IFA 2015 BERLIN

 

2015-ben sem történt ez másként, így az iparág meghatározó és kevéssé fajsúlyos szereplői szeptember 2. és 9. között birtokukba vették a Berlin Messe óriási épületkomplexumát, és bemutatták, hogy mivel készülnek a karácsonyi szezonra. Az IFA jelentőségét jól mutatja, hogy idén több mint 1500 kiállító jelent meg, és a látogatók száma bőven meghaladta a negyedmilliót.

 

00 NYITO FOTO.jpg

 

Az Internationale Funk Austellung nem csak a konkrét termékekről és technológiákról szól, hanem az ezek mögött megbúvó trendekről, gazdasági folyamatokról is. Nagyon érdekes következtetéseket lehet levonni azzal kapcsolatban, hogy az egyes gyártók mire fókuszálnak, milyen modelleket helyeznek a középpontba, vagy épp ellenkezőleg, melyeket engedik és felejtik el. Jöjjön most egy rövid összefoglaló az idei kiállításról, a nagy durranásról szánt termékekről és trendekről.

 

 Televíziók – Jön az OLED!

 

Lassan egy évtizede várjuk az OLED televíziók áttörését, és most nagyon úgy tűnik, hogy ennek is hamarosan eljön az ideje. Természetesen a prímet az LG a technológia zászlóvivője és első számú támogatója vitte, hiszen a cég felvonultatta teljes OLED tv flottáját. Ezek között megtalálhatóak az 55, 65 és 75 hüvelykes képátlóval bíró, Full HD és 4K felbontású, hajlított, valamint lapos készülékek egyaránt. A kínálatuk tehát óriási, és ennek megfelelően a standjukon is egy hatalmas részt kerítettek el ezeknek a modelleknek. A nagyközönség pedig láthatóan vevő volt erre, hiszen a planetárium szerűen az OLED kijelzőkből kialakított kupolás LG csarnok gyakorlatilag állandóan tömve volt leesett állú emberekkel, akiket láthatóan meggyőzött a képalkotási eljárásban, többek között a tökéletes feketében, és az élénk tónusokban megnyilvánuló erő.

 

11952810_1177989792216578_6512838281217126242_o.jpg

 

A kiállítás egyik legnagyobb szenzációja volt, hogy a Panasonic is bemutatta saját, hamarosan kereskedelmi forgalomba is kerülő OLED tévéjét, a HDR kompatibilis, hajlított, CZ950 típusjelzésű készüléket. Az Ultra High Definition felbontású panellel rendelkező modell megkapta a vállalat saját, hollywoodi szakemberek segítségével kifejlesztett 4K Studio Master technológiáját, amely minden korábbinál gazdagabb színskála, és valósághűbb árnyalatok megjelenítését teszi lehetővé. A lassan magához térő japán konszern itt nem áll meg, hiszen a tervek szerint 2016 tavaszán újabb OLED televíziókat is piacra dobnak.

Rajtuk kívül más cégek is bemutatták saját, minden bizonnyal LG panelre épülő OLED televíziójukat, amelyek a hírek szerint akár néhány hónap múlva már a boltokba is kerülhetnek. A kínai Skyworth-tól ez egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a vállalat már több, mint egy éve rendelkezett működőképes prototípussal.  Ám úgy látszik csak most jött el az idő ahhoz, hogy ezzel a nagyközönség elé lépjenek. Egy másik kínai óriás, a világ harmadik legnagyobb tv gyártója, a TCL is elvitte Berlinbe OLED tévéjét. Ez azért is különösen jelentős, mert a konszern, mint a Thomson márkanév jogtulajdonosa Európában is komoly pozíciókkal bír. Hasonlóan a Németországban kifejezetten erős török Vestelhez, amely szintén kiállította OLED televízióit, amik a tervek szerint legkorábban 2016 nyarán lesznek elérhetők a vásárlók számára.

 

Újdonságok LCD tv fronton: HDR, 3D, okos tv, Ambilight

 

Természetesen a jelenleg egyeduralkodónak számító LCD tévékről sem feledkeztek meg, amelyek kapcsán ki kell emelni, hogy szinte minden kiállító bemutatta saját, HDR támogatású modelljeit. Így tehát már biztos, hogy a  High Dynamic Range 2015-ben az egyik legfontosabb hívószó a televíziós szegmensben. Az ilyen készülékek képesek arra, hogy a tartalomtól függően a világos részeken növeljék a fényerőt, a sötéteknél pedig értelemszerűen csökkentsék azt. Ennek köszönhetően pedig rendkívül kontrasztos lesz a kép, ráadásul úgy, hogy minden apró részlet tökéletesen látszik. Egyelőre még nincs túl sok elérhető HDR tartalom, de mindenki azt ígéri, hogy hamarosan befutnak az ilyen típusú filmek, sőt sorozatok is.

 

LG-SUPER-UHD-TV-15_Insert_Text.jpg

 

Az LCD technológiában idén a HDR mellett a kvantumpontos eljárás a sláger, aminek hála a korábbinál nagyobb színtér megteremtésére nyílik mód. Az LG és a Samsung a Super UHD és SUHD modelljeivel demonstrálta a megoldásban rejlő potenciált, de rajtuk kívül a kisebb cégek is megmutatták saját kvantumpontos készülékeiket. A 2015-ös IFA-n az is kiderült, hogy továbbra is sokan bíznak a hajlított tévékben, ezek szinte minden kiállító standján ott voltak, igaz eltérő arányban. Emellett az is nyilvánvalóvá vált, hogy a 3D-ről a legszívesebben megfeledkeznének a piaci résztvevők. Egyedül a passzív polarizációs technológia kifejlesztőjének számító LG helyezett hangsúlyt erre a funkcióra, viszont az is igaz, hogy a közönség pozitív visszajelzése alapján lenne igény a jó térhatású megjelenítőkre, illetve természetesen a tartalmakra. Ez teljesen igaz a 4K-ra is, de a különbség itt az, hogy ezt a gyártók is gőzerővel támogatják. Berlinben ugyanis fény derült arra, hogy mindenkinek, még a legközépszerűbb, legismeretlenebb kínai garázscégnek is van már Ultra High Definition televíziója. Ezek képminőségben nem vehetik fel a versenyt a piacot uraló gigászok termékeivel, viszont, ha csak a felbontást nézzük, ugyanott tartanak, mint ők, ráadásul kifejezetten olcsó termékeket kínálnak.

Az okostévé rendszerek körében nagy újdonságokkal senki sem jelentkezett. A LG webOS 2.0 és Samsung Tizen is bemutatkozott már korábban, hasonlóan a Sony és Philips által favorizált Android TV-hez. De ha már Philips: A TP Vision, mint a márka tulajdonosa lerántotta a leplet az új Ambilight megoldásról, amely a szokásoktól eltérően nem LED-eket, hanem mini projektorokat használ. Ennek köszönhetően még látványosabb és még részletesebb lett a tv ölelő fényglória. Egyelőre ez az eljárás, még csak a 8900-as szériába került be, de ha beválik, akkor valószínűleg semmi sem szabhat gátat az elterjedésének.

 

Nem halott a Blu-ray, sőt!

blu-ray4kweb-100603551-primary.idge.jpg

A Blu-ray technológiát sokan temették a közelmúltban, mondván a letöltés, az online streaming feleslegessé teszi a fizikai adathordozókat, azonban a jelek szerint vannak akik ezt egyáltalán nem így gondolják. A Panasonic és a Samsung is előállt ugyanis saját, Ultra High Definiton felbontású anyagokat tartalmazó lemezek kezelését szavatoló asztali Blu-ray lejátszójával. Ha minden jól megy, ezek hamarosan, akár pár hónapon belül megvásárolhatóak lesznek. Ezután pedig semmi akadálya, hogy bárki bemenjen a boltba vagy kölcsönzőbe, leemeljen a polcról egy 4K  filmet, hazavigye és megnézze, ami kulcsszerepet játszhat az UHD elterjedésében.

 

Tartják magukat a projektorok

 

Dacára annak, hogy a projektorok jelentősége évről-évre csökken főleg amiatt, hogy a nagy képátlójú televíziók egyre olcsóbbak lesznek, még mindig lehet találkozni e téren is figyelemreméltó újdonságokkal. 2015-ben egyértelműen a 4K felbontású HDR támogatást kínáló vetítők jelentették a legnagyobb újdonságot, amelyek megfelelő környezetben, azaz kellően sötétben egészen kimagasló képminőséget produkáltak. A Sony egy komplett, kis méretű moziszobát épített fel, hogy demonstrálja termékei tudását, és a végeredmény nagyon-nagyon meggyőző volt. Ennek alapján nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a projektoroknak még sokáig lesz létjogosultságok.