A DS Audio úgy döntött, ingyenesen letölthető formában hozzáférhetővé teszi az optikai hangszedő-technológiával kapcsolatos dokumentációját.
A japán vállalat úttörő szerepet játszott az optikai hangszedő-technológia megvalósításában, nyolc éves kutatás-fejlesztés eredményét tette szabadon elérhetővé. A döntés mögött húzódó elképzelés szerint a gesztus lehetővé teszi más vállalatok számára a további fejlesztést, illetve újabb lehetőségeket biztosíthat az MM/MC hangszedők alternatívájának szánt eljárás népszerűsítésére.
A DS AUDIO vezérigazgatója, Tetsuaki Aoyagi a saját honlapjára töltötte fel a technológiával kapcsolatos dokumentációt abban bízva, hogy az optikai hangszedők jobban elterjedhetnek a csúcskategóriás rendszerekben. A fő tervezőként is tevékenykedő férfi reméli, hogy az eljárás ismertetése arra ösztönzi majd az elektronikai gyártókat, hogy optikai hangszedőhöz illeszkedő társeszközöket készítsenek.
A társaság öt évvel ezelőtt mutatta be az első optikai hangszedőjét, azóta több fejlesztett modellt is bemutattak. A technológia előnye, hogy képes kiküszöbölni a hagyományos rendszerekre jellemző, súrlódásból származó anomáliákat, ami pontosabb és tisztább hangzást szavatol. Hátrányként említhető, hogy jelenleg az optikai hangszedők (az amplitúdó-arányos detektálási módszer miatt) egyedi hangszínszabályzót igényelnek, így nem kompatibilisek az MM vagy MC rendszerekkel. A vállalat egyébként meglehetősen sokat tud az optikai rendszerekről, jelentős szerepet játszott az első optikai egér fejlesztésében.
Forrás: www.ds-audio-w.biz
—