Három évvel az első iDSD DAC/fejhallgató-erősítő bemutatása után az iFi AUDIO készen áll a folytatásra. Az új modell teljes körű frissítésen esett át, új funkciókkal aptX Lossless támogatással várakozik a rajtra.
A NEO iDSD 2 (899 EUR) kívül és belül egyaránt megújult. Az előlapra két hüvelykes színes TFT kijelző került, amely a formátumról, a mintavételezési sebességről, a hangerőszintről, a bemeneti módról ad tájékoztatást és megkönnyíti a beállításokat. A kijelző a preferált tájolásnak megfelelően automatikusan elfordul.
Bővültek a finomhangolási lehetőségek és módosították a fejhallgató-erősítőt, amely már több mint 5550 mW-ot (32 ohm) képes leadni a kiegyensúlyozott 4.4 milliméteres kimeneten keresztül. A készülék tiszta DAC-ként, vagy DAC/előerősítőként is használható, számos külső eszközzel összehozható.
Ahogy korábban a DAC szakasz most egy Burr-Brown chipet és egy tizenhat magos, 32-bites XMOS Cortex mikrokontrollert is tartalmaz. A jitter eltávolítására is nagy figyelmet fordítottak, ezúttal is bevetik az iFi GMT (Global Master Timing) femtoszekundum pontosságú óráját, valamint egy intelligens gyorsítótár is a fedélzetre került. Négy (Standard, Bit Perfect, Minimum Phase és GTO – Gibbs Transient Optimised) választható rekonstrukciós szűrő is rendelkezésre áll.
A iDSD 2 többek között kezeli a PCM (32-bit/768kHz) és a DSD (22,5792 MHz-ig) állományokat, amelyek a True Native kialakításnak köszönhetően külön utat járnak be, így mindkét formátum esetében tartható a natív állapot egészen az analóg konverzióig. Ami az MQA feldolgozást illeti a teljes dekódolási folyamat belsőleg zajlik, szemben az MQA ún. „renderer” módszerével végzett kibontással.
A készülék elsőként kapta meg az iFi új Bluetooth modulját, amely a korábbi (aptX Adaptive, LDAC, HWA/LHDC, SBC) formátumok mellett aptX Lossless támogatást is biztosít. Utóbbi (bár technikailag még mindig alkalmaz némi tömörítést) az első Bluetooth audioformátum, amely képes a CD-minőségű (16-bit/44,1 kHz) hang “veszteségmentes” továbbítására. A bitsebesség akár 1.2 Mbps is lehet, ami több mint kétszerese az aptX Adaptive és aptX HD maximális bitrátájának.
Az aptX Lossless a Qualcomm Snapdragon Sound platformjának része. A formátum előnyeinek kihasználásához a forrásnak és a fogadó eszköznek (Bluetooth fejhallgató vagy fülhallgató, DAC vagy audiorendszer) is rendelkeznie kell kompatibilis Snapdragon lapkakészlettel. Szintén az elsők között kerül bevetésre a Bluetooth 5.4-es verziója, aminek előnyei között a nagyobb vezeték nélküli hatótávolság, stabilabb kapcsolat, nagyobb sebesség és az alacsonyabb késleltetés érdemel említést.
Az eredeti NEO iDSD a PureWave névre hallgató iker-mono topológiára építkezett, az új változat ennek a dizájnnak az legújabb generációját kapta meg. A fejhallgató-erősítő fokozat esetében továbbra is prioritás volt a kiegyensúlyozottság megtartása. Az erősítő az eredeti NEO iDSD teljesítményének akár tízszeresét is képes biztosítani. A maximális felbontás megőrzése érdekében az analóg tartományban a hangerő egy ellenálláslétrán keresztül, mikroprocesszoros vezérlés mellett állítható be.
A fejhallgató-erősítő négy erősítési beállítást biztosít. Az alapértelmezett mód a Normál (0 dB), következő szint a Turbo (+8dB) majd a Nitro (+16dB) következik. Egy IEMatch csillapítási mód (-12 dB) is létezik, ami eltávolítja a háttérzajt és növeli a rendelkezésre álló hangerő-tartományt a szuperérzékeny fülmonitorok használatakor. A finomhangolási lehetőségek között vannak az XBass II (három fejhallgató EQ opciót kínál), illetve az XSpace (optimalizálja a hanganyagok lokalizációját) funkciók.
A Bluetooth mellett a NEO iDSD 2 aszinkron USB-B, optikai és koaxiális digitális bemeneteket, valamint 3.5 milliméteres analóg bemenetet is biztosít. A már említett 4.4 milliméteres fejhallgató-csatlakozó mellé természetesen egy 6.3 milliméteres aljzat is került. Ami a vezérlést illeti maradt a kártya méretű távirányító, de az iFi Nexis alkalmazása (Android és iOS) is rendelkezésre áll. Az új modell a második olyan eszköz, amely magában foglalja a Nexis modult, amely az ingyenes Nexis alkalmazással kombinálva átfogó, skálázható, hálózatra kapcsolt vezérlőrendszert biztosít.
Forrás: www.ifi-audio.com
—