Közel száz hüvelykes OLED.ex panelt villantott az LG

Az LG a Society for Information Display rendezvényen mutatta meg a méretes modellt, ami mellett összecsukható és hajlítható OLED kijelzőket is bemutatott.

Az LG még az év elején tett említést az OLED.ex technológiáról, ami a zászlóshajó tévékben fog debütálni. Az új panel egyik újítása, hogy a megszokott hidrogén alapú vegyület helyett deutériumot alkalmaz, amivel hosszabb élettartam érhető el és kevesebb hűtésre van szükség. A módosításnak köszönhetően a panel vastagsága harminc százalékkal csökkenthető, tehát egy hatvanöt hüvelykes OLED.ex kijelző vastagsága négy milliméter lehet, a korábbi hat milliméterhez képest.

A másik újítás a szabadalmaztatott algoritmust használó EX Technology nevű eljárás, amivel a hagyományos OLED panelekhez képest harminc százalékkal nagyobb fényerő érhető el. Az EX Tech valós időben monitorozza a tartalomfogyasztási szokásokat és ahhoz igazítja az energiabevitelt, illetve szabályozza a megjelenítéssel kapcsolatos beállításokat. Az LG az új panel demózására bemutatott egy 97 hüvelykes megjelenítőt, ami az infók szerint a legnagyobb elérhető méret lesz a kínálatukban. Arról egyelőre nem mondtak semmit, hogy mely modellek fognak profitálni az új technológiából, csupán annyit árultak el, hogy a gyártás 2022 utolsó negyedévében kezdődik.

Az LG egy negyvenkét hüvelykes hajlítható OLED kijelzőt is bemutatott, amit játékos monitorokba szánnak. A felhasználók képesek lesznek meghajlítani és kiegyenesíteni a képernyőt, hogy az még inkább megfeleljen az éppen nézett tartalom típusának. A gyártó megerősítette, hogy fejlesztés alatt áll továbbá egy nyolc hüvelykes 360 fokban hajtható OLED kijelző, valamint egy tizenhét hüvelykes szintén hajtható panel, amit táblagépekbe és hordozható monitorokba szánnak.

Forrás: www.lgdisplay.com