TCL A FÓKUSZBAN – Ahol a MiniLED LCD tévék készülnek

A TCL Europe nemrég lehetőséget biztosított számunkra, hogy meglátogassuk európai üzemét Lengyelországban, ahol a legkülönfélébb méretű televíziói készülnek és indulnak útnak a világ számos pontjára. Vendéglátóink a gyár képviseletében Marek Maciejewski és Marcin Gerlach urak a voltak.

A TCL Zyrardow-i gyára madártávlatból

A Varsótól mindössze 45 km-re, délnyugatra fekvő Zyrardow (ejtsd: zsirardó) évszázados ipari múltra visszatekintő város francia hangzású neve nem véletlen. Philippe de Girard francia mérnök és feltaláló lengyelesített nevét viseli, aki a másokkal együttműködésben alapított egykori szövőgyárral anno felvirágoztatta a várost, amely napjainkban már a TCL televíziók gyártásáról híres.

Egy kis történelem

A gyárat 1997-ben alapították, amikor még CRT tévékészülékeket gyártottak, majd 2004-ben a francia Thomson vállalattal közösen vágtak bele az LCD kijelzők és egyéb szórakoztató elektronikai termékek gyártásába. Pár évvel később a TCL pénzügyi nehézségei miatt rövid időre ugyan, de kivonult az európai piacról. A közös vállalkozásból a Thomson kiszállt, így a TCL megvásárolta a márkát és a gyártási technológiát. Az újraszervezés és a határozott üzleti tervek lefektetése után, pénzügyileg megerősödve 2007-ben újra indult a nagy volumenű termelés, ami azóta is töretlenül folyik. A Thomson SARL 2010-ben Technicolor SA-ra módosította a nevét, hogy a jövőben ne asszociáljanak az eladott szórakoztató elektronikai üzletágára. A gyárban – pontosabban összeszerelő üzemben, mivel minden alkatrészt az anyaországban gyártanak – 400-an dolgoznak, ahol akár 3 műszakban is folyhat a termelés. Kettő gyártósoron csak a TCL tévéi futnak, a többi négyen bérgyártásban állítják elő más, nem olyan magas színvonalú márkák készülékeit. A gyárban 32”-75” méretű készülékeket tudnak összeszerelni.

A gyártás teljesen automatizált (balra) Futószalagon épül a készülékek elektronikája (jobbra)

Menjünk közelebb

Legelső lépésként az adott gyártósor, gyártósorok mellett felállítanak egy referencia példányt, ami mintaként szolgál az adott modell összerakásához. A folyamat a szükséges alkatrészek (vezérlőpanel, csatlakozók stb.) előkészítésével kezdődik, amelyeket többszörösen ellenőriznek, megkapják a sorozatszámot majd egyből mennek a gyártósorra, ahol fázisokra bontva, egymás után rakják össze a készülékeket. A folyamat végén kapják meg a legfrissebb okos rendszert a készülékek, ami az európai piacra szánt típusoknál Android, az amerikainál Roku software névre hallgat.

Első a minőség

A gyártó nagyon komolyan veszi a minőség ellenőrzést. Mielőtt a gyártósorról legördülnének az új 4K HDR televíziók, minden csatlakozót külön megvizsgálnak, leellenőrzik a vevőegységeit, még egyszer megvizsgálják a panelt és a szigorú biztonsági előírásoknak megfelelően eleget tesznek az elektromos érintésvédelmi ellenőrzésnek (a szigetelést értelemszerűen szerelés közben többször is ellenőrzik). A biztonság szempontjából alapvetés, hogy az egész szerelőcsarnok földelt és az elektrosztatikusságot a gyártósorok mellett felállított ionizáló eszközökkel szűrik ki. A gyártósor végén a kész termékek egyből csomagolásra kerülnek, gondosan ügyelve arra, hogy minden tartozék – távirányító, hálózati vezeték, esetleg adatkábel, felhasználói kézikönyv – hiánytalanul dobozba kerüljenek.

A lezárt dobozok miután megkapták a sorozatszámot és a vonalkódot tartalmazó tájékoztató címkét, raklapra kerülnek, amiket egy nagy csomagológép körbefóliáz. Ezután a megpakolt és becsomagolt raklapokat targoncával a raktárba szállítják, ahonnan majd elindulnak a célországokba. A gyártókapacitásra vonatkozó kérdésemre azt a választ kaptam, hogy a manapság talán legnépszerűbb méretű, 55”-es készülékekből, körülbelül 2000 darabot tudnak összeszerelni egy műszak alatt.

Az összeszerelt MiniLED LCD TV készülékekre több órás próbaüzem vár

Dupla ellenőrzés

Ennél a pontnál gondoltuk, hogy vége is az egész gyártási folyamatnak, de itt jött még egy meglepetés. Egy újabb minőségellenőrzés! Az előállított készülékek 3,5% százaléka ismételten egy teljes körű ellenőrzésen esik át. Ez azt jelenti, hogy 1000 darab, szállításra kész, becsomagolt televízióból 35-öt újra kibontanak és bevizsgálnak! Külön erre a célra létesített helyiségben leellenőrzik a készülékek menüjét, beállításait, csatlakozóit és a különböző forrásból jövő jeleket (kábel tévé, földi sugárzású műsorszórás, internet). A hangminőség tesztelését egy teljesen hangszigetelt, akusztikai mérésekre tervezett szobában végzik. Elkülönített, zárt teremben, állandó 45°C-on tartott hőmérsékleten és párában is tesztelik, hogy a készülék megfelel-e a szabványokban előírt normáknak. Egy másik kamrában -30°C és +45°C közötti hőmérsékleti tartományban tudják vizsgálni az alkatrészek hő tűrését.

Amíg a csarnok baloldalán az utolsó tesztelések folynak, addig a jobb oldalon már dobozba kerülnek a legújabb készülékek

A rázkódás teszt (vibration test) keretében mutattak nekünk egy vibrálást, rázkódást generáló gépet, amire ráhelyezve a tévét, a közúti szállításnál jelentkező rázkódás szimulálására van mód, valamint a leejtés teszt (drop test) során – ki nem találnánk – egy csak erre fejlesztett gép segítségével különböző magasságokból lehet leejteni a dobozban lévő televíziókat. Ott jártunkkor ezt demonstrálták is: két alkalommal körülbelül 50 és 100 cm-ről ejtette le a gép a tesztre küldött példányt. Végezetül a készülékek talpának stabilitását is megnézik. Erre egy módosítható dőlésszögű állványt alkalmaznak. Magától értetődő módon, mind a gyártás, mind a tesztelés során minden adatot SAP rendszerben dokumentálnak és értékelnek.

Lenyűgöző látvány a műszak végén. Naponta kétezer darab készül a legmodernebb TCL EC87 4K HDR (55″) televíziókból

Összegezve a látottakat, nekem leginkább a szigorú minőségi és biztonsági ellenőrzések sokasága nyerte el a tetszésemet, valamint az, hogy a piaci igényekhez igazítottan, mennyire tudják a gyártást rugalmasan szervezni. Vélhetően ez is hozzájárult, hogy mára a TCL, a világ egyik legnagyobb TV-panel gyártójává vált, aki a bérgyártás mellett igen nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre is. A körbevezetés után a TCL képviselői részletes prezentációt tartottak számunkra, ezt követően egy dedikált helyiségben lehetőséget kaptunk a TCL X10-es csúcskészülékének tesztelésére is, amit lapunk egy másik írásában olvashatnak.

A TCL gyárban tett látogatás során meggyőződhettünk arról, hogy a kínai televíziógyártó mennyire komolyan veszi a versenyt a világ vezető márkáival szemben, amiről ugyancsak tanúbizonyságot tett Las Vegas-ban az idei CES-en az ott bemutatott MiniLed technológiával készült televízióival, amiről a világ vezető technikai sajtója úgy nyilatkozott: itt van a harmadik reményteljes technológia a MiniLed, amit az OLED és QLED mellett a TCL képvisel.

(Denon Dániel)