Egymilliónál is több The Frame tévé talált gazdára

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített, ez az első Lifestyle TV modell, amely globálisan egy év alatt, ekkora darabszámban kelt el.

Négy évvel ezelőtti bemutatkozása óta a The Frame televízió Észak-Amerikában és Európában is nagy sikert aratott, az összesített eladások az év végéig meghaladhatják a kétmilliót. A készülék premier óta kialakításában, elérhető funkcióiban és méretében egyaránt folyamatosan módosult, hogy még inkább illeszkedjen a felhasználók átalakuló stílusához és életmódjához.

A tavaly a modell QLED kijelzőt kapott, a módosítás előnye élénkebb színekben és nagyobb színpontosságban mutatkozott meg. A készülékbe egy fényerő-érzékelő is került, amely mindig a környezeti fényhez igazítja a fényerőt, illetve idén nyáron bemutatkozott a 85 hüvelykes változat. Utóbbival már hét különböző méretben (32-, 43-, 50-, 55-, 65-, 75- és 85) érhető el a készülék.

A vékonyabb káva és cserélhető kereteknek köszönhetően a The Frame megjelenése még elegánsabb lett. A különleges kialakítás mellett a The Frame legfontosabb szolgáltatása az Art Store, a Samsung saját előfizetéses művészeti platformja. Amikor a felhasználók nem használják a tévét, a Háttér mód segítségével az Art Store hatalmas gyűjteményéből választott alkotások kerülhetnek a képernyőre. A kikapcsolt képernyő így nem marad üres, sötét folt a lakás középpontjában, hanem a dekorációként funkcionál.

Azt Art Store kínálatából a felhasználók több mint ezerötszáz, gondosan válogatott műremekből állíthatják össze a saját személyes gyűjteményüket. A készüléken többek között a magyar Szépművészeti Múzeum, a párizsi Louvre, a madridi Prado Múzeum vagy a szentpétervári Ermitázs Állami Múzeum műkincsei jelenhetnek meg, de a gyűjtemény a feltörekvő alkotók munkáinak is helyet biztosít. A beépített tárhely az idők során 6 GB lett, így akár 1200 UHD minőségű fotó tárolására is alkalmas.

Forrás: www.news.samsung.com