Sztereó MagazinIFA Global Press Conference 2018 - Tudósítás Rómából

Sztereó Magazin | 2018. Április 25., Szerda 20:00

Az IFA berlini vásár, ebben az évben Rómába látta vendégül a világ 50 országának szakújságíróit, hogy részt vegyenek azon a grandiózus méretű sajtókonferencián, ahol elsőkézből kaptak információt az idei kiállítás technikai részleteiről.

IFA Global Press Conference 2018

 

Tovább terjeszkedik a világ egyik legnagyobb technológiai szakkiállítása.

Hagyományosan minden év szeptember első napjaiban kerül megrendezésre az egyik legfontosabb, legnagyobb szabású technológiai kiállítás, az Internationale Funk Ausstellung, azaz röviden az IFA. A berlini rendezvény házigazdái pedig minden tavasszal tartanak egy tanácskozást, ahol ismertetik a korábbi eredményeket, vázolják az adott évre vonatkozó változásokat, és a partnereik segítségével bemutatják a technológiai trendeket.

Az eseményen Dr. Christian Göke az expó megrendezéséért felelős vállalat elnök vezérigazgatója büszkén jelentette be, hogy az IFA folytatja a terjeszkedést.

 

christian_goke.jpg

 

Két évvel ezelőtt a konszern első alkalommal hozta tető alá a világ legfontosabb piacán, Kínában a CE China kiállítását, és most kiderült, hogy a következő lépés az Egyesült Államok meghódítása. Ott is megrendezésre kerül ugyanis egy "Mini IFA", ami egyrészt konkurenciája lehet a Las Vegas-i CES-nek ,és lehetőséget adhat az Öreg Kontinens cégeinek, hogy stabilabb pozíciókat építhessenek ki a tengerentúli piacon. Emellett az is kiderült, hogy a 2017-es berlini rendezvény elképesztően sikeres volt. Több mint 1800 kiállító tette tiszteletét a 230 000 négyzetmétert elfoglaló eseményen, a látogatók száma pedig százezres nagyságrendben mérhető.

Ezen kívül arról is beszámoltak, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is próbálnak majd új utakat felfedezni. Azaz amellett, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az olyan tradicionális termékcsaládokra, mint a hangrendszerek, projektorok vagy televíziók, próbálnak nyitni az okos otthon, IoT és viselhető eszközök irányába is.

 

ifa-goke.jpg

 

Történelmi idők

 

A konferencián minden évben előadást tart a piaci trendekről és a gazdasági folyamatokról Jürgen Boyny a neves GfK piackutató cég vezetője. Elárulta, hogy 2018 történelmi esztendő lesz, hiszen a fogyasztói elektronikai eszközök, tehát a telekommunikációs és szórakoztatóelektronikai eszközök, valamint a háztartási elektronikai berendezések összesített forgalma most először haladja majd meg az ezermilliárd dollárt. A fogyasztói kosárban továbbra is a okostelefonok viszik a prímet, de az előrejelzések szerint nő a hangrendszerek, a televíziók és a vetítők piaca is. Az iparági konjunktúra tehát folytatódik, ami jó hír mindenki számára. A gyártóknak, illetve disztribútoroknak azért, mert az emberek tudnak és akarnak is vásárolni, a végfelhasználóknak pedig azért, mert van pénz a fejlesztésre, így egyre jobb és jobb termékkel találkoztatnak a boltok polcain. Csak egy példa ennek alátámasztására: Televíziókészülékekből 2017-ben összesen 223 millió darab fogyott, 2018-ban pedig a várakozások értelmében 236 millió darab talál majd gazdára. Az innováció iránti igényt pedig jól jelzi, hogy 2017-ben 71,2 millió okostévét adtak el 57 milliárd dollár értékben, addig 2018-ban a darabszám 98,4 millióra ugrik majd, az érték pedig 77,8 milliárd dollárra nő.

 

jurgen_boyny.jpg

 

Forradalmi termékek

 

Többször előfordult már, hogy egy-egy nagy cég IFA Global Press Conference 2018 eseményre időzítette forradalmi termékeinek bejelentését. Ilyen volt például tavaly a Sennheiser a különleges VR fülhallgatójával, és hasonlóképpen cselekedett idén a Sharp is. A japán vállalat ugyanis az eseményre elhozta a világ első kereskedelmi forgalomba kerülő 8K televízióját. A LED LCD képalkotási technológiára épülő Aquos LV-70X500E  felbontása tehát  7680 x 4320 képpont, ami négyszer több, mint amire az Ultra High Defintion, azaz 4K megjelenítők képesek, a Full HD-nál pedig tizenhatszor nagyobb részletességet produkál.

Sokak szerint a 8K lesz a jövő, hiszen már van ilyen kamera és projektor is, és nagyon úgy néz ki, hogy az első fecske példáját idén több gyártó is követi majd. A termék mindenesetre hamarosan a boltokba kerül Európában, mégpedig 8000 eurós, azaz közel 2 500 000 forintos áron. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyjából annyiba kerül, mint amennyit most kérnek el egy prémium szintű OLED televíziókért. A trendekből kiindulva pedig az ár jelentősen csökkenni fog majd a közeljövőben. 

 

sharp_8k_tv.jpg

 

A Sharp mellett egy másik meghatározó piaci szereplő, a TCL is hivatalos minőségben jelen volt a rendezvényen. A kínai konszern 2017-ben különféle márkanevek alatt 33 millió darab televíziót értékesített, amivel jelenleg a világ második legnagyobb tv gyártójának számítanak. A vállalat elsősorban hazai pályán erős jelenleg, de kiemelt fontosságú számukra, hogy a két másik igen fontos régióban, Észak-Amerikában és Európában is stabilan megvessék a lábukat.

 

Marek Maciejewski, a TCL termékfejlesztési igazgatója elárulta azt is, hogy a cég továbbra is szembe megy a divattal, és nem emel be OLED televíziót a kínálatába. Maradnak a kvantumpontos LED LCD technológia mellett, de nem örökre. Megtudtuk tőle ugyanis, hogy a holding egy önemissziós, az OLED-hez meglehetősen hasonló, ám szervetlen anyagokra épülő eljáráson dolgozik. Egy olyan vékony filmrétegen, amelynek egyes pontjai elektromos áram hatására fényt bocsátanak ki magukból, ami azt jelenti, hogy a gyakorlati alkalmazás során a kijelzők pixeleiben kikapcsolható lenne a világítás, azaz lehetővé válna a tökéletes fekete és a végtelen kontrasztarány megteremtése.

 

Marek_Maciejewski_tcl.jpg

 

Ilyen és ehhez hasonló érdekességek várják a Berlinbe látogató szakembereket és érdeklődő látogatókat 2018. augusztus 30 és szeptember 5 között a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vásárán, ahova a hazai üzletemberek és termékforgalmazók is eljuthatnak.

 

Tudósítónktól

 

 

További információ:

Német – Magyar Kereskedelmi Kamara

Simon-Lutring Tünde

Tel: 36/1/345- 7645

simon-lutring@ahkungarn.hu 

 

www.duihk.hu
www.nemetvasarok.hu

 

 

( - )

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg hifi_station_140x50px_logo.jpg audio_note.jpglauditeur.jpg

limar.jpg stream audio logo_150x40px.jpgACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.134843 másodperc.