Szabó KárolyCopland Audio DAC 215 DSD - Nagyfelbontás mesterfokon

Szabó Károly | 2017. Október 10., Kedd 18:00

Úgy érezzük nem véletlenül került a Copland DAC 215 a cég honlapjának fejlécére mint, az azonnali bemutatásra ajánlott termék. Szerintünk az ok egyrészt az arculat léptékváltása, másrészt ez a készülék nemcsak egy univerzálisan felhasználható DAC.

Copland cég vezetője egyben a termékek tervezője is. Ole Møller több, mint 30 éve szerény szakmai alázattal dolgozik az audio iparban. A maga tervező-mérnöki módján az iparágat már több területen szolgálta. Az Ortofonnál is dolgozott a 80-as években, amikor barátai körében a hobbiból konstruált erősítőivel feltűnt. Ekkor határozta el, hogy saját márkát alapít. A gyors népszerűség átka, hogy nem tudta mennyiségileg kiszolgálni a keresletet, ezért a gyártást áthelyezte a svédországi Primare márka üzemeibe. Ez az időszak a 90-es évekig tartott, ma a Copland ismét 100%-os dán termék. Ole Møller nem olyan ember, aki erőszakos marketing hadjárattal adja el termékeit. Ő több mint tervező és tanácsadó, aki intelligens módon tudja megtartani saját helyét a piacon.

copland-audio-dac-215-teszt_2_.jpg

Úgy érezzük nem véletlenül került a Copland DAC 215 a cég honlapjának fejlécére – mintegy a kirakatba – mint, az azonnali bemutatásra ajánlott termék. Szerintünk az ok egyrészt az arculat léptékváltása, másrészt ez a készülék nemcsak egy univerzálisan felhasználható, nagy felbontásra képes DAC, de egy előerősítő és fejhallgató-erősítő is egyben.

Szemrevaló az új kivitel, a retinát jó értelemben csiklandozó, a rácsok közül elő tűnő sejtelmes elektroncső fény. A kezelőszervek logikája is gyorsan áttekinthető.

 

copland-audio-dac-215-teszt_1_.png

 

Saját tervezésű és gyártású a készülék többi részétől elkülönített, árnyékolt transzformátor. A tápegységben felhasznált transzformátor több önálló tekercse külön tápárammal látja el a digitális és analóg áramköröket. Elszigetelt az áramellátás a digitális és az analóg blokkokban.

 

copland-audio-dac-215-teszt_4_.jpg

 

DAC 215 szíve a kitűnő D/A átalakító, PCM és DSD képességekkel. Az ES9018 32 bites DAC négymagos konfigurációjával rendelkezik. A csatornánkénti négy fázisban és négy ellenkező fázisban dolgozó jelátalakító kombinálásával a jelek feldolgozása egyedi hatásfokú. A 8 mono és 2 sztereó konfigurációval kialakított jel erőssége korrelált és konstruktív addíciót ad, míg a fázisok zajhatása de-korrelált, javítva a kapott analóg hullámforma jel-zaj arányát.

 

A hagyományos kialakítású, analóg hangerő szabályozás „A”-osztályú analóg szakaszhoz csatlakozik. Az ebben az áramköri részben alkalmazott „A”-osztályú pufferelési technológia a már bevált módon kerül alkalmazásra, ez a megoldás jól ismert több, kiváló Copland CD-lejátszóból. Az analóg szakaszt diszkrét alkatelemek, kiváló minőségű tranzisztorok alkotják, amelyek biztosítják a hangzás minőségét.

 

copland-audio-dac-215-teszt_6_.jpg

 

A készülék csatlakozó készlete 2 db S/PDIF bemenet, egy koax és egy aszinkron USB bemenettel áll rendelkezésre. Egy analóg bemenet kiszolgál bármilyen nagy szintű jelkimenettel rendelkező forráskészüléket. A két analóg kimenet – állandó és változtatható jelszinttel – szolgálja a végerősítőket, vagy az analóg hangrögzítő berendezéseket. A tiszta DAC-üzemmódban a hangerő-szabályozó és ezzel az előerősítő funkció kikerülhető. Egy váltott színű LED-ekkel megvilágított mini-kapcsoló segítségével választhatunk a DAC és előerősítő kimenetek között. A fejhallgató kimenet a komplett előerősítő fokozatot használja, ez rendkívül fontos, mert abszolút megbízható egy új fejhallgató kiválasztásánál.

 

A Windows PC-re való telepítéshez dedikált USB illesztőprogram szükséges. A működtetéshez szükséges program (Windows V.2.03) a cég honlapjáról ingyenesen letölthető. Mac és Linux esetén nincs szükség illesztőprogramokra. Az illesztőprogram letöltése után számítógépünk automatikusan felismeri a Copland DAC 215 készüléket és máris küldi a digitális audio adatokat, megkerülve a forráseszköz belső audio áramköreit. Amikor az aszinkron USB-B a számítógép USB-portjához csatlakozik, a számítógépből nem engedi át a tápáramot. Az USB bemeneti szakasz saját, szabályozott tápellátással rendelkezik, a zajos számítógépes táp-vonal teljesen megszakad. A DAC 215 USB bemenete az egyik legfejlettebb, (USB 2.0), PCM 24/32 bit 384 kHz-es adatátvitellel, beleértve a natív DSD64-et és a nagy felbontású DSD128-at rendelkezik. A bemenet i2s-re konvertálódik és közvetlenül a DAC-chiphez csatlakozik.

 

copland-audio-dac-215-teszt_5_.jpg

 

…”Egy áramkör optimálisan működik a hozzá alkalmazott csövekkel – az alap áramkörök, amiket a gyártás a világ minden táján használnak, ritkán újulnak meg. Akármennyire régi is a kapcsolástechnika a fejlesztések még mindig természetes igény szerint merülnek fel. Először is jobb alkatrészek állnak rendelkezésre az áramkörök építéséhez. Ezek felhasználásával jobb minőségűre tudjuk gyártani az audio-berendezéseket és a legmodernebb kontroll-berendezések használatával a végső ellenőrzés is sokkal megbízhatóbb. A múlt tervező mérnökei nem voltak tisztában minden olyan szemponttal, amely különbséget tesz egy tipikus erősítő és egy igazi zenei tápegység között, de úgy tűnik, hogy az elektroncsövek helyes, kis kimeneti impedanciájának meghatározása és alkalmazása is még mindig „szűz” terület. Konzervatívak vagyunk, nem célunk minduntalan új készülékeket létrehozni, inkább kiaknázzuk a hangminőség javításában rejlő lehetőségeket.”… – nyilatkozta Ole Møller.

 

Meghallgatás


A gyors és zökkenő mentes installálás után szimfonikus nagy zenekar hangzásában gyönyörködhettünk. Sibelius Finlandia c. műve számos zenei buktatót kínált, amit készülékünk szépen meg is ugrott. Látványos tisztaságú, érces magas hangokkal indul a rézfúvósok szólama, ezt minden tekintetben jól definiált középtartomány segíti a brácsák és csellók „szakosztályából”. A darab nagy része felkavaró és zűrzavaros zene, amely a finn nép nemzeti küzdelmét idézi. Az az érzésünk támad, mintha a Copland DAC 215 kvalitásai ilyen művekhez igazított lenne. Nagyon jól különíti el a hangfekvéseket, a szólamokat, a muzikális energiák hömpölygése példaértékű. A basszus, jelen esetben a timpanista szolgáltatja, csak akkor szól, ha soron következik és ez igen jól hallható. „Ütős” közreműködése egyfajta gurulós ritmust ad a hallgatni való alá. Megtapasztalható a térmélység és ez nem belemagyarázás, még a gyakorlott fülnek is meglepően jól mutatja be a színpadteret, ezzel is kihangsúlyozva a hangszerek valóságos méretét. Érzékenyen mutatja az eléje kapcsolt digitális kábelek közötti képesség-különbségeket. Ezt a tudományát egyből felhasználtuk több digitális kábel kipróbálására.

 

copland-audio-dac-215-teszt_1_.jpg

 

USB csatlakozás esetén remek az összhang a forráskészülék, a DAC 215 és az utána kapcsolt erősítő között. Az ECM kortárs-zenei kiadó mindig is garancia volt a minőségi muzsikára, ezért meghallgattuk Dominic Miller – Silent Night c. lemezének 24bit/96kHz felbontású Flac formátumú anyagát. Dicsérni való, hogy a felvétel, egyetlen szám kivételével, nem tartalmaz semmilyen utólagos, digitális rájátszást, beszúrást. Emlékeztet a klasszikus stúdió időkre, amikor csak azzal a művésszel csináltak felvételt, aki egybefüggően, hibátlanul el tudta játszani a művet. (drága volt a magnószalag – a szerk.) A nagy digitális felbontás hatására a hangzás finom árnyalatai jöttek elő. A hangzás levegős és részletekben gazdag, mindez a hangszerekhez igazítottan természetes tónusú. A dinamizmust barátságos, izgalmas és összetett, de nem hosszú lecsengésekkel megjelenített hangokkal tálalja. A tesztelőnek kiváltképpen tetsző módon, hosszabb távon is fenntartja az érdekfeszítő hangulaltot és a figyelmet.

 

copland-audio-dac-215-teszt_7_.jpg

 

Az eddig ismertetett hangzási jellemzők fejhalgató üzemmódban is érvényesülnek. Főleg nyitott karakterisztikájú fejhallgatók ajánlottak hozzá, ekkor minden részlet hallgóhatóvá válik és előttünk rajzolódik ki a hangzáskép. Jól bánik a magasabb (450-600 Ohm) impedancia értékel rendelkező fejhallgatókkal is. Véleményünk szerint 500 000.- jó magyar forint alatt aligha van ennyi minden egy készülékben, főleg nem csöves elektronikai kiegészítéssel.

 

Konklúzió

 

A digitális forradalom megkönnyítette a zenei anyagok hozzáférését. Az interneten végeláthatatlan mennyiségben találhatók zenei anyagok, de nem mindegy hogyan használjuk ezeket. A számítógépen tárolt digitális zenefájlok kényelmének és lenyűgöző hangminőségének köszönhetően sok audiophile elsődleges hangforrásként tekint a személyi számítógépre vagy a laptopra. A számítógéphez csatlakoztatva a DAC 215 rendkívül nagy felbontású hangadatokat tud feldolgozni, a lejátszás minőségét főként az adatok minősége határozza meg. Ami a felvételbe vagy a belőle készült fájlba nincs benne azt később nem lehet beletenni, ezért úgy használjuk Copland DAC 215 készülékünket, mint egy szűrőt és csak a legjobb felvételeket engedjük át rajta, csak a legjobbakkal elégedjünk meg. A Copland DAC 215 modellt, mint hivatkozási pontot, beválasztottuk a szerkesztőségi etalonok közé.

 

 

 

A tesztértékelés és a műszaki adatok a következő oldalon találhatóak!

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg hifi_station_140x50px_logo.jpg audio_note.jpglauditeur.jpg

limar.jpg stream audio logo_150x40px.jpgACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.127199 másodperc.