Újra együtt a FOCAL és DS Automobiles

Négy évvel ezelőtt a FOCAL exkluzív autós hangrendszer fejlesztett a DS-E-Tense koncepcióautó számára, amit az együttműködés értelmében a DS9 Fastback is megörökölt.

A francia PSA idén egy rendkívül tetszetős limuzinnal bővíti kínálatát. A közel öt méter hosszú jármű legerősebb plug-in hibrid változata 360 LE összteljesítményt kínál, s a prémium felszereltség részeként megkapta a FOCAL ELECTRA elnevezésű hangrendszerét. A csúcskategóriás rendszer összesen tizennégy meghajtóból áll, amiket egy tizenkét csatornás aktív AB/D osztályú hibrid erősítő dolgoztat. A hangszórók helyét gondosan határozták meg az utastéren belül, amiben komoly előnyt jelentett a gyártó házimozi rendszerek területén megszerezett tapasztalata. A gyártó szerint a rendszer pontos és kiegyensúlyozott hangélményt biztosít, miközben az utasok a hangszínpad középpontjában ülnek. A francia márkának persze nem ez az első ilyen fejlesztése, tavaly például évfordulós autós csomagot állítottak össze.

Forrás: www.focal.com/en/automotive-partners