Erőteljesebbek a megújított Sony X hangkeltők

A Sony bemutatta új X szériába tartozó vezetékmentes hangrendszereit, amelyek esetében nagy hangsúly került a dinamikus basszus reprodukcióra.

Mindhárom friss modell a Sony X-Balanced Speaker Unit és Dual Passive Radiators technológiáját használja, amely páros minimális torzítás mellett, masszív alacsony frekvenciás teljesítményt ígér. Előbbi lényege, hogy a kör alakú helyére négyzetes meghajtók kerültek, amelyek nagyobb membrán felületet biztosítanak, így azonos hangnyomás mellett erőteljesebb basszust kapunk.

A végekre szerelt passzív radiátorok segítenek kitolni hangszínpadot, a Live Sound funkció pedig az élő előadás hangulatát hivatott megidézni. A hordozhatóságot az XG300 (259 GBP) modell esetében behúzható fül könnyíti meg. A beépített akkumulátor moderált hangerő mellett huszonöt órás használatot tesz lehetővé.

Az XE300 (169 GBP) és XE200 (139 GBP) formanyelve ugyanaz, a két modell csupán méretben és persze teljesítményben különbözik egymástól. Mindkét modell Line-Shape diffúzorral rendelkezik, ami segít minőségromlás nélkül távolabb eljuttatni a hangot. A nagyobbik készülék egy napot bír két töltés között, míg a kisebbiket tizenhat óránként kell zsinórra venni.

Mindegyik modell támogatja a gyorstöltés funkciót, így tíz perces etetéssel hetven percnyi extra időt nyerhetünk. Mindhárom készülék megkapta a Battery Care funkciót, ami megakadályozza a túltöltést. Az új hangszórók IP67 védelemmel bírnak, azaz pornak és víznek is fokozottan ellenállnak, ráadásként a tengervíz sem képes kárt tenni az elektronikában. Extraként visszhangszűrés is van, így az eszközök kihangosítóként is jól használhatók.

Forrás: www.sony.com