Sztereó MagazinRega P2 - Valódi tradíció

Sztereó Magazin | 2018. Május 02., Szerda 17:00

„Jól szól” – egy Rega tesztet ennyivel lényegében össze is foglalhatnánk. Mind hivatalból, mind privát célokra volt már szerencsénk több darabot is kézbe vennünk a brit lemezjátszók közül, és egyikük sem okozott még csalódást.

Nemrégiben a Rega németországi forgalmazójának a rendezvényén egy termékbemutató alkalmával volt lehetőségünk beszélgetni a cég egyik vezetőjével. Mikor a vállalat „filozófiája” után érdeklődtünk, ő szárazon ennyit felelt: „A Rega célja, hogy olyan termékeket készítsen, melyek jól működnek, és melyekben a vásárló megbízhat.” Semmi magasztos elképzelés, semmi repülőgép-alumínium, semmi űrtechnika – termékek, melyek funkcionálnak. Nos, ami minket illet, ezt mi is meg tudjuk erősíteni.

 

02 rega-planar2 beauty.jpg

 

Bevezetés


A Rega statisztikái szerint az eladott lemezjátszók több, mint 99%-a mindenféle reklamáció nélkül még mindig működik, ami ugyebár nem hangzik rosszul. Ugyan nincs rá igazán szükség, hogy a meglévő termékpalettán erőszakkal változtassanak, természetesen mégis folyamatosan hajtanak végre bizonyos technikai fejlesztéseket – melyeket legutóbb a valóban innovatív RP10 és RP8 modelleknél csodálhattunk meg. Ezúttal egy, az árskála másik végén elhelyezkedő, a 2016-os évre alapvetően felújított és újratervezett lejátszóról van szó, mely nem más, mint az elődök előtt tisztelgő Planar 2, vagy röviden P2. A Rega választékának második legkisebb modellje 520 eurós ajánlott fogyasztói áron került piacra – igazán figyelemreméltó lépés a brit márka részéről, mikor a felfelé nyitott árskálák idejét éljük. A Rega cég egyébként nemrégiben ünnepelhette fennállásának 40. évfordulóját. A fenti összegért egy olyan lemezjátszót kapunk, melyet az igényesen összeállított leírásnak köszönhetően bárki egyedül is lejátszásra kész állapotba tud hozni, aki képes egy ikeás polcot összeszerelni. Ez pedig nem alábecsülendő fontosságú részlet ebben az árkategóriában, melynek célközönségét egyértelműen a kezdő lemezjátszó-tulajdonosok adják.

 

rega_planar_2_red_3_.jpg

A Rega Carbon lemezjátszóval egy megfizethető, hangzás szempontjából meggyőző alapfelszereltségű modellt kapunk

 

Lépjünk közelebb


Miután kivesszük a dobozból, elegendő a tányért feltennünk, az ellensúlyt beállítanunk, majd az egészre a fedelet ráhelyeznünk. A hálózati kábel csatlakoztatása utána indulhat is móka – még az antiskating súlyt beállítására sincs szükség, hiszen szabályzása automatikusan történik a vadonatúj, RB-220 névre keresztelt hangkar belsejében. És ha már a hangkarnál tartunk: alapját természetesen minden jelenlegi Rega hangkar elődje, az RB-250 adja (ismerjük az RB-200-ast is, ami viszont egy másik konstrukció). Ebben a modellben a kart még szorosabb, és ugyanakkor alacsony súrlódású golyóscsapágyakkal (zero play ball bearing) látták el, melyek egy ultrakönnyű és merev csapágyházban foglalnak helyet. Ezen kívül a kar alumíniumcsövét – ami egyébként egyike a Rega hangkarok erősségének – is újraoptimalizálták.

03 Rega-Planar-2-white with a red CD.jpg

 

Valamennyi Planar 2 lemezjátszót Rega Carbon hangszedővel szereltek fel, mely egy szénszálas tűtartóval és kúposra csiszolt gyémánttűvel ellátott MM-rendszer. Ez természetesen nem mondható a hangszedők Rolls Royce-ának, viszont segítségével egy olyan rendszert kapunk, mely mindenkor meglepően teljes és kellemes hangzású analóg lejátszást biztosít.
A 2016-os kiadású P2 lemezjátszón egy üvegtányért találunk filc alátéttel, ezáltal optikailag látványosan különbözik elődjétől – az üvegtányér csak a P3 típussal kezdődően jelent meg.

 

REGA-P2 hangszedo kar.jpg

 

Upgrade lehetséges


Az új 24 V-os szinkronmotor által szolgáltatott hajtóerőt egy forgó fémcsiga és egy gömbszíj közvetíti a műanyagból készült alsó tányérra. A P2 lemezjátszóhoz külön rendelhető az úgynevezett „performance kit” upgrade készlet, mely egy még jobb hajtást biztosító gömbszíjat, egy vastagabb, valódi gyapjúból készült alátétet és a Rega Bias hangszedőrendszert tartalmazza – mindezt 60 ezer forint körüli áron, ami még mindig legalább ennyivel marad az új P3 ára alatt. Tegyük hozzá, hogy a P3 esetében a kiegészítő TT PSU-R tápegység által kínált kényelemre is számíthatunk. Ez a P2-vel nem lehetséges – itt a régi módszer szerint először le kell vennünk a tányért, majd a szíjat kézzel kell áthelyeznünk.
A lemezjátszó váza akril, és a Rega stílusának megfelelően elég vékony, viszont merev, ha már itt le kell mondanunk a tányércsapágy és a hangkar talapzata közötti kiegészítő stabilizációról.
Színválasztás tekintetében nagy dilemma elé néznek a potenciális vásárlók: a készülék csak fekete, fehér és piros színekben kapható.

 

Red-Planar-3-low-front.jpg

Lapos, masszív és gyors – a Rega lemezjátszók alapkoncepciója már több, mint 40 éve bizonyít.


A vázhoz illő új lábakat is kapott a P2, melyeket tompító hatású anyaggal láttak el a tányér és lemezjátszó tárolására használt felület között kialakuló rezonanciák mindkét irányba történő csillapítására.
A viszonylag súlyos üvegtányéron – mely egy műanyag alsó tányéron forog – egy vékony filc alátétet helyeztek el.  Az alsó tányér ellenben lapos végű, nemesacél csapágytengellyel rendelkezik, melyet az ugyancsak újratervezett csapágyperselyben helyet foglaló golyó tart.
A masszív fedél is a csomag részét képezi – számunkra ismételten a nyitási mechanika az egyetlen igazán kritizálható pontja a Rega lemezjátszónak: nyitott állapotban nem rögzít kellően, pedig szerintünk nemcsak a lecsukott fedélnél lenne szerepe. De az is igaz, hogy a fedelet használat közben a legtöbb esetben amúgy is félreraknánk.

 

rega_planar2_detail.jpg

 

Meghallgattuk


Kezdetben a Planar 2 kissé ügyetlenül szólt: a Rega Carbonnak mindig kell egy kis idő, mire teljesen „beáll”, viszont néhány óra leforgása után egy igen csak respektálható egyensúlyt érzékeltünk. Valószínűleg nem véletlenül emlegeti számos tesztelő – köztük e sorok írója is – a Rega lemezjátszók „gyorsaságát”. A rezonanciák különleges kezelése és a nagy szilárdságú mechanikai felépítés megakadályozza a készülék elemeinek bárminemű rezgését, ugyanakkor észrevehetően megnövekedett a basszus mennyisége és javult a minősége. Mindez annyit jelent: a kis P2 valódi erőt mutat a mély hangok terén. Nyilvánvalóan nem hozza egy Transrotor Fat Bob támadhatatlanságát és sztoikus nyugalmát, de itt nem is ez a cél.

 

REGA-P2-ARM  white.jpg

Az ellensúly a nehéz hangszedők kiegyensúlyozására is alkalmas – a talpszerkezet masszívabb hatást kelt elődjénél


A basszusok mindenesetre egy ilyen könnyűsúlyú lejátszóhoz képest kellőképpen mélyen és konkrétan szólnak, és pontosan annyira „szárazak”, amennyire kell. A hatás a közepeken át egészen a legmagasabb frekvenciákig folytatódik, ahol a Rega Carbon meglepően precízen és érzékenyen dolgozik – egyedül az utána kapcsolt phono erősítő kapacitásával érdemes játszanunk, különben többé-kevésbé jelentős túlemelést okozhatunk a magasabb frekvencia tartományokban. De ez csak egy javaslat, melyet minden „MM-rendszer – kábel – phono erősítő” kombináció kapcsán általánosan elmondhatunk.

 

rega_planar_2_red_1_.jpg


A térbeliség tekintetében is örvendetes dolgokról tudunk beszámolni: még egy kis rendszerrel is lenyűgöző színpadi tér épült fel a hangfalak között. Ugyanakkor a Planar 2 kitűnően működik együtt a magasabb kategóriás hangszedőkkel is: a poén kedvéért az Edwards lemezjátszókhoz szánt és szintén Rega részegységekre épülő az vdH DDT 2-t szereltük fel az RB-220-as hangkarra. A végeredmény pedig nemcsak jó, hanem nagyon is jó volt!
A tiszta kontúrok és a pontosság tekintetében a motor külső áramellátása jelentene nagy előrelépést – amire azonban itt nincs lehetőség. Ha viszont az ember alapvetően egy kellemes és kerek hangzás elérésére törekszik, nyugodt szívvel beszerezheti a kedvező árfekvésű Regát, és ezzel le is tudhatja a lemezjátszó témát. A készülék a későbbiekben természetesen felszerelhető egy jobb hangszedővel.

 

01 REGA PALNAR P2 detail 2.JPG

 

Összegzés


Hangzás tekintetében az új Planar 2 kiválóan teljesített, és ahogy a Rega filozófiája sugallja, a megbízhatóság miatt sem kell aggódnunk. Sok kisebb javítás és az új konstrukció teszi a Planar 2 lemezjátszót mind ár, mind hangzás terén egy igazán meggyőző rendszerré, amit a teszt közben mi is nagyon megszerettünk.

 

Markovits Tamás

 

A tesztértékelés és a műszaki adatok a következő oldalon találhatóak!

 

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg hifi_station_140x50px_logo.jpg audio_note.jpglauditeur.jpg

limar.jpg stream audio logo_150x40px.jpgACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.116917 másodperc.