Sztereó MagazinLG B8 - OLED KEDVEZŐ ÁRON

Sztereó Magazin | 2019. Március 27., Szerda 07:00

Az LG továbbra is tartja magát az évekkel ezelőtt kitűzött stratégiához, így továbbra is a dél-koreai konszern rendelkezik a világ legnagyobb OLED tévé kínálatával...

lg_B8_5 640.jpg

 

A vállalat 2018-ban is több új modellel lépett színre, amelyek között a csúcskategóriás, drágább televíziók mellett megtalálhatók az olcsóbb, ezáltal szélesebb tömegek számára elérhető modellek is. A B8 jelzésű készülék 55 és 65 hüvelykes változatban érhető el, amelyek közül a kisebb, azaz 139 centiméteres képátlóval rendelkező készülék járt nálunk.

 

Külső

 

A tv meglehetősen furcsa talpa alapvetően meghatározza a külsejét. A modell hagyományos értelemben vett nyakkal nem is rendelkezik, így a képernyője sem fordítható. A kávák a szokásoknak és a mostani trendeknek megfelelően rendkívül vékonyak, mindössze 1,2 centiméter szélesek, és kikapcsolt állapotban láthatatlanok. A készülék visszafogott, nem hivalkodó, elegáns megjelenésű, amely ennek révén akár státuszszimbólum funkciót is betölthet, és természetesen a falra is felakasztható. A mérnökök ezúttal sem fukarkodtak a ki- és bemenetekkel, hiszen a hátlapon rengeteg csatlakozó található ( 4 darab HDMI 2.0, 2 darab USB 2.0, USB 3.0, optikai digitális audió fejhallgató, LAN, CI+ kártyaolvasó), amelyek révén egyszerűen és gyorsan rádugható külső médialejátszó, játékkonzol, számítógép, házimozi szett vagy akár hangprojektor is.

 

lg_b8_2 640.jpg

Képben erős

 

Mint minden LG OLED tévé, ez is a saját fejlesztésű és gyártású OLED panelt használja, amelynek felbontása 3840 x 2160 képpont, tehát a termék képes a 4K tartalmak megjelenítésére. Megkapta az Alpha7 képfeldolgozó processzort, amely tartalmazza a különféle képmódosító eljárásokat, és felel a tiszta, gazdag színek megjelenítéséért. Mivel OLED készülékről van szó, ezáltal a 0 nit fényerejű, azaz tökéletes fekete, és ezáltal a végtelen valós kontrasztarány megteremtése elméletileg megoldott, és ezt a műszeres méréseink is alátámasztották.

 

szinpontossag.jpg

 

A színpontosságra sem lehet különösebb panasz, így megfelelő beállítások esetén a tv akár grafikai munkák elvégzésére is alkalmas lehet. Még az olyan, jellemzően problémásnak számító képi tartalmakkal sem akadt gondja, mint a hullámzó vízfelszín, vagy az emberi arcbőr hiteles visszaadása. . A betekintési szög az alkalmazott OLED képalkotási eljárásból fakadóan gyakorlatilag hibátlan, azaz még kiszorított pozícióból sem érzékeljük az árnyalatok fakulását.

 

szinpontossag2.jpg

 

Az LG B8 támogatja a nagy dinamikatartományú filmek, videók megjelenítését, ami azt jelenti, hogy ilyenkor a világos képrészleteknél a fényerőt megnöveli az elektronika, a sötéteknél pedig lecsökkenti, ami nagyon látványos és valósághű végeredménnyel jár. Ám az is tény, hogy 800 nites maximális fényereje valamivel kisebb, mint a magasabb kategóriás társaié. Ez pedig azt jelenti, hogy a HDR hatás nem annyira látványos mint azoknál. A termék elméletben képes a hagyományos, úgynevezett SDR tartalmakból HDR-t idézőt varázsolni különféle szoftveres trükkök révén, viszont ez a szolgáltatás egyelőre nem működik hibátlanul, ugyanis olykor oda nem illő tónusok bukkantak fel ilyenkor a képernyőn.

 

lg_B8_1 640.jpg

 

A mozgásmegjelenítés során néha belefutottunk enyhe akadozásba, de ezen hatékonyan lehetett segíteni a TruMotion nevű interpolációs technológia aktiválásával, amely virtuális, tehát egy speciális intelligens algoritmus által megalkotott képkockákat illeszt be a valódiak közé. Utánhúzás nincs, és a mozgó objektumok körül sem jelent meg remegő, átlátszó, de zavaró aura. A borzasztó SD tévéadásoknál vagy videóknál tapasztalható olykor enyhe zajosodás, de ez a Zajcsökkentés bekapcsolásával orvosolható valamelyest.

 

Okos tévé?

 

A televízióba magától értetődően az LG egyik csodafegyvere, az exkluzív, házon belül megalkotott webOS smart platformja, annak is a 4.0 verziója került. Az alapok megmaradtak, tehát a magyarul is kommunikáló grafikus kezelőfelület továbbra is rendkívül átlátható, könnyen kezelhető, és még személyre is szabható valamilyen szinten, hiszen a felhasználó döntheti el, hogy milyen funkciók kerüljenek a nyitó képernyőre. A rendszer ugyanolyan stabil, mint volt, azaz nem fagy le, nem akadozik, viszont minden korábbinál gyorsabb.  Újdonság, hogy a szoftver ezúttal már lehetővé teszi a kép-a-képben funkció használatát akkor ha, ha egy mobil eszköz képét tükrözzük a kijelzőn a Miracast technológia segítségével.  Illetve most már az is működik, hogy egy kompatibilis eszközről küldjük át a hangot Bluetooth révén a tévé hangrendszerét használva, azaz a készülék funkcionálhat úgy is, mint egy külső BT audio eszköz.

 

lg_B8_4 640.jpg

 

Nem meglepő módon a távirányító maradt a már jól bevált Magic Remote, amely mozgásérzékelős, így légiegérként is lehet használni, ami jelentősen megkönnyíti a vezérlést. Amennyiben valakinek úgy jobban tetszik, akkor egy ingyenesen letölthető app révén iOS vagy Android alapú mobil eszközzel is kiválthatja a perifériát. A webOS 4.0 részét képezik a rendszeren keresztül közvetlenül elérhető webes alkalmazások, amelyekből mintegy 200 darab áll a felhasználó rendelkezésére. Ezek futtatása során semmilyen anomáliát nem tapasztaltunk, a szoftverek nem fagytak, nem léptek ki maguktól. Közöttük hatalmas arányban vannak jelen a különféle tartalomszolgáltató, tehát filmkölcsönző, videómegosztó, képnézegető, vagy zenehallgatásra alkalmas applikációk. Nem hiányoznak a magyar nyelvű anyagokat kínáló appok sem, így tehát például megtalálható a kínálatban a HBO Go, a Filmbox, az Amazon Prime, a YouTube vagy a Netflix, hogy csak néhány népszerű példát említsünk.

 

Mélysugárzós hangrendszer

 

A 2.2 csatornás, dupla mélysugárzóval kiegészített, rejtett hangszórókat használó integrált hangrendszer maximális teljesítménye 40 watt. Ebből fakadóan a legtöbb mostani televíziónál jobb hangminőséget produkál, de az is tény, azért a hangzás még így sem tökéletes. A hangerőre mondjuk nem lehet semmilyen panasz, viszont a basszusokkal a készülék szűkmarkúan bánik, és a sztereó hangtérről is le kell mondani. A tv megkapta az LG saját fejlesztésű, One Touch Sound Tuning nevű kalibrációs technológiáját, amely a hangzásbeállításokat a helyiség tulajdonságait, adottságait figyelembe véve módosítja a lehető legjobb minőségű megszólalás elérése érdekében. A készülékből nem hiányoznak a különféle típusú tartalmakhoz (Sport, Zene, Játék stb.) előzetesen optimalizált hangprofilok, illetve a beépített equalizer segítségével a felhasználó a saját izélésének megfelelően is változtathat az arányokon.

 

lg_B8_6 640.jpg

 

Médialejátszó

 

Az LG B8 rendelkezik gyárilag előre telepített médialejátszó alkalmazással, amelyre az USB porton, vagy a hálózaton keresztül juttathatóak el a videók, filmek, képek és audio állományok. A szoftver grafikus kezelőfelülete remek, jól is néz ki, átlátható, tud magyarul, így használata senkinek sem okozhat problémát. A formátumtámogatás terén is jól teljesít, hiszen a legfontosabb, legnépszerűbb szabványok kezelése megoldott, így például mód nyílik a JPG, MKV, Xvid, QuickTime anyagok megjelenítésére és az MP3, WMA vagy épp a veszteségmentesen tömörített FLAC file-ok megszólaltatására is. A program a külső feliratok megjelenítését biztostítja, ráadásul úgy, hogy a betűket vékony keret veszi körül, így a szöveg minden esetben, még fehér háttérnél is kifogástalanul olvasható.

 

Értékelő

 

Az LG B8 bár tudásában valóban elmarad a legjobb jelenlegi OLED televízióktól, de egyrészt ez az árán is meglátszik, másrészt pedig sok szégyenkeznivalója nincs. A webOS 4.0 smart platformra és a Magic Remote mozgásérzékelős távirányítóra épülő kezelés kifejezetten felhasználóbarát. A netes alkalmazások terén a B8 elmarad az Android TV rendszerű készülékektől, de az is tény, hogy a legfontosabb, legnépszerűbb appok nem hiányoznak. A beépített hangrendszer az átlagnál jobb megszólalást produkál, de a hangminőség még így sem tökéletes. A képminőség viszont gyakorlatilag igen, köszönhetően tökéletes feketének, a végtelen kontrasztnak, a szép színeknek és a kiváló mozgásmegjelenítésnek. 

 

Somfai Gábor

 

A tesztértékelés és a műszaki adatok a következő oldalon találhatók!

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg 

ACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.311325 másodperc.