Szenvedély, szaktudás, hitelesség – Bemutatkozik a VIFA

A vezeték nélküli hangszórók választéka napjainkban ? mondhatjuk úgy ? hogy megdöbbentő, valamennyi nagy és kisebb gyártó versenyre kelt már a vásárlók kegyiért. A termékek között nagy a különbség és a hangzatos nevű termékek között, a jó minőségűek mellett bizony szép számmal akad gyenge minőség is az üzletek polcain.

Dánia a hangfalgyártás tekintetében majdnem azt azt tudja, amit mi magyarok, ha halászléfőzésről van szó. Kíváló minőséget ?főznek? és ott vannak a versenyben a legjobb audio gyártó nemzetek között. Egy valamiben azért mégis kiemelkednek, ami alapot ad üzleti sikereikre, ez pedig a hang és a dizájn. A következő oldalakon ismerkedjünk meg egy kiemelkedő sikerű dán audio cég múltjával és jelenével, miközben bemutatunk egy új terméksorozatot is.
Tartsanak velünk, nézzünk szét a MuzixGroup által importált VIFA termékek között!

Egy kis történelem

A VIFA cég alapítója, NC Madsen 1933-ban úgy döntött, hogy az autószerelő karrierjét az igazi szenvedélyével váltja fel. Ez a hangszórógyártás-technológiája volt. A Vifa hamarosan sok ismert csúcskategóriás márka kedvelt hangszóró-szállítója lett, és mára, majd egy százada sikerrel őrizte meg méltán kivívott helyét. A legfőbb cél a hang lehető legjobb megjelenítésének megalkotása, illetve a hangvisszaadás kérdése, pontosabban több műszaki alkatrész komplex kalibrálása volt.  A tapasztalat a Vifa-mérnökök generációin keresztül hagyományosan öröklődött tovább. Egy legendás, kompromisszumok nélküli hozzáállás, a minőség érdekében.

Lifestyle hangfalcsalád

A prémium hangzás megérdemelt egy csúcsminőségű prezentációt. Így 2014-ben a dániai gyártó – a hangszóró gyártásban megszerzett rendkívüli tapasztalatát és szaktudását ötvözve – piacra dobta modern, lifestyle hangszórócsaládját, a vezeték nélküli és hordozható hangszórók egyedülálló új skáláját. Sikerrel ötvöztük a Vifa hangmérnökeinek műszaki szaktudását a varázslatosan letisztult skandináv életérzéssel. A világhírű KVADRAT textilgyár egyedi termékeivel borított hi-tech konstrukciók a legkifinomultabb, kényes ízlésnek is megfelelnek. Legyen az kicsi, közepes, vagy éppen nagy méretű hangszóró, abban biztosak lehetünk, hogy a legjobbat kapjuk.

Hordozható, vezetéknélküli Wifi és Bluetooth hangszórók

A VIFA termék időtálló hangzásról és exkluzív formatervezésről szólnak.
A skandináv formatervezés a Vifa audio termékek megkülönböztető jellemzője.
Az anyagok, a technikai részletek és a felhasználó tisztelete. A hallgatási élmény volt a kulcs, az egyszerű, de kívánatos megoldások megvalósításához.

 

Most mutatkozzanak be a termékek

CITY

Magas minőségű Bluetooth hangszóró Link-üzemmóddal

A Vifa City egy káprázatos, apró, ultrahordozható hangszóró, amelyet a határtalan életmódnak szenteltünk! Egy hangszóró, amelyet majd mindig magával akar vinni az ember, mivel úgy terveztük, hogy könnyű legyen, mert ahol a zene szól, ott vagyunk otthon. Élethű hangzású hordozható Bluetooth hangszóró, NFC-vel, telefon kihangosítással és LINK funkcióval, melynek segítségével kettő, vagy akár több hangszóró is összekapcsolható vezeték nélkül.

Az ára: 44 990 Ft

REYKJAVIK

Kétutas prémium hordozható Bluetooth hangszóró

Készüljön fel a hang bámulatos kitörésére. A Reykjavík egy őszinte tisztelgés az északi félteke előtt, Titokzatos kialakításba rejtve, amely lehetőségek egész tárházát hozza a felszínre. A Reykjavík a legkisebb méretű mégis minden szempontban lenyűgöző Vifa Bluetooth hangszóró. Mérete ellenére meglepően tiszta, torzítatlan, 360 fokos hangsugárzással és igazi mélyhangok megszólaltatásával képes a márkára jellemző egyedi, élethű hangzásra. A fantasztikus skandináv formavilág és a tapintható minőség maga a tiszta luxus. A kiváló hordozhatóság mellett, akár telefon kihangosítóként is használható. Ráadásul két Reykjavíkot könnyedén sztereóba kapcsolhatsz, egyetlen gombnyomással. Egyik változatában a Vifa hangszórókon megismert, gyapjúból szőtt Kvadrat textíliával borítva érhető el, míg másik két változata nyersebb, ridegebb hatást kelt az eloxált és perforált alumíniummal borítva. A különleges, lávakőre emlékeztető felület nem csupán egyedi megjelenést biztosít, de tisztelgés Izland vad, ködös és misztikus vidékei előtt is.

Ára: 64 990 Ft

OSLO

Kétutas prémium hordozható Bluetooth sztereó hangszóró

A legtisztább skandináv esztétika. Találkozzon az Osloval, a tökéletesen kivitelezett bluetooth hangszóróval, a nagy teljesítményű akkumulátorral és csodálatos zenei tulajdonságokkal. Nem dörömböl, nem túloz. Egyszerűen csak arra készült, hogy észrevegyék. A Vifa Oslo. Kimagasló és kitűnő. Csúcstechnológia kompakt formában. Az Oslo egy olyan hordozható hangszóró, ami különlegesen pontos, természetes hanghűséggel. Függőlegesen nyújtott alakja miatt kis alapterületen elfér, mindazonáltal bőséges hangereje kényezteti füleidet. Különleges, szőtt Kvadrat textíliával borított, matt polírozott alumínium öntvény vázzal készülő hangszóró, a Vifa saját technológiájával és nagyteljesítményű lítium akkumulátorral. Csak a legjobb az elég jó. Erőteljes hangzást nyújt bárhol.

Ára: 164 990 Ft

HELSINKI

Kétutas prémium hordozható Bluetooth sztereó hangszóró

Szabadon mehetsz bárhová és tehetsz bármit kívánságod szerint, ha a Helsinki veled van. Kicsi, kompakt hangszóró, nagy teljesítményű akkumulátorral, bluetooth csatlakozással és bőrszíjjal, amely lehetővé teszi, hogy zenéjét bárhová magával vigye. A Helsinki hangszóró valóban nagyszerű hangot ad. Talán meglepő egy ilyen kicsi eszköztől, de csúcsminőséget rejt belül. Amikor hallgatjuk megdöbbent, hogy egyszerre milyen kicsi és erős. Ez a tapasztalat hangja. Csak hallgassa és élvezze! Kompakt méretű bluetooth hangszóró, szakszerűen felépítve, az erőteljes, térhatású hangzás érdekében. Mentes a dobozhangtól, amely a kisméretű hangszórók többségére jellemző. Valódi bőr hordszíja az egy darabból álló alumínium öntvény vázhoz kapcsolódik. Könnyen elcsomagolhatod egy utazáshoz, vagy egyszerűen csak kapd fel, ha csak a barátaidhoz ugranál át. Hagyd, hogy zenéljen. Vidd ki magaddal a szabadba! Nem véletlen, hogy 3 éve a RED DOT DESIGN DÍJ 2016 díjat kapta.

Ára: 129 990 Ft

COPENHaGen 2.0

Háromutas prémium vezetékmentes Multiroom sztereó hangszóró

Találjon rá a Copenhagen 2.0-ra. A Vifa hűvös, okos Copenhagen hangszórója mostantól frissített verzióval érkezik, amely lehetővé teszi, hogy összekapcsolódjon más otthoni Copenhagen 2.0 vagy Stockholm 2.0 hangszórókkal. Energikus megszólalás, élénk színek, és a jól ismert, visszafogott, lenyűgözően elegáns skandináv design. A Copenhagen megszólalása rendkívüli. Egy markáns filozófia megtestesítője: az anyagok, a részletek és a felhasználó tisztelete. Egyszerűen csodálatos zenei élmény. Kategóriájában az egyetlen, akkumulátorról üzemelő hangszóró. A Vifa?LINK segítségével egy gombnyomással csatlakoztathatod a többi Vifa hangszóródhoz, a Vifa?HOME részeként. A Vifa?PLAY biztosítja, hogy a Copenhagen 2.0-val gyorsan és könnyen elérd kedvenc internetes rádióállomásaidat is. Bárhol, ahol akarod.

Ára: 229 000 Ft

STOCKHOLM 2.0

Háromutas prémium vezetékmentes Multiroom sztereó szobai hangfal

A Vifa Home Stockholm már új, 2.0 verzióban. Az új Vifa Home rendszerrel könnyedén integrálhatja a Stockholm 2.0-t a saját, testreszabott beállításaiba más Copenhagen 2.0 vagy Stockholm 2.0 hangszórókkal otthonában. A Vifa Home Stockholm 2.0 azoknak készült, akik különlegesen gazdag prémium hangzás mellett a letisztult skandináv formatervezést és a legújabb kényelmi szolgáltatásokat legalább annyira értékelik. A digitális, hálózatképes hangsugárzók új sorozata egyedi és élvezetes módon egyesíti a Vifa alapvető értékeit. Élethű hangzás, prémium anyagok és technológiák bőséges szolgáltatáskínálat mellett jutnak kifejezésre a minimalista, tradicionális skandináv dizájnban. Felfüggesztheted, elforgathatod, bárhogy ahogy szeretnéd. Egyszerűen használható. Nem igényel előzetes beállítást. A megalkuvás nélküli minőségért készült. Tekintélyes, mérete tiszteletet parancsoló, miközben nemesen egyszerű formájával belesímul környezetébe. A Vifa?LINK segítségével a Stockholmot, egy gombnyomással csatlakoztathatod a többi Vifa hangszóródhoz, mégpedig a Vifa?HOME szolgáltatás részeként. Távirányítóval is szabályozhatod a hangerejét és a Vifa? PLAY, illetve Vifa? LINK funkciókat. Ez az, ahogy egy igazán nagyszerű audio hangzás megszólal.

Ára: 429 990 Ft

 

Kérjük, hogy a továbbiakban is maradjanak velünk, hiszen következő lapjainkban, ezután a villám bemutatkozás után, sorra teszteljük majd a dán gyártó termékeit, hogy közelebbről megismerhessék őket.

A Vifa termékek hazai forgalmazója a MuzixGoup. (X)

www.muzixgroup.com

Comments are closed.