AUDIÓ FORUM – MAGASRA TETTÉK A LÉCET

Igazi sikertörténet az AUDIO FORUM esete, ami 2009 szeptemberében kezdődött, a Horn Distribution magyarországi megjelenésével.

Az európai és a hazai hifikereskedelemben egyre nagyobb szerepet betöltő lengyel vállalat első magyarországi üzletét, a jelenleg is üzemelő Denon márkaboltot 2013-ban nyitotta az Allee bevásárlóközpontban. A cég új bemutatóterme, az Audio Forum – ahová most betekintést nyújtunk olvasóinknak – több mint 500 négyzetméteren mutatja be kínálatát a pesti Bodor utcában.

Mindenből a legjobbat

A nemrégen nyílt bemutatóterem három üzlethelyiségből áll – mondja Kubik Zsolt kereskedelmi igazgató, aki körbevezet bennünket. – Az Audio Forum lefedi a Denon, a Marantz, valamint a Sound United márkáit, de a portfólióba sorolhatjuk a Polk Audio, a Definitive Technology és a Bowers & Wilkins termékeket is, valamint a Horn saját gyártásában készülő Wilsont és végül a német eredetű Canton márkát is.

A közel 500 négyzetméteres bemutató rész foglalja el az üzlet legnagyobb területét, ehhez tartozik még két demó helyiség; egy házimozi demószoba, ami később a tervek szerint multifunkciósra bővül és elsősorban a Bowers & Wilkins márkára támaszkodik, illetve egy másik, ami a Dali termékeknek biztosít megfelelő helyet.

Ha az Audio Forumba érkezünk, a bejáratnál balra egy nagy felületen láthatók az általunk képviselt márkák – folytatja az igazgató úr –, itt van egy multi room display, valamint az okos otthon és soundbar bemutató rész és van egy külön Sonos bemutatófalunk is.

Ha kicsit beljebb megyünk a fogadótértől balra, máris egy házimozi, illetve egy sztereó fallal találkozhatunk, ami valójában dupla funkciós felület, ahol házimozi erősítőket láthatunk, majd következik a sztereó fal, aminek a felső részén surround hangsugárzókat találunk, és ha szembe fordulunk vele, akkor itt tudunk demózni.

– Ahogy bejöttünk az ajtón, azt láttuk kiírva, hogy Audio Forum. Ez eddig Magyarországon ismeretlen márkanév volt, legalábbis a nagyközönség számára. Mi az, amit erről tudnunk kell?

Visszautalok a Denon márkabolthoz – hangzik a magyarázat –, mert Magyarországon a Denon Store-ok voltak az elsők, amiket a cégünk elkezdett nyitni, ezek elsősorban bevásárlóközpontban működő üzletek voltak és bár az összes márkánkat lefedték, a Denon volt a legnagyobb, ezért Denon Store-nak neveztük el őket.

Aztán pár évvel ezelőtt, amikor a cégünk tovább bővült, a tulajdonosunk megvásárolta a Berlin főutcáján (Kurfürstendamm) lévő Audio Forum boltot és ez volt az első olyan üzlet, ami már nem bevásárlóközpontban, az általuk meghatározott nyitvatartási idővel működött, hanem egy városi főútvonalon, központi helyen, független, önálló boltként üzemelt.

Abban az időben, mikor megnyitottuk az első üzleteket, a bevásárlóközpontok nagyon sokat szenvedtek – főleg a covid miatt –, Lengyelországban például be is zártak néhányat. Ekkor kezdtünk utcára nyíló helyiségeket keresni és nyitni, amiknek már az Audio Forum nevet adtuk. A név az első berlini üzletünk nevéből jött.

Azóta több ilyen boltunk van már Varsóban, Bukarestben, Vilniusban és az üzletlánc folyamatosan bővül, jelenleg a budapesti a legutolsó, amit nemrégen nyitottunk. Induljunk el balra, multiroom, okos otthon, soundbar rész, itt igazából úgymond az egyszerűbb, belépő kategóriás termékeink vannak – kapjuk a tájékoztatást –, itt átjövünk a Sonos falhoz, aztán van egy terület, ahol a saját márkánk, a Wilson hangfalak vannak kiállítva.

– Mit kell tudnunk a Wilson márkáról?

Ezeket nem mi gyártjuk, egy dán tervező csapat tervezi és készíti a hangsugárzókat, a Wilson nevet mi adtuk és az Audio Forum és Denon Store üzletláncokon belül, illetve viszonteladóink által kerül forgalomba. Ha tovább megyünk, az egyik fal mögött van a másik, rajta sztereó és házimozi bemutató látható. Fent a Marantz és Polk márkák, házimozi háttérsugárzók a falhoz csatlakoztatva, így tudunk demószoba nélkül
belépő és közép szintű házimozikat demózni a vásárlóknak. A sztereóhoz erre nincs szükség, logikai sorrendben vannak elhelyezve a készülékek, itt az erősítőket és a megfelelő hangsugárzókat tudjuk kapcsolókkal választani, vagyis mindenhez mindent tudunk párosítani.

Például ki tudjuk választani, hogy melyik erősítő szóljon, és ki tudom választani hozzá a megfelelő hangfalat. Nagyon gyorsan, kábelezés nélkül pillanatokon belül össze lehet hasonlítani a különböző hangfalakat és erősítőket. Hallható a különbség. Ez felgyorsítja és elősegíti a választást. Itt a Polk, Denon, Marantz, Dali, Canton, Wilson és Definitive Technology márkák hangfalaihoz mindenféle elektronika párosítható, hallgatható és kiválasztható – kinek milyen az ízlése.

Persze a teljesség igénye nélkül, hiszen rengeteg hangfal létezik, de próbáltuk a szériákból a népszerűbb darabokat berakni. A szemben lévő falon, a házimozinál is megvan ez a kapcsolótábla, ott is ki tudom választani az erősítőt, illetve hozzá tudom kapcsolni a megfelelő hangfalszetteket, ami nagyon megkönnyíti a választást.

Ez persze egy alapszintű bemutató, de középszintű termékeket is be tudunk így mutatni, ami nagy segítség eladónak és vásárlónak egyaránt. Ez az elektronika több Denon boltunkban is működik, és nagy sikerrel tudjuk alkalmazni ezt a koncepciót.

– Nagyon ritka, hogy ilyen multifunkciós szinten legyenek megtervezve, összekábelezve és beválasztási lehetőséggel összerakva a berendezések.

Ez a megoldás az Audio Forum saját koncepciója – hangzik a válasz –, amit abból a célból valósítottunk meg, hogy maximálisan kiszolgálja a vásárlókat. Mint azt korábban jeleztem, van egy Dali bemutatószobánk (most belépünk egy bemutatóterembe, ahol máris szól a zene), és itt Daliból megtalálható az Opticon MK2, Epicon széria, illetve a falba építhető, magasabb kategóriájú hangsugárzók, amiket a Marantz magasabb kategóriájú Model 40-es erősítőivel lehet meghallgatni sztereóban, illetve egy nagyobb házimozi erősítővel.

Itt cserélődnek a készülékek, ez nem statikus, csupán a falba építettek állandóak, a többit viszont tudjuk váltogatni. Ez egy nyugodtabb demó szoba, ahol elvonulva, nyugodt körülmények között meg lehet hallgatni több fajta készüléket vagy párosítást, ami megfelel a vevő ízlésének. Kényelmesen le lehet ülni, itt, ha kell, megáll az idő.

– Útközben két lemezjátszó mellett haladunk el. Az egyik egy Marantz, a másik egy Denon.

Terveink között szerepel, hogy nem túl széles választékkal majd bakelit lemezeket is árusítsunk, ezeknek megvan a helye, de még nem érkeztek meg.

– Most egy fejhallgatókat bemutató, fallal leválasztott kis részhez érkeztünk, ami egy fejhallgató demózásra alkalmas, kényelmes fotelekkel berendezett, nagyon hangulatos rész, ahova az érdeklődő el tud vonulni, és akár több fejhallgatót is ki tud próbálni. Innen nyílik a másik, egy igazi házimozi demószoba, ami alapvetően multifunkciós lesz, itt már vetítővászon van, és falba épített hangsugárzók láthatók.

Ezen a részen a Bowers & Wilkins falba építhető hangfalsorozatát mutatjuk be, illetve most itt van a legnagyobb, a B&W 801-es Bowers, ami már a nemrég megjelent D4-es széria, és a legeslegújabb technológiát tartalmazza. Az elektronika a méltán hírneves Classe márka, ami majd megszólaltatja a legendás hangfalakat. Látunk itt mozifoteleket, a projektor is érkezik, sok tennivaló van még, de sztereóban már most is tudunk demózni.

– Nagyon látványos, el tudom képzelni, hogy rengeteg munkátok volt vele…

Ez a második bemutatóterem volt, most körbementünk az Audio Forum részen, ami négyzetméterben a legnagyobb területet jelenti a bolton belül. Itt a bejáratnál látunk egy Focal Powered By Naim feliratot, ami mellett elhaladva belépünk a Focal és a Naim birodalmába. A Naimnek az alapterméke a Mu-So, a Mu-So QB 2, illetve a Uniti fejhallgató-erősítők magasabb árkategóriás Focal fejhallgatókkal, ezek
mindegyikét meg lehet hallgatni.

– Ezen a Mu-So 2-n van egy sajátos domborulat, egy design elem, amit én szokatlannak látok. Látom, hogy a többi berendezésen is ott van.

Ez igazából egy hullámvonal, ami a Statement csúcserősítőkön is jelentkezik – hangzik a válasz –, pontosabban annak az elején, a bordázatán, és a tervezés ezt a vonalat próbálja tovább vinni. A terem másik részén is a Focal és a Naim különböző kombinációi láthatók és hallgathatók meg. Ez egy sztereó bemutató platform, a belépő Chora szériával, ahol a Uniti és a Naim alaperősítői kerülnek bemutatásra, továbbmenve pedig már egy Focal bázishoz érünk, ahol a Focal Kanta 2-es, illetve az Utopia Evo sorozatból a legkisebb állóhangfal, a Scala látható.

Az üzlet jobb részében található egy másik terem, ahol egy Bang & Olufsen szalont nyitunk – újságolja Kubik Zsolt, a szalon igazgatója. – Ez egy B1-es üzlet, ami azt jelenti, hogy a Bang & Olufsen teljes repertoárját tudjuk majd itt árusítani egészen a high end szériákig, a legnagyobb hangsugárzók, legnagyobb tévék, legnagyobb hangprojektorok, tehát a BO legnagyobb audio választéka is megtalálható lesz.

– Kérdésemre, hogy van-e más Bang & Olufsen szalon az országban, a következő választ kaptam az igazgató úrtól.

A Bang & Olufsen az ilyen B1-es minősítésű üzleteket Dániából engedélyezi. Saját bútor, saját tervezés, egyedi design, ezt ők teljeskörűen meg is tervezik a négyzetméternek, a kialakításnak megfelelően, gyakorlatilag ők hagyják jóvá a bemutatóterem minden részét az utolsó szögig. Elküldtük nekik az összes méretet, az alaprajzot és ennek megfelelően megtervezték, legyártották a bútorokat, amiket megrendeltünk.

Az egész terem az ő elképzelésük szerint került berendezésre, mindennek engedélyezett, meghatározott szerepe van. Teljes mértékben még nincs kész, a termékek már itt vannak, az akusztikai bemérés még zajlik, nemsokára érkezik a szervizvezetőnk Varsóból, ő fogja az utolsó simításokat elvégezni, és utána kezdődhet az igazi értékesítés.

Az Audio Forum a Bang & Olufsen termékeivel számos helyen foglalkozik, így többek között Varsóban, Vilniusban és Bukarestben is. A budapesti Audio Forum már a harmadik vagy negyedik bolt, ahol a három márka, tehát a Focal Powered by Naim és a Bang & Olufsen együtt jelenik meg és erősíti egymást.

A nemrégen megnyílt Audio Forum a XIII. kerületi Bodor utca 2. címen – minden túlzás nélkül állíthatjuk – Magyarország legjobban tervezett és legelegánsabb szórakoztatóelektronikai bemutatóterme, ahol a Focal Powered by Naim projekt már hivatalosan működik és talán csak órák, napok kérdése, hogy a most említett B&O exkluzív bemutatóterem is teljes üzemben várja a látogatókat.

(Soltész Rezső)

Az AUDIO FORUM hivatalos, ünnepélyes megnyitója, a „Grande Opening” március 25-én, szombaton lesz. Ezen a napon rendes nyitvatartási időben (11:00 – 18:00 között) várjuk a kedves érdeklődőket és vásárlókat. Erre az alkalomra speciális akciókkal is készülünk.

Comments are closed.