A Conviva legfrissebb jelentése szerint 2021 második negyedévében a Samsung Tizen volt a legnépszerűbb európai platform.
A mögöttünk álló nyolc hónap alatt az okostévék iráni kereslet ugrásszerűen növekedett. A globális versenyből az LG jött ki legjobban, ötven százalékos növekedéssel, de a Vizio (43%), a Samsung (36%) és a Hisense (33%) is remek időszakot zárt. Világszerte tizenhárom százalékkal növekedett a videó streaming, a nagy képernyők előtt töltött idő, több mint húsz százalékkal emelkedett, ami persze részben a karantén időszak számlájára írható.
A CONVIVA többek között online videooptimalizálással és elemzéssel foglalkozik, a magánkézben lévő vállalat évek óta monitorozza az európai és tengerentúli AV piacot. A társaság legújabb beszámolója szerint Észak-Amerikát továbbra is a ROKU uralja, az európai paletta már lényegesen színesebb.
Az öreg kontinensen a Samsung Tizen rendszerét használják a legtöbben, a Google Chromecastja a második leggyakrabban használt szolgáltatás, míg a harmadik helyen az LG webOS rendszere és az AndroidTV osztozik. A jelentésben megjegyzik, hogy az LG hatodik generációs rendszere csak a közelmúltban mutatkozott be és az előzetes népszerűségi mutatók szerint a jövőben érdemes komolyan számolni vele.
Forrás: www.conviva.com www.eu.usatoday.com
—