Az első generációs Meze Empyrean kivételes fejhallgató, amely pár éve nálunk is megfordult. Az új generációs modell alapvető felépítése nem változott, néhány kozmetikai jellegű módosítás történt, a hangsúly az átdolgozott Rinaro meghajtókra került.
A MEZE EMPYREAN II (2999 EUR) tervezése során a célkitűzés azt volt, hogy az eredeti karakter megtartásával, egy részleteket jobban reprodukáló, semlegesebb fejhallgatót kapjunk. A második generációs modell a dizájnt tekintve nem változott, maradt a könnyű karbon keret és a bőr fejpánt, azonban a fekete és ezüst lettek a domináns színek, valamint a rács mintázata is változott.
Továbbra is nagy hangsúly került az alacsony tömegre és kis nyomásra, amelyek javítják a hosszú távú komfortérzetet. A fülpárnák ezúttal is cserélhetők, újdonságként megjelent a DUO névre hallgató párna, amely bőr és Alcantara rétegekből áll. Természetesen az újabb modell is a Rinaro izodinamikus hibrid átalakítóját használja. A membrán egy visszakapcsoló (switchback) és egy spirál tekercset tartalmaz, előbbi a meghajtó felső részébe került és az alacsony frekvenciákat szólaltatja meg, utóbbi pedig alul (közvetlenül a hallójárat fölé) helyezkedik el és a magas-közepes frekvenciákat reprodukálja.
A membrán mindkét oldalán szimmetrikusan elhelyezett neodímium mágnes-tömbök találhatók, ezek generálják a mágneses teret. A fülpárnák (Alcantara és Duo) mellett ezüstözött és réz (PCUHD) kábel, valamint adapterek is a csomag részét képezik. A Empyrean új változata már előrendelhető, fokozatosan veszi át az előző generációs modell helyét a márka kínálatában.
EMPYREAN II fejhallgató
Típus: nyitott hátú
Meghajtó: Rinaro Isodynamic Hybrid, Isoplanar (MZ3) membrán
Frekvenciatartomány: 8 – 110 000 Hz
Impedancia: 32 Ohm
Érzékenység: 105 dB SPL @ 1 kHz, 1 V
Maximális SPL: <130 dB
Teljes harmonikus torzítás (THD): <0,05% @ 1 kHz, 1 V
Tömeg: 385 g (párnák nélkül)
Forrás: www.mezeaudio.com
—