Samsung The Wall – Itt az újabb microLED monstrum

A Samsung bejelentette a The Wall 8K felbontást támogató, 120Hz frissítési rátával rendelkező változatát.

A Samsung The Wall frissített változatát első körben a nagyfogyasztók számára teszik elérhetővé. A 8K felbontást is támogató microLED rendszer természetesen moduláris felépítésű, akár ezer hüvelykes felület is építhető a panelekből. Utóbbi azért is érdekes, mert a tavaly bemutatott The Wall for Business ennek közel a felét tudta.

Az új verzió szinte bármilyen felületen elhelyezhető, homorú vagy domború falrészek sem jelentek akadályt. Ahogy a korábbi változat esetében most is létrehozhatók szabadabb alakzatok, ráadásul a rendszer vízszintesen akár 16K felbontásra is konfigurálható, amennyiben a 15360 x 2160 képpontos elrendezést alkalmazzák. Támogatott az osztott üzemmód, akár négy eltérő 4K tartalom megjelenítésére is lehetőség van.

Az újabb változat a méretet és felbontást érintő módosításokon túl okosabb is lett, köszönhetően a legújabb Micro AI processzornak és a “mély tanulási” technológiának. A páros többek között segít optimalizálni a megjelenített képkockákat, zajmentesít, felskálázza a tartalmakat és a pillanatnyi környezeti változóknak megfelelően módosítja a kontrasztot.

A gyors mozgással járó megjelenítést a Micro Motion eljárás optimalizálja, míg a nagy dinamika tartományú jellemzőket a Micro HDR technológia felügyeli. Említést érdemel még a Black Seal technológia, amely az 1600 nites csúcsfényből igyekszik a legtöbbet kihozni.

A frissített változat ezentúl az ígéretek szerint könnyebben telepíthető, az egyes panelek mélysége ötven százalékkal csökkent. A The Wall 2021 a tengerentúli és európai piacon is elérhető lesz, sajnos az árazással kapcsolatban még nincsenek infók, de ha belegondolunk, hogy a 293 hüvelykes konzumer változatért százezer dollárt kérnek, akkor nagyjából kimatekozható, hogy mélyre kell nyúlnia az érdeklődőknek.

Forrás: www.news.samsung.com