Együttműködik a SONOS és a Liverpool FC

Az érintett felek több évre szóló megállapodást kötöttek, aminek értelmében a Sonos a Liverpool hangzásért felelős partnereként fog tevékenykedni.

A SONOS első ízben működik együtt csapatsportban érdekelt klubbal. „Az élménydús hangzás átadása mindig is a sport elengedhetetlen része volt – jelentette ki Pete Pedersen, a Sonos marketingért felelős alelnöke. – „Olyan csapatot és persze szurkolótábort kerestünk, amely osztozik a tökéletes hangzás iránti szenvedélyünkben.” A több éves együttműködés részeként a Sonos feladata lesz magával ragadó hangélményt teremteni az Anfield stadion falai között, főként a kiemelt fontosságú belső területekre, a játékosok által használt részekre, valamint a klub edzőbázisára (AXA Training Centre) összpontosítva.

„A hangzás az, ami az Anfieldet olyan különleges hellyé teszi – nyilatkozta Matt Scammell, a Liverpool FC kereskedelmi igazgatója. – Amikor a szurkolóink felsorakoznak a csapat mögött, tizenkettedik játékosként képesek a meccs menetét megváltoztató hangulatot teremteni. Alig várjuk, hogy ezt az érzést ebben a szezonban is megtapasztaljuk és, hogy a Sonos csapatával együttműködve ezt a hangulatot világszerte mindenhova eljuttassuk. 

„Meccsek előtt szeretek erőteljes, energikus és motiváló zenét hallgatni. Szeretem a flamenco és a latin dallamokat, de abszolút nyitott vagyok sokféle stílusra. Szívesen válogatok össze egy jó saját lejátszási listát” – mesélte Adrian San Miguel del Castillo, a Liverpool spanyol kapusa, aki társaival együtt kíváncsian várja az együttműködés végeredményét.

Forrás: www.learn.sonos.com