IFA Berlin 2013 – Sajtótájékoztató Szardínián.

Home Archívum Hírek archívum IFA Berlin 2013 – Sajtótájékoztató Szardínián.

 

Az IFA világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vására

 

A szórakoztató-elektronikai ipar végre kimozdúlt stagnáló helyzetéből, és újra lassú de biztos fejlődésnek indúlt, – tudtuk  meg a nyitóbeszédéből – ami a vásár szempontjából is régen várt pozitív jelenségnek mondható.

Kétségtelen, hogy az IFA  – elsősorban szórakoztató-elektronikai kiállítás – mégis, a néhány évvel ez elött történt nyitás a fehérárú piac felé, óriási lendületet adott a fejlődésnek.

 

Aki már többször járt az IFA-n az tudja, hogy a két nagy egységet alkotó terület, a Sommergarten és a Funkturm területét körülfogó pavillonok milyen elosztásban és tematikában nyújtanak helyet a kiállító gyártóknak, és ez a rendszer évek óta kialakult, kevés változást lehet észlelni a kiosztásban. A nagyok persze nagy területet, sokszor egész pavillont foglalnak, el, ebben talán a legnagyobb immár évek óta a Samsung kiállítása, ami az elmúlt évben is lenyűgöző mérteteket öltött. De ott vannak a többiek is, sznte kivétel nélkül

 

Az IFA már a kezdetek óta jelentős teret biztosít a német televíziózás és rádiózás számára, hogy nézőiknek, hallgatóiknak beszámolhassanak az ipar legújabb fejlesztéseiről, és ott legyenek a legfontosabb technikai újdonságok bejelentésénél. A legnagyobb tévécsatornák, mint a ZDF, a NRD, vagy a SAT 1, a PRO 7 vagy az RTL külön stúdiókat építenek fel egyik másik pavilonban, vagy a Sommergardenben, ahonnan napi rendszerességgel sugározzák műsoraikat.

 

Az tavalyi HD forradalom, a digitális átállás Németországban, vagy a sokakat érdeklő 3D-s televíziók megjelenése, kellő témát adott nem csak a gyártóknak, akik a legújabb készülékeiket állították ki az IFA-n, hanem a  tévétársaságoknak is akiknek szó szerint „fel kellett kötni az alsóneműt”, hogy megfelelő tartalmat szolgáltassanak a nézők, illetve a vásárlók számára.

 

– És, hogy mi lesz idén a téma?

 

Az idei év első szórakoztató elektronikai „cunamija” az UHDTV azaz a 4K felbontású displayek, és televíziók megjelenése. Az új formátum legnagyobb problémája, hogy egyenlőre nincs megfelelő tartalom, vagyis műsor az elterjedésére, így az igazi lehetőség egyenlőre az élő közvetítésekben van, pont úgy mint a 3D vonatkozásában is. Egy pedig biztos, az IFA „hangos” lesz a 4K –tól.

 

Az átlagfelhasználók eszköztára, nem csak a videó megjelenítők, hanem az audió megoldások vonatkozásban is fokozatosan fejlődik, és itt vezető fejlesztési irányt kapnak a Smart tudású készülékek,

 

AV trend 600x380 Loewe bemutató sardinian.jpg

 

Ebből is kaptunk ízelítőt Szardínián, ahol a megjelent elektronikai cégek képviselői, a legújabb  fejlesztésekről adtak számot, mint példáúl az idén 90 éves fennállását ünneplő Loewe, smart televíziói mellett egy új, kábelnélküli 3D Orchestra Ultimate nevű hangfalat, valamint a „Loewe Speaker 2Go” nevű vezeték nélküli aktív lejátszó egységet mutatta be a konferencia bemutató termében.

 

A TP Vision a Philips televíziók gyártója. Maarten de Vries igazgató jóslata szerint 2015-ben minden második eladott készülék Smart lesz, méghozzá a 40 – 46” –os kategóriában. A Philips televíziók új sorozattal készülnek az őszi IFA-ra, és megjelennek a piacon legújabb 4K febontású UHDTV készülékükkel .

 

AV trend 300x400 Philips képben és hangbana csúcson -  távírányítva.jpg

 

A Philips Consumer Lifestyle az audio vonalat képviseli. Ebből is kaptunk izelítőt. Újdonságai között első helyre a Funaival közösen fejesztett szétszedhető SoundBar került, a sikeres Fidelio sorozat pedig új tagokkal bővült. A Fidelio Surround on Demand, az új SoundBar, és végül az egyre sikeresebb Philips fejhallgatók kaptak hangsúlyt – amiből minden percben eladnak egy darabot valahol a világban – és tették teljessé az idei Philips kínálatot.

 

AV trend 600x400 Panasonic stand sardinia.jpg

 

A SAMSUNG a „legsmartabb” a tévék között. 10 évvel ez elött mutatták be az első smart tévét, ami az óta rengeteget fejlődött. Népszerüségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden második eladott TV Európában Samsung nevet visel. A legújabb az F9 -es típus, kezelése nagyon egyszerű ráadásul 6 tuner fogadására képes és upgradelhető. Az Evolution upgrade elem cseréjével, éveken át, mindig a legmodernebb szolgáltatásokat kapja a néző. 

SamsungS9 style 600x400.jpg

 

Minden bizonnyal sokak tetszését nyeri majd el a Samsung óriás 85″-os UHDTV-je, ami óriási, talán átlagfelhasznlói szempontból egy kicsit túlméretezett, de mellette nagy sikerre számíthat majd az LG hajlított OLED TV-je is, ami emberibb léptékkel bír, és egyszerűen gyönyörű a képe.

 

 – Mi várható ebben az évben a kereskedelemben?

 

A jelenlévő újságírók, információt kaptak a GFK által közzétett 2012-es értékesítési adatokból, miszerint a tabletek, és Note bookok eladása +21%-al nőtt, hasonlóan az LCD tévé eladásokhoz, ezzel szemben az otthoni szórakoztató elektronika eladási mutatója Nyugat-Európában csökkent, viszont a gazdasági krízissel küzdő Kelet-Európában nőtt. Általános fejlődés a Smart eszközök eladásban várható. 2013-ban 59 millió LCD tévé eladás realizálódhat, ezek közül + 52% nővekedés várható a smart TV-ék piacán, és növekszik az OLED és 4K UHDTV eladás is, ami viszont méret és árfüggő kérdés egyben.

 

A nyomtatás háttérbeszorulását jelzi az a hír, hogy a számítások szerint az E book olvasók száma idéb világszerte 40% növekedést prognosztizál, és emellett 159 millió smart phone eladás is várható, mig a nagy üzlet most a SoundBar-okra vár, mert eladási számuk ebben az éveben becslések szerint mintegy 100%-al nő.

 

IFA 2013 szeptember 6-11 ig.

 

A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása berlinben az idei évtől kezdve egy héttel később kerül megrendezésre. ( sr.)

 

A kiállítás látogatói elővételben is megvásárolhatják belépőjegyüket, a magyar látogatók a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara Lövőház utcai irodájában juthatnak hozzá a kedvezményes jegyekhez. 

 

Bővebb információ:

Messe Berlin

Budapesti kirendeltség

Kerékgyártó Gitta

Tel.: +36 1 345 7645

Fax: +36 1 345 7605

E-mail:?kerekgyarto@ahkungarn.hu

 

www.messe-berlin.de