AC INFINITY AIRCOM S10/S9 – HŰTVE JOBB

Az AC INFINITY amerikai technológiai vállalat azt vallja, hogy vigyázzunk az értékeinkre. Most bemutatásra kerülő termékeivel az audio-video berendezések hűtését hivatott megoldani, a legmagasabb elvárásoknak megfelelően.

A cég mérnöki csapatát készülékeik megtervezésekor, azok a tapasztalatok inspirálták, melyeket egy stúdió felújítása során szereztek. A piacon nem álltak rendelkezésre megfelelően halk és hatékony hűtési megoldások. Így egyedi tervek alapján készítették el a lehető leghalkabb stúdiós hűtőberendezéseket. Azóta az AC INFINITY már a háztartások számára is gyárt hűtőket. Ez a teszt, a cég Aircom szériájának két modelljét az Aircom S10 és Aircom S9 típusokat mutatja be.

A túlhevülés káros hatásai

A készülékek legnagyobb része képes az alkatrészein disszipálódó, hőként megjelenő teljesítményveszteség elvezetésére, azonban vannak olyan szituációk, amikor önállóan nem tudják megfelelő üzemi hőmérsékleten tartani magukat. Például, amikor egy médiaállvány oltalmazó rekeszeibe zsúfoljuk féltve őrzött erősítőnket. Vagy egymásra pakoljuk a komponenseket, természetesen az erősítőt legalulra, ezzel megfosztva az önálló hűtés lehetőségétől, ráadásul fűti a többi eszközt is a belőle távozni próbáló hő. Ilyen esetekben az alkatrészek, a tervezettnél nagyobb hőterhelésnek vannak kitéve. Ez több okból kifolyólag sem szerencsés.

Az alkatrészek tömkelegét nyomtatott áramkör köti össze, melyhez forrasztóanyag segítségével kapcsolódnak. Ez az anyag ugyan elvisel bizonyos szintű hőtágulást, azonban ha az arra hajlamos alkatrészek gyakran túlmelegednek, a dilatáció képes mikroszkopikus repedéseket létrehozni a forrasztási pontokon. Ilyenkor az adott alkatrész és az áramkör között megszűnik a kapcsolat, ezzel megszakítva az áramkört. Ezt nevezzük kontakthibának.

Szerencsés esetben csak rendellenes működést tapasztalunk, ami a bemelegedést követően, vagy akár a bemelegedés előtt jelentkezik; ez orvosolható újraforrasztással. Rosszabb esetben viszont, akár a kártyavárban egy bizonytalan lap, boríthatja az áramkör egészének működését és alkatrészek tömkelegét teheti tönkre. Sőt azt is számításba kell venni, hogy az erősítőkben és egyéb Hi-Fi komponensekben alkalmazott elektrolit kondenzátor élettartama, szoros összefüggésben áll a hőmérséklettel; ugyanis üzemi hőmérsékletének minden 10 fokkal való emelkedése, megfelezi az élettartamát. A megfelelő üzemi körülmények biztosítása terén tehát a hőmérséklet sem elhanyagolható tényező.

Megoldás a problémára

Ha melegedésre hajlamos komponenseinknek nem tudjuk biztosítani a megfelelő szellőzést praktikussági, helytakarékossági okokból kifolyólag, nem kell feltétlenül beletörődnünk, hogy idő előtt meghibásodnak. A megoldást az aktív hűtés jelenti, melyre az AC INFINITY gyártó több lehetséges megoldást is kínál. Az Aircom S10 és Aircom T9, ventilátoros hűtőmodulok. Szélességük megegyezik a 43cm-es hifi szabványmérettel, mélységük 34cm. Így közvetlenül az erősítő tetejére helyezve kiszippantja belőle a megrekedt hőt, hűvösen tartva annak alkatrészeit és nem engedi, hogy a többi Hi-Fi komponensünket felforrósítsa.

Az Aircom S10 3db nagyméretű Radiális ventilátort foglal magába, melyek alulról szívják be a levegőt, ami a készülék elején kétoldalt található nyílásokon át távozik. Az Aircom T9 pedig axiális ventilátorokkal dolgozik, itt az alulról beszívott levegőnek a készülék tetején van a kilépési pontja. Ez szintén 3 db ventilátorral szerelt. A nagy átmérőjű, kettős csapágyazású ventilátorok alacsony zajszinten tudnak maradni nagyobb légtömeg szállítása mellett is, maximális fordulatszámon azonban a közvetlen közelükben természetesen azért hallani némi zajt.

Míg az Aircom S10-en négy, az Aircom T9-en hat fokozatban lehet manuálisan szabályozni a fordulatszámot. Ezen kívül természetesen mindkettő rendelkezik intelligens programmódozatokkal, ilyenkor a beépített érzékelőjük segítségével figyelik a hűtendő készülék hőmérsékleti állapotát. Az „Auto” mód bekapcsolja a ventillátorokat egy meghatározott hőmérsékleti határérték elérésekor, majd ki is kapcsolja, ha a megfelelő szintre hűtötte a berendezéseinket. A „Smart” mód hasonlóan működik, de itt a ventillátorok fordulatszámát is automatikusan szabályozza az Aircom; ahogy csökken hő, úgy egyre kisebb a fordulatszám.

Az Aircom T9 szabályozható fényerejű LCD kijelzővel is rendelkezik, itt monitorozhatjuk a hűtendő készülék aktuális hőmérsékletét, továbbá tájékozódhatunk az aktuális programmódról, rubrikák formájában a ventillátorok forgásának erősségéről és a beállított hűtési határértékekről. Az S10 esetében pedig különböző színű LED-ek informálnak az üzemmódról, a ventillátorok forgásának erősségéről pedig egy dizájnos LED-gyűrű ad információt. Aki egyszerre több készülék hűtéséről szeretne gondoskodni, hasznos lehet, hogy a T9 esetében 2db USB csatlakozó biztosítja az áramforrást további Aircom modulok beiktatásához. Áramellátásukon túl, ezek vezérlését is az Aircom T9 főegység biztosítja.

Teszt valós körülmények között

A próbatételhez egy olyan tranzisztoros erősítő állt rendelkezésemre, mely folyamatos, 70 wattórás teljesítményfelvétellel rendelkezik, tehát hajlamos a melegedésre. Tapasztalataim szerint nagyjából 2-3°C/perc csökkenést mutatott a kijelző a maximumként meghatározott 42°C-ról indulva, 23°C hőmérsékletű szobában, alacsony ventilátor fordulatszám mellett. Ahogy a monitorozott hőmérséklet közelíti a szoba hőmérsékletét, egyértelműen kicsit hosszabb időegységekre van szükség egy-egy °C-al való lehűtésre. Fontos megjegyezni, hogy az aktív hűtés beiktatása mellett sem szabad például egy minden oldalról teljesen zárt „dobozban” üzemeltetni melegedésre hajlamos berendezéseinket. Lényeges, hogy cserélődni tudjon az Aircom-ok által a készülékeken átszívott levegő a megfelelő hatás elérése érdekében.

Ajánlás

Az AC INFINITY Aircom készülékei azok számára jelentenek megoldást, akik hosszú távon, hibamentesen szeretnék használni nagy értékű eszközeiket. A Hi-Fi világában, különösen az erősítők terén 10, akár 20 év sem jelenti a technikai elavulást. A minőségi darabokra csupán a hő okozta kihívások jelentenek kockázatot. A jó hűtés megalapozza a hosszú, hibamentes életet számukra.

(Varga Balázs)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]