A Sonos és az IKEA hivatalosan is bemutatta képet imitáló, WiFi képes Symfonisk hangkeltőjét. A készülék falon és bútorzaton is elhelyezhető.
A Symfonisk Picture Frame (199 USD) pár hete lepleződött le, azonban az eddig gondosan titkolt wall-art hangrendszer létezését, csak a napokban erősítették meg. A készülék méretét (560 x 406 x 50 mm) úgy határozták meg, hogy bútoron és falon is jól mutasson, a tápkábel elrejthető. A fizikai gombok a keret bal oldalára kerültek, de a rendszer teljes körűen vezérelhető a SONOS S2 alkalmazással. A támogatott technológiák között ott van a Spotify Connect és az AirPlay2, valamint sztereó párosításra is lehetőség van.
Mivel az új modell a Sonos ökoszisztéma része, a felhasználók több mint száz streaming szolgáltató kínálatához férhetnek hozzá, igény esetén a Sonos hangkeltők társítására is lehetőség van. A sekély profil miatt a hangszórókat egyedi hullámvezetővel támogatták meg, ennek köszönhetően már egyetlen hangrendszer is széles színpadot produkál. A készülék fehér és fekete színekben érhető el, a hangszórórácsként funkcionáló előlap cserélhető, jelenleg ugyan csak pár eltérő minta választható, de az ígéretek szerint a későbbiek folyamán még több variáns kerül a piacra.
Forrás: www.about.ikea.com
—