Előállt új microLED megoldásával a Sony

A Sony a közelmúltban kezdte promózni a Direct-View elnevezésű technológiát amiről kiderült, hogy nem más, mint a gyártó Crystal LED alapú új microLED megoldása.

“A microLED esetében nem a nagy felületek jelentik a kihívást – jegyezte meg Theresa Alesso, a Sony Electronics Pro divíziójának elnöke. – A kihívást olyan méretű modulok előállítása jelenti, amelyek egy gyorsan és könnyedén telepíthető rendszer alapját szolgáltatják.”  A japánok nagyjából tíz éve kezdtek komolyabban foglalkozni a microLED technológiával, azonban a korai modellek meglehetősen drága holmik voltak. A frissen bejelentett moduláris megjelenítők a saját fejlesztésű Crystal LED kijelzők következő generációját képviselik.

Az előzetes információk szerint az új kijelzők legfeljebb 1800 nit fényerőt, illetve 1 000 000: 1 kontrasztot kínálnak HDR, HFR és 3D tartalmak megjelenítésére egyaránt alkalmasak. A feldolgozásért vadonatúj képmotor (X1 for Crystal LED) felel, amely többek között a Reality Creation, a Motionflow és a 22bit Super Bit Mapping elnevezésű eljárások segítségével szavatol kiemelkedő képminőséget. A keret nélküli kivitel a vetélytársakhoz hasonlatosan szabadon kialakítható felületek építésére ad lehetőséget. A Sony két sorozatot (B és C) jelentett be, amelyek különböző felhasználói csoportnak szólnak. A japánok az árképzés részleteit egyelőre nem osztották meg, további infókat a CES 2021 rendezvényre ígérnek.

Forrás: www.microled-info.com www.pro.sony.com