KNOW HOW – Mi az Mini LED?

A LCD tévék és monitorok háttérvilágításáról a LED technológia gondoskodik – azonban nem minden LED egyforma. A Mini LED, amint néha szubmilliméteres világító diódának is neveznek, valahol félúton helyezkedik el a Micro LED és a hagyományos LED technológia között.

Az alábbiakban fényt derítünk rá, hogyan is működik a Mini LED, illetve elmagyarázzuk azt is, mi a különbség közte, valamint a Micro és a hagyományos LED között.

A Mini és a hagyományos LED

A Mini LED-ek hasonlóképpen működnek, mint a LED és QLED TV készülékekben, valamint a legtöbb PC-monitorban található LED-ek, méretük azonban jelentősen kisebb. A LED TV-k tulajdonképpen olyan LCD TV-k, melyek LED háttérvilágítást használnak, a QLED televíziók pedig az LCD TV-k olyan változatai, melyekben LED háttérvilágítás és kvantumpontok együttese dolgozik. Az LCD televíziókban és monitorokban alkalmazott hagyományos LED-ek mérete körülbelül 1000 mikron (1 mm), velük ellentétben a Mini LED-ek csupán 200 mikron (0,2 mm) méretűek.

Számít a méret

A Mini LED-ek kisebb mérete lehetővé teszi, hogy (a képernyő méretének függvényében) akár több ezer darabot is elhelyezhessenek belőlük a háttérvilágításról gondoskodó panelen, ahelyett, hogy tízes vagy százas nagyságrendben alkalmazzanak hagyományos méretű LED-eket. Azonban, a standard méretű LED-ekhez hasonlóan, maguk a Mini LED-ek nem hordoznak információt a képről, hanem a megjelenítéshez szükséges fényt továbbítják a képinformációt tartalmazó LCD chipeken (pixeleken) át. A szín hozzáadására a vörös, zöld és kék filterek segítségével kerül sor azután, hogy a fény keresztülhalad a LCD chipeken, majd ezután éri el a képernyő felületét.

Local dimming

A gyártók belátása szerint a LED-ek vagy MiniLED-ek kisebb csoportokra, ún. dimming zónákra oszthatók, melyek fényereje az aktuális képinformációknak megfelelően egyedileg növelhető vagy csökkenthető, ezt az eljárást nevezzük local dimming-nek. Az oldalvilágítású vagy más néven „edge” LED technológiát alkalmazó LCD televízióknál a LED-ek a képernyő széle mentén helyezkednek el, míg direkt vagy full array háttérvilágítás esetén a LED-ek az LCD képernyőfelület mögött foglalnak helyet. Amennyiben full array elrendezés esetén a LED-ek zónákra vannak osztva, és fényerejük külön szabályozható, ilyenkor FALD (Full Array Local Dimming) technológiáról beszélünk.

A dimming zónák és a local dimming működése

A local dimming határozza meg, hogy egy LCD háttérvilágítást alkalmazó képernyőn hogyan jelenik meg a fekete és fehér színek szintje. Amennyiben a LED-ek mindig aktívak, és fényerejük nincsen csökkentve, a feketék inkább sötétszürkének hatnak, az eredmény pedig alacsonyabb kontraszt és kisebb színtartomány. Abban az esetben viszont, ha a LED-ek fényereje a kép aktuális világos és sötét tartalmainak megfelelően van szabályozva, a sötétnek szánt képrészek sötétebben fognak megjelenni, azok a területek pedig, amiknek fehérnek kell lenniük, fehérebbnek fognak látszani, mindez pedig segíti a színtartomány kiterjesztését is.

Az ennek létrehozásához szükséges precízióról az egy vagy több LED-ből álló zónák gondoskodnak. Amikor egy adott pillanatban több zóna fényereje egymástól függetlenül szabályozható, a képernyő különböző részein elhelyezkedő különálló objektumok a kívánt hatás elérése érdekében világosabban vagy sötétebben fognak megjelenni.

Mini LED és local dimming

A Mini LED-ek jelentősége abban mutatkozik meg igazán, hogy általuk a local dimming eljárás pontossága még tovább növelhető. Az olyan technológiai előrelépések, mint a 4K és a HDR, a 8K, valamint a kibővített színtér még nagyobb számú szabályozható dimming zónát tesznek szükségessé, a Mini LED-ek használatával pedig a képek még valósághűbb hatást tudnak kelteni, az egyes képelemeken realisztikusan megjelenő fényekkel és árnyékokkal. A Mini LED-ek segítségével ezenkívül pontosabb színintenzitás is érhető el egy adott kép mind világos, mind sötét területein.

A Mini LED és a Micro LED

Noha a Mini LED-ek rendkívül apró, már-már mikroszkopikus méretűek, a Micro LED-ek még náluk is kisebbek. Csupán 100 mikronos (0,1 mm) méretükkel azonban más tekintetben is eltérnek a Mini LED-ektől. Televízióknál vagy egyéb képernyőknél történő alkalmazásuk során a Micro LED-ek nem csupán mikroszkopikus méretű izzókként szolgálnak. Valamennyi Micro LED maga bocsátja ki a fényt, jeleníti meg a képet, valamint adja hozzá a színt, és teszi mindezt anélkül, hogy szükség lenne LCD chip, színszűrők vagy egyéb rétegek hozzáadására.

Egy Micro LED pixel vörös, zöld és kék szubpixelekből áll. A Micro LED-ek fényereje külön-külön vagy csoportokra bontva szabályozható, és rendkívül gyorsan kapcsolhatók ki vagy be. A Micro LED-ek által nyújtott teljesítmény közel azonos azzal, amit az OLED technológiát alkalmazó televízióknál láthatunk, amilyenek például az LG, a Sony vagy a Panasonic egyes készülékei. A Micro LED-ek előállítása jóval költségesebb, mint a hagyományos vagy Mini LED-eké. Ennélfogva a Micro LED-eket jelenleg olyan high-end kategóriás eszközökben alkalmazzák, mint az otthoni felhasználásra szánt videofalak, egyes mozik képernyői, valamint a digitális hirdetőtáblák.

Összegzés

A Mini LED technológia előrelépést jelent a legtöbb televízió és monitor által alkalmazott hagyományos LED-ekhez képest, miközben jóval kedvezőbb árú megoldást kínál, mint a Micro LED vagy OLED technológiával dolgozó készülékek.

(Forrás: Geoffrey Morrison)