Sztereó MagazinBenQ W1700 - Az első 4K HDR projektor

Sztereó Magazin | 2018. Május 14., Hétfő 14:00

Nem várt bejelentéssel lepte meg a BenQ a projektorok szerelmeseit és az elmúlt év végén, a világon elsőként bemutatta a W1700 –as modellt, amivel most mi is megismertetjük lapunk olvasóit.

W1700_Scenario photo_EU_WEB.jpg

 

A BenQ jól mérte fel a 4K HDR megjelenítésre alkalmas belépő szintű házimozi-vetítők iránt fellépő igényeket. Decemberben bemutatott W1700 típusjelű modellje, amely a ma már a 4K-val kéz a kézben járó HDR (széles dinamikatartományú) jel fogadására és megjelenítésére is képes, már az amsterdami ISE alkalmával Európában is látható volt, igaz csak a 4K-UHD projektorokra jellemző kompromisszumokkal.

 

Ismerkedés

 

A kis méreteket és a meglepően kedvező árat a W1700 esetében az új, mindössze 0,47 inches DMD chipnek és a hozzá kapcsolódó Texas Instruments XPR technológiának köszönhetően sikerült elérni. A chip natív felbontása ugyan nem UHD, ám a vásznon mégis 3840 x 2160 pixeles képet látunk. Az alapelv az, hogy a megfelelő sebességgel egymás után vetített képeket az szemünk/agyunk mintegy „integrálja”, gondoljunk csak arra, hogy a filmek állóképek sorozatából állnak. Egy 4K-UHD kép teljes felbontású reprodukálásához a W1700 DMD chipje négy Full HD képet vetít gyors egymásutánban. Az UHD képet négy FHD részképre bontja és ezeket egymás után, a teljes képidő negyedrészében vetíti ki, de úgy, hogy a négy részkép pixelei a megfelelő helyre kerüljenek. Ez utóbbi feladatot a megfelelő ütemben rezgő optikai elem („aktuator”) hajtja végre.

A korábban bevezetett 0,66 inches lapka felbontása „fél-UHD” (2716 x 1528 pixel) volt, azaz a teljes 4K-UHD felbontáshoz két ilyen képet kellett egymáshoz képest átlósan eltolva megjeleníteni. Az egychipes 4K-s DLP projektorok ezt a megoldást használják, a W1700 példa arra, hogy a feladat megoldható kisebb méretű és felbontású DMD egységgel is.

 

BenQ_W1700-front30_2_mf_PR.jpg

 

 

 Az ergonomikusan lekerekített fehér színű külső burkolat a sötétszürke előlappal elegáns benyomást kelt.

 

Külcsín

 

A BenQ W1700 nem foglal el sokkal több helyet, mint a cég korábbi Full HD házimozi-projektorai. Az elegánsan lekerekített fehér színű burkolat vagy a sötétszürke előlap elegáns benyomást kelt. Az objektívet – bár elég mélyen ül a gépben – üzemen kívül egy külön műanyag sapka védi a portól és a sérüléstől. Elöl egy kipattintható széles láb, hátul pedig ki/becsavarható talpak teszik könnyebbé a megfelelő beállítását. Tetején egy mélyedésben található az élesség- és a zoomállító gyűrű.

 

w1700-gallery-6.jpg

A BenQ W1700 kezelőszervei optimálisan lettek kialakítva


Az objektívet alacsony diszperziójú optikai bevonattal látták el, ez a kromatikus aberrációt a minimumra csökkenti. Az objektív zoomátfogása 1,2x-es, a vetítési arány pedig 1,47-től 1,76-ig változhat, így egy 100”-es képet a zoom megfelelő beállításával 3,16 - 3,8 méteres távolságtartományból vetíthetünk. A digitális trapézkorrekcióval lehetőségünk van a vetítési magasság változtatására.

 

chroma1.jpgchroma2.jpg

A low dispersion (alacsony színszórású) bevonattal ellátott lencse hatása a kromatikus aberrációra. Balra: ilyen bevonat nélküli lencse, illetve jobbra: low dispersion bevonattal rendelkező lencse kromatikus aberrációja

 

Csatlakozások

 

A W1700 csatlakozófelülete megfelel a mai házimozis követelményeknek, ide értve a 4K-UHD HDR jel beviteli lehetőségét is. HDMI csatlakozóból kettő van, az egyik 1.4a (HDCP 1.4), a másik 2.0 verziójú (HDCP 2.2-vel). Utóbbi alkalmas a 4K-UHD jelforrások csatlakoztatására. Analóg jelekhez van még egy hagyományos VGA csatlakozó, ezen kívül találunk még egy-egy hang be- és kimenetet (3,5 mm-es jack) és egy USB (A) csatlakozót, ez 5 V/1,5 A-es tápcsatlakozóként szolgálhat. Van még egy mini-USB szervizport, RS232 vezérlőport és egy 12 V-os triggerport (3,5 mm-es jack).

w1700-gallery-7.jpg

A W1700 csatlakozói a hátoldalon

 

A távvezérlő bármely gombjának megnyomására a projektor bekapcsol, a gombok világítása úgy 15 másodpercig aktív marad, méretei jól eltaláltak, egyszóval kényelmesen és könnyen kezelhető a W1700. A menürendszere – amellett, hogy a BenQ projektorok szokásos menüstruktúráját mutatja – igazodik az egyedi szolgáltatásokhoz és funkciókhoz, amelyek erre a modellre jellemzőek.


Fényerő és kontraszt

 

A W1700 bőséges fényerejét árnyalja, hogy a specifikált 2200 lument csak a Bright módban közelíti meg, zöldes-kékes elszíneződéssel (ez minden lámpás gépnél így van), tehát ez a mód – hasonlóan minden más projektorhoz – önmagában nem használható házimozi céljára. Normál, azaz maximális lámpa-beállításnál Vivid TV módban 1170, Sport módban 1248, Cinema módban pedig 842 lumen a mért érték. Cinema képi módban a 842 lumen házimozihoz bőven elég, az 55 nit még egy háromméter széles vásznon is megvan, míg egy kétméteresen majdnem 117 nit fénysűrűséget kapunk (16:9-es formátumban, mattfehér vásznon).

A nagyobb fényerejű üzemmódok a 3D-hez - a szükségszerű fényerőcsökkenés miatt - és a HDR-hez - a minél nagyobb kontrasztátfogás miatt jönnek jól, Viszont a színpontosság és a szürkelépcsők semlegessége ezekben a módokban nehezebben állítható be.

A kontraszt tekintetében mérlegelnünk kell, hogy milyen lámpa-beállítást használunk. Eco módban – amelyet a lámpa kímélése érdekében célszerű használni – a fényerő minden üzemmódban hozzávetőlegesen kétharmadára csökken, a kontraszt viszont a Normal módtól lényegesen nem különbözik. Ha viszonylag nagy kontrasztot szeretnénk, akkor mindenképpen a SmartEco beállítást kell használnunk. Ilyenkor az aktuális kép átlagos fényerejéhez igazodik a lámpa vezérlése, azaz a sötét képkockákon visszavesz a lámpa fényéből, világos képeken pedig visszaáll a nagyobb fényre.

A dinamikus kontraszt mérése eleve közelítő jellegű, mert a fényerő-szabályozásnak van egy időállandója, amely befolyásolja a mérési eredményt. Pontosabban az időállandó és a színmérő műszer mérési ciklusának viszonyától függ a mért érték. A gyári presetek kontrasztaránya (leszámítva a Bright módot, amely egyébként 7029:1 kontrasztarányt adott) a következő volt a mérések alapján:

 

dinkontrszt.png

Balról jobbra: a Vivid, a Sport, illetve a Cinema gyári beállítok mért full on/full off kontrasztaránya SmartEco lámpa-beállítás mellett

 

A SmartEco lámpa-beállítás használata persze nem kötelező, a házimozizók egy része vélhetően az Economic beállításban fogja használni a projektort, ekkor azonban számolnia kell az egychipes DLP projektorokra jellemző kisebb kontrasztaránnyal.

 

Mérések - 2D Full HD vetítése

 

A jel csatlakoztatásához „adja magát” az 1.4-es HDMI2-es bemenet (ugyanezt fogjuk használni a 3D vetítéshez is). Természetesen csatlakozhatnánk a 2.0-ás HDMI2-eshez is, de ezt a bemenetet a 4K HDR filmekhez érdemes tartogatni.

A gyári beállítások végig próbálgatásával arra jutottunk, hogy a Full HD filmek korrekt reprodukálásához legcélszerűbb a Cinema módból kiindulni és az Economic lámpamód mellett dönteni. Az első lépés a projektort a gyári beállításokon hagyni, és megmérni a viselkedését. Annyi módosítással, hogy a fentebb a SmartEco-ról mondottakat figyelembe véve, és mivel a célunk a projektor lehető legpontosabb bekalibrálása, inkább lemondtunk a nagyobb kontrasztról, és a gradáció és a színek pontosságát helyeztük előtérbe. Ezért az Economic lámpamód mellett döntöttünk. Forrásként egy hardveres jelgenerátort, a DVDO AVLab TPG készülékét használtuk.

A kalibrálás előtti és utáni állapotokat a következő ábrák mutatják (a felső ábra a kalibrálás előtti, az alsó a kalibrálás utáni értékeket Cinema/Eco módban).

 

RGB együttfutás és a szürkelépcsők színhőmérséklete:

rgb1.pngrgb2.png

A kék egyre növekvő arányát a magasabb szürkelépcsők felé a színegyensúly kalibrálással sikerült megszüntetni. Az átlagos színhőmérséklet 6467 K, a grayscale hiba dE = 1,7

 

A gamma alakulása:

gamma1.pnggamma2.png

A gamma ingadozása a 2,2-es célérték körül. Kalibrált állapotban az átlagos gamma 2,23, jobb oldalon kicsit kisebb 2,2-nél, bal oldalon 90%-nál pedig van egy kiugrása)

 

A színpontok és fehérpont helyzete a Rec.709 szerinti referenciapontokhoz képest:

graf1.pnggraf2.png

A bal oldali ábrán látszik, hogy a gyári beállítások némileg pontatlanok. A projektor CMS rendszerével a W, R, G, B, C, M, Y pontokat elég jól sikerült a helyükre tolni.


Az 50%-os szürke és az RGBCMY színek luminanciája a 100%-os fehérhez képest (1-es relatív érték):lumi1.pnglumi2.png

A mért luminancia (fénysűrűség) értékek – sötétszürke sávok – a gyári beállításban szintén pontatlanok voltak, azonban a kalibrálással itt is sokkal nagyobb pontosságot sikerült elérni (jobb oldali ábra)


Végül a teljesség kedvéért elvégeztünk egy telítettségi tesztet is a kalibrált elsődleges és másodlagos színek 20-40-60-80%-os telítettségű pontjainak helyzetéről. Íme a mérés eredménye:

graf3.png

A mért luminancia (fénysűrűség) értékek – sötétszürke sávok – a gyári beállításban szintén pontatlanok voltak, azonban a kalibrálással itt is sokkal nagyobb pontosságot sikerült elérni


Nem maradhatott el a szubjektív ellenőrzés sem, néhány Blu-ray lemezünk ismerős jeleneteinek megtekintése volt a kontroll. A W1700 jól vizsgázott a sokféle színvilágú és bevilágítású jelenetek reprodukálásakor, de ez a kalibrációs eredményekből kiszámítható volt. 

 

bluray.jpg

Egy képkocka a Blu-ray lemezen is kiadott „36” című francia krimiből (Full HD)

 

Hogyan teljesít a W1700 3D-ben?


3D a statisztikák szerint ma már kevésbé népszerű, mint két-három évvel ezelőtt, azért akadnak még, akik igénylik és talán a trend is változik még. Mivel a BenQ W1700 – mint a mai DLP projektorok túlnyomó többsége – alkalmas a 3D vetítésre is, betettünk egy találomra kiválasztott 3D filmet - a Nagy Gatsby 3D változatát - a 3D Blu-ray lejátszónkba.

Mivel az 1.4-es HDMI is gond nélkül fogadja a 3D Full HD jelet, ide csatlakoztattuk a lejátszót. A projektor automatikusan felismeri a Frame Packing 3D jelet. A W1700 fényereje kiválóan megfelel a 3D vetítéshez is, noha tudjuk, hogy az aktív 3D esetében a fényerő a vásznon úgy egyhatoda a 2D-s képnek. A W1700-asnál 3D-hez azonban gyárilag nem a Cinema, hanem a Vivid képi mód van hozzárendelve, ami egy 2 m széles vásznon teljesen elfogadható fénysűrűséget tud 3D-ben produkálni.

 

3dfilm.jpg

Tobey Maguire a Nagy Gatsby c. film 3D változatában. A feliraton látszik, hogy a 3D szemüvegen hol kezdődik az orrnyereg helye.

 

4K és HDR

 

A HDR a fejekben összeforrt a 4K-val, de valójában nem tartozik a felbontáshoz, viszont a kijelzők egyre inkább a 4K vagy 8K felé menetelnek.

A 4K-UHD Blu-ray lemezeken, streaming tartalmakban a HDR10 a „kötelező” HDR formátum, egyébként opcionálisan másfajta HDR „réteg” is megtalálható lehet (Dolby Vision HDR, HLG stb. A fényerő (fénysűrűség) határait nézve észrevehető, hogy a HDR10 a nagy fényerejű, és egyben alacsony feketeszintet produkáló síkpaneles televíziókra van szabva.  A projektorok azonban mind egyidejű kontraszt átfogásban, mind a színvisszaadásban elég távol vannak a HDR10 megszabta határértékektől. A 90%-os DCI színtér a kisebbik gond, ezt több projektor is megoldja. Nagyobb probléma - a szokásos képméretekkel „számolva” - a hatalmas fénysűrűség követelménye! Ugyanis 1000 nit fénysűrűség létrehozásához egy 2,6 méter széles, 16:9-es képarányú vásznon a projektornak kereken 12 000 lumen fényteljesítményt kellene szolgáltatnia. (2,6 m széles vászonhoz!).

 

szintart.jpg

A Full HD képátvitelre több mint negyedszázada rögzített Rec.709-es színtér, a DCI moziszabványnak megfelelő P3 színtér és a 4K megjelenése után megalkotott Rec.2020-as szabvány szerinti színtartomány összehasonlítása


Persze a tipikus képtartalmak esetében csak a képfelület kisebb-nagyobb részén kellene ez a fényerő, de a vetítéstechnika nem képes a lokális fényerő-szabályozásra, azaz local dimming-re (sem zónákra osztva, mint a síkpaneles LED-LCD kijelzőknél, sem pixelenként, mint az OLED kijelzőknél). Ezért egyelőre a projektoros házimozi híveinek meg kell elégedniük azzal, hogy a készülék a HDR (+WCG) jelet értelmezni tudja, és a kapott képtartalmat valamilyen algoritmussal „belepréseli” a saját dinamikatartományába és színterébe (remapping). A HDR célja egyébként – ahogy már volt róla szó – nemcsak önmagában a nagy kontrasztátfogás, hanem a sötét, illetve világos tartományokban az egymáshoz közeli tónusok jobb megkülönböztethetősége. Ezt éri el a PQ EOTF és a 3x10 bit segítségével.

 

pqeotf.jpg

Ez az ábra hasonlítja össze a hagyományos hatványfüggvényt követő gamma és a HDR10-hez (is) használt PQ EOTF elektrooptikai átviteli függvényeket, magyarán azt, hogy a gamma esetében a 0-255 (vagy 16-235) kódtartományban, a PQ EOTF esetében pedig a 0-1023 (vagy 64-940) kódtartományban az egyes kódértékekhez milyen fénysűrűség van hozzárendelve a képernyőn. Az ábra annyiban csalóka, hogy mind a két tengelyen relatív értékeket tüntet fel, holott így nem látható világosan, hogy a 8-bites SDR-nél (hagyományos gamma) a maximális 1-es relatív kódérték 255-öt jelent, a fénysűrűség abszolút értéke pedig nincs megkötve, az 1-es relatív luminancia lehet bármi a kb. 80…300 nit tartományban, a PQ EOTF-nél viszont az előírt fénysűrűség 1000 nit, és ehhez pontosan definiált kódérték (769) tartozik. Az 1023-as kód a Dolby Vision szerinti 10.000 nitnek felel meg. Ezért mondjuk, hogy a PQ EOTF „abszolút” gradációs karakterisztika, míg a hagyományos gamma „relatív”


Mindezt azért volt szükséges elmondani, mert csak így érthető meg, hogy - jelen állás szerint - egyetlen 4K-UHD HDR projektor sem képes a HDR10-es kép maradéktalan megjelenítésre (leszámítva azt az abszurd esetet, ha néhányszor tíz centiméteres képet vetítünk, így biztosítva az 1000 nit fénysűrűség-maximumot). A projektor tehát a bemeneti dinamikát kénytelen beszorítani a saját dinamikatartományába, a színeket pedig a DCI-hoz közeli vagy annál kisebb natív színterébe.

 

A BenQ W1700 és a HDR

 

A fentiek tükrében érthető, hogy a gyártó nem állítja a specifikációban, hogy a W1700-as képes a HDR10-es képet tökéletesen megjeleníteni, nem is tette rá a gyártó az UHD Alliance szervezet ULTRA HD PREMIUM logóját, amelyet néhány síkpaneles televízió visel. A „sima” 4K HDR logó viszont joggal szerepel a készülék elején, mivel fogadni és értelmezni tudja a HDR10-es formátumú HDR jelet, sőt a HLG HDR jelet is, amelyhez nem szükségesek metaadatok, és a saját kontraszt-lehetőségein valamint natív színtartományán belül fogyasztható módon ki is vetíti a HDR képet a vászonra.

 

BenQ-W1700-07.jpg

 

Összegzés és értékelés

 

A BenQ W1700-as különlegessége, hogy a benne található DLP képmodulátor chip az eddig gyártott legkisebb méretű - és részben emiatt a leggyorsabb működésű - Full HD DMD chip, ugyanakkor a Texas Instruments XPR időosztásos technológiája lehetővé tette, hogy a vásznon teljes felbontásában megjelenhessen a projektor HDMI 2.0-ás bemenetére küldött 4K-UHD kép. Bizonyítható, hogy az eddigi „pixel-shiftes” technológiákhoz mérten a BenQ megoldásával jobb eredményt kapunk.

 

bigzoom.jpg

A W1700 vetített képmérete és vetítési távolságai


Manapság a 4K, illetve UHD felbontáshoz szinte elmaradhatatlanul társul a nagy dinamika-tartomány (HDR) és a széles színtér (WCG), különösen a filmes és televíziós anyagok esetében. Ez gyártók elé azt a feladatot állítja, hogy meg kell oldaniuk, hogy a vetítéstechnika adta korlátokon belül a 4K-UHD készülékeik alkalmasak legyenek HDR (elsősorban HDR10) képfolyam fogadására és közelítően helyes reprodukálására. A BenQ W1700 ezt is tudja.

Full HD-ben a projektor hozza a BenQ korábbi népszerű DLP házimozi-projektoraira jellemző minőséget, jó CMS van beleépítve, kiválóan kalibrálható. 3D-ben is minőségi képet kapunk, 3D-ghosting azaz szellemkép, vagy más képhiba nem figyelhető meg. A DLP technika nagyon jól kezeli a 3D-t!

Mint minden más elektronikai (és egyéb) terméket, végső soron a projektorokat is a jellemzőik, szolgáltatásaik, kivitelezésük (azaz „használati értékük”) és az áruk összehasonlításával értékelünk. Ha innen nézzük, akkor a W1700-as sokat nyújt kevés pénzért (e sorok írásakor kb. 500 000 forintért), hiszen az árban legközelebbi, szintén belépő osztályú 4K-UHD HDR készülék is egymillió körül kapható, a közép- vagy felső-közép kategóriában pedig egy nyolc-tízszeres szorzóval számolhatunk.

 

Nagy Árpád

A cikk teljes terjedelemben a www.projektor.hu oldalon olvasható

 

A tesztértékelés és a műszaki adatok a következő oldalon találhatóak!

 

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Hirdetés

 

Szponzorált linkek

 

 

Jelöljön meg egy választ

 

Együttműködő partnereink

ealogo-145x50.jpg hifi_station_140x50px_logo.jpg audio_note.jpglauditeur.jpg

limar.jpg stream audio logo_150x40px.jpgACnewlogo copy.jpg

 

Impresszum
11 Betöltés: 0.118825 másodperc.