Más gyártók is vihetik az LG webOS rendszerét

Az LG megerősítette, hogy ettől az évtől kezdve más gyártók is használhatják a webOS operációs rendszert. A felhasználás természetesen engedélyhez kötött, amit elsőként a Blaupunkt és a Konka kapott meg.

Az Amazon, Google és Roku rendszerek évek óta elérhetők, a Samsung tavaly előtt kezdte külsős gyártók számára biztosítani a Tizen operációs rendszert, most pedig az LG is beadni látszik derekát. A márka 2009 elején adta ki a webOS névre keresztelt, Linux (Unix) alapú operációs rendszerét, aminek legfrissebb változatát a közelmúltban jelentették be. A rendszert általánosan kiforrott és jól kezelhető platformként tartják számon, azonban egyöntetű vélemény, hogy frissítések tekintetében azért vannak lemaradások a konkurenciához képest.

Az előzetes információk szerint a Konka a tengerentúlon forgalmazott U4 (43-75 hüvelyk) 4K LCD és H2 sorozatában fogja használni a rendszert, míg a többi modell továbbra is Android alapokra építkezik majd. A Blaupunkt a hírek szerint webOS 5.0 rendszert építi be a BP (42-75 hüvelyk) LCD szériájába. Egyelőre nem tudni, hogy az LG mennyire késett el ezzel a lépéssel, hiszen a nagyobb gyártók közül a Sony, a TCL, a Philips vagy a Hisense már elkötelezte magát valamelyik (vagy mindkét) konkurens rendszer mellett, ugyanakkor a streaming szolgáltatók átrendezni látszanak a tévés iparágat, így növekedhet a kereslet egy felhasználóbarát platform iránt.

Forrás: www.webostv.developer.lge.com