonyították, hogy képesek megteremteni bárhol egy hangosítás nélküli élő zenei koncert illúzióját, hiszen tökéletesen adják vissza a hangszerek és énekesek hangját. A Taylor Acoustic ismét igazolta, hogy ott van a helye a legnagyobbak között, és, hogy nem véletlenül választották a céget az idei müncheni High-End Show egyik legjobbjának.

 

12 Taylor Acoustic.jpg

 

    1 / 3  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg hifi_station_140x50px_logo.jpg audio_note.jpglauditeur.jpg

limar.jpg stream audio logo_150x40px.jpgACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.115993 másodperc.