A világ öt legjobb márkája között a Samsung

A Samsungot a negyedik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand, míg a Forbes ranglistáján a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet nyerte el a társaság.

Az Interbrand negyedik alkalommal választotta a világ legjobb márkái közé a vállalatot, aminek márkaértékét 91,4 milliárd dollárra becsülik. A márkaérték növekedésben fontos szerepet játszanak a különböző együttműködések. Az egységes csatlakoztathatóságot kínáló SmartThings ökoszisztémára alapozva a vállalat még több nyílt együttműködést köt, hogy ne csak saját, hanem különböző, harmadik féltől
származó eszközöket is összekapcsolhasson egymással. A különböző vállalatokkal kötött – mobileszközöket, táblagépeket, tévéket, asztali számítógépeket és monitorokat érintő – együttműködéseknek köszönhetően a gaming élményt is magasabb szintre emelték.

A társaság folytatja befektetéseit a jövőnkre hatást gyakorló technológiákba, így például az 5G/6G, a mesterséges intelligencia vagy az autóipar területén. A félvezető szektorban a vállalatot olyan újításáért ismerték el, mint a 12nm-alapú DDR5 DRAM. Az ESG kiemelten fontos terület a Samsungnak. Több újrahasznosított anyagot használ fel a Galaxy S23, Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 szériák gyártása során, a tévéihez használt napelemes távkapcsoló- technológiát más gyártóknak is elérhetővé tette. A vállalat együttműködött a Patagoniával a mosógépekhez használt Less Microfiber szűrő fejlesztése során, a SmartThings Energy applikációban pedig bemutatta az MI Energia üzemmódot.

A Forbes több mint 170 000 munkavállalót kérdezett meg ötven különböző országban. A felmérésben a résztvevők vállalatuk társadalmi felelősségvállalását, gazdasági teljesítményét és munkakörülményeit értékelték – emellett megválaszolták, hogy ajánlanák-e a céget családtagjainak vagy barátaiknak. Ezenkívül arra is felkérték az alkalmazottakat, hogy értékeljenek más vállalatokat is ugyanabban az iparágban. A válaszokat egy pontrendszerben összesítették, majd a 700 legmagasabb pontszámot elért vállalatból állították össze a végső listát.

A Samsung hírneve pozitív az iparágban, nagy hangsúlyt helyez a fejlődési lehetőségekre, a nemzetközi együttműködésre, a hibrid munkavégzésre, folyamatosan is megújítja és korszerűsíti munkakultúráját és rendszereit, nem munkával kapcsolatos szolgáltatásokat is biztosít. Elindította a Creative Lab elnevezésű belső inkubációs programot, ERG (Employee Resource Groups) közösségeket biztosít, bevezette és támogatja a Mosaic belső ötletmegosztó platformot, a Samsung Talent Exchange Program (STEP) nevű globális tehetségcsere-programot, valamint a University of Samsung Electronics (UniverSE) egyetemet, amely integrált szakmai- és vezetőképzést biztosít.

Forrás: www.forbes.com www.interbrand.com