Sony OLED TV – Ilyen még nem volt

Home Archívum Hírek archívum Sony OLED TV – Ilyen még nem volt

A vállalat Las Vegasban a világ talán legnagyobb elektronikai eseményén lerántotta a leplet az A1 OLED televízió sorozatról. Arról a szériáról, amely számos meglepő újítást tartalmaz, és amihez a japán konszern óriási reményeket fűz. A termék már Magyarországra is megérkezett, 55, illetve 65 inches méretben vásárolható, és a tervek szerint valamikor a későbbiekben érkezik majd a 77 hüvelykes gigász is.

A Sony nem először kísérel meg komoly eredményeket elérni ezen a területen, de a korábbi próbálkozásaik nem jártak túl sok sikerrel. Ugyan a cég 2007-ben mindenki mást megelőzve lépett színre a világ első OLED televíziójával, de a 11 inches, tehát meglehetősen kicsi XEL-1-et néhány év múlva kivonták a piacról. Pár évvel futottak egy kört egy, a Panasonic segítségével kifejlesztett modellel, azonban az csak a prototípus fázisig jutott.

 

sony_a1_3.jpg

 

Ilyen TV eddig még nem volt

 

A Sony apait-anyait beleadott ebbe a készülékbe, többek komoly hangsúlyt fektettek az egyedülálló dizájn megalkotására. Ennek érdekében elfelejtették a hagyományos értelemben vett talpat és nyakat, és ezeket egy robusztus, kihajtható hátsó támasztékkal helyettesítették, amire a képernyő enyhén rádől. Ebből fakadóan pedig a néző mindössze egyetlen hatalmas kijelzőt lát maga előtt, pont mint amikor a tv fel van akasztva a falra. Ez amellett, hogy egyedi, rendkívül látványos, és elegáns megoldás. Pusztán emiatt már alkalmas a tv arra, hogy felkeltse a figyelmet, magára rántsa a tekintetet, ezáltal tökéletes státuszszimbólummá válik.

 

2_egyutt.png

 

Maga a kijelző rendkívül vékony, köszönhetően az OLED technológia viszonylag egyszerű panelstruktúrájának. A mérnökök az összes elektronikát, tunert, és csatlakozót a már említett támasztékként szolgáló állványba pakolták bele. Ennek egyetlen hátránya van, mégpedig, hogy az interfészek a megszokottnál egy fokkal nehezebben, körülményesebben érhetőek el. A be- és kimenetek számára ezúttal sem lehet panasz. Megtalálhatók rajta a 4K/60p jelek támogatására képes HDMI 2.0 mellett USB 2.0, 3.0, optikai digitális (S/PDIF) és 3,5 mm analóg audio csatolófelületek is.

 

sony_a1.jpg

 

Valósághű kép

 

Mint minden más Európában elérhető OLED televízióba, a Sony A1-be is az LG által gyártott OLED panel került, amelyet a Sony saját képfeldolgozó processzora egészít ki. Az OLED képalkotási eljárás sajátossága, hogy mivel a pixelekben kikapcsolható a fény, ezért az ilyen technológiára épülő televíziók képesek a tökéletes fekete szín, és ezáltal a végtelen kontrasztarány megteremtésére. És nem csak elméletben, hiszen ezúttal a kalibrációs berendezéssel végrehajtott méréseink is igazolták ezt. Azaz egészen pontosan 0 nit fényerőt mutatott a szerkezet a fekete részeken.

A kép kontrasztossága egyébként akár tovább is fokozható, hisz bekapcsolható a világos részek kiemelése, de erre igazából sok szükség nincsen. A fekete mellett a többi szín megjelenítésére sem lehet panasz, a tónusok ugyanis természetesek. Képesek visszaadni a valóságot, és szerencsére ahol kell, visszafogottak. Nem azzal próbál tehát a televízió lekenyerezni, hogy minden szín túlzottan élénk, mert ezzel ugyan fel lehet kelteni a figyelmet, de a vizuális élményt végeredményben lerontja.

 

sony_a1_4.jpg

 

A technológia egyik nagy előnye a már-már tökéletest súroló betekintési szög. Ez azt jelenti, hogy a kijelzőn látható árnyalatok akkor sem látszódnak fakónak, ha oldalról, kiszorított helyről nézzük a képernyőt. Ha az OLED szóba kerül, mindig felmerül a beégés kérdése, hiszen egyes modelleknél továbbra is megfigyelhető ez a jelenség, illetve ennek kevésbé brutális változata, a szellemképesedés. Viszont a tapasztalataink szerint e televíziónál ilyesmivel nem kell számolni, ugyanis hiába néztük például órákon át ugyanazt az adást, a logó egy pillanatra sem maradt ott a kijelzőn az elkapcsolást követően. Szintén az OLED gyengeségeként szokták emlegetni a mozgásmegjelenítést, de az is biztos, hogy ezen rengeteget dolgoztak az elmúlt időszakban. És ennek látszik is már az eredménye, legalábbis a Sony A1 esetében mindenképp, hiszen még a legakciódúsabb filmeknél, vagy sportközvetítéseknél sem tapasztalható akadozás, remegés. De azért biztos ami biztos, a Motionflow interpolációs technológiát nem spórolták ki a készülékből, amely virtuális (tehát az elektronika által előállított), valamint fekete frame-ket, azaz képkockákat illeszt be a valódiak közé. Ennek bekapcsolásával még folyamatosabbnak, lendületesebbnek tűnik a mozgás, de az is tény, hogy a végeredmény természetellenesebbé válik.

 

sony_abra.jpg

 

A televízió természetesen képes az Ultra High Defintion felbontás visszaadására, illetve támogatja a HDR 10 és HLG formátumú nagy dinamikatartományú filmek és videók kezelését. Mivel egyre több az olyan lehetõség, amely módot ad az ilyen 4K HDR (médialejátszó, UHD Blu-ray lejátszó, internetes streaming) tartalmak elérésére, ezért az ebben rejlõ potenciált ki lehet használni. Pláne, hogy a készülék képes a felbontás felskálázásra, azaz az alacsonyabb részletességûek feljavítására, illetve egy fifikás megoldás révén az SDR anyagokat HDR hatásúvá alakítja.

 

 

 

A hangok a panelből jönnek!

 

Az A1 tv további különlegessége a beépített integrált hangrendszer. Ma egy televízió esetében ezt vagy rejtett hangszórókkal, vagy a magasabb kategóriás daraboknál beépített hangprojektorral oldják meg. De a Sony egy harmadik utat talált! Az Acoustic Surface technológia révén magát a panelt rezegtetik meg a megfelelő frekvenciából, így a hangok gyakorlatilag magában a kijelzőben keletkeznek. A titok abban a két Actuator névre hallgató apró eszközben rejlik, amelyet a termék hátlapjára rögzítenek. Az Actuatorokkal egyébként csak a magas- és középtartomány megteremtésére nyílik mód, de a basszusokat sem kell elfelejteni. Egy komplett, teljesen külön álló, viszonylag nagy teljesítményű mélysugárzót építettek ugyanis az állványba, amelyre a támaszkodik a képernyő.

Joggal merülhet fel a kérdés bárkiben, hogy ez a megoldás nincs-e rossz hatással a kép minőségére. Eddigi tapasztalataink alapján semmilyen módon nem befolyásolja a látott képet az Acoustic Surface, hiába rezeg a panel. Azt persze egyelőre még nem lehet tudni, hogy ez az élettartamra lesz-e bármilyen káros hatással, hogy ebben a kérdésben pontosabban lássunk, még éveknek kell eltelnie.

 

sony_a1_7.jpg

Az egyedi hangrendszer által produkált hangminőség nagyjából az integrált hangprojektorok szintjét képviseli. Magyarán az Acoustic Surface kiegészítve a mélynyomóval azt hozza, mint egy soundbar, úgy, hogy a néző maga  előtt csak egy nagy képernyőt lát. A vállalat azt ígérte, hogy a sztereó megteremtése ennek a módszernek köszönhetően nagyon jól működik, ami igaz is, de csak akkor, ha valaki nagyon közel ül a képernyőhöz. Egyébként a sztereóból sajnos nem sokat hallani, viszont az is tény, hogy a hanghibákból sem, hiszen zörgéssel, statikus zörejekkel nem találkozni. Ezt a televíziót is ellátták a Sony saját fejlesztésű S-Force Sound virtuális surround technológiájával, de az a helyzet, hogy ebből aktív állapotban semmit sem hallani. Ez esetben is beigazolódott az állítás, hogy aki térhatású hangzást szeretne, annak muszáj egy rendes, több komponensből álló házimozi szettet csatlakoztatnia a készülékhez.

 

Új Android TV – régi hibák

 

A Sony évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy csatlakozik a Google álta