Mérvadó névadó
Nem lehet tudni, hogy mire gondolt az angol Audio Note, amikor ezt a végfokot elnevezte. Esetleg az Amerikai Haditengerészet repülőgépére, amelyet az 1930-as években használt a légvédelem és szintén Vindicatornak hívtak? Vagy az 1986-os filmre, amely The Vindicator címmel jelent meg, és Frankenstein történetét dolgozta fel a modern korba adaptálva? Ki tudja. A szó mindesetre „védelmezőt” jelent magyarul, de ezzel sem oszlattuk el a névadás körüli homályt. Az már egy kicsit könnyebb megfejteni, hogy mire szánták magát a készüléket. A Vindicator a Szint 3-ban „védelmezi” az Audio Note Sovtek 2A3-mal készült erősítőinek méltán jó hírnevét, ezen a szinten az egyetlen olyan erősítő, amely a világ legjobb hangú elektroncsöve címre pályázó, fent nevezett triódákra épül. Ezen felül még egy készülék van a termékpalettán ugyanezzel a csőkészlettel: a Neiro, amely a fáma szerint legalább akkora rajongótáborral rendelkezik, mint a cég leghíresebb erősítője, az Ongaku. Alig pár hónapja viszont újabb monoblokktípus jelent meg Empress néven, amely mindenben követi a Neiro felépítését, leszámítva a kimenőtrafók architektúráját, amelyek kizárólag rézzel tekercseltek, nem úgy, mint a Neiroé, amely félig ezüst, félig réz. A cél nyilván az volt, hogy azok az audiofilek, akik a csöves erősítéssel tervezik a rendszerük felépítését és a 2A3-as hangzás felé kacsingatnak, ebben a két erősítőben – pénztárcától függően – megtalálhassák a számításukat. Tegyük hozzá: az Audio Note az egyik olyan cég, amely megalakulása óta az audió lánc minden elemét fontosnak tartja, ezért össze is hangolja őket. Szinergiában a legjobban akkor járunk, ha mindent a márka termékeiből vásárolunk meg. Ezzel nem mondtam sok újat, a legtöbb high-end cég is ezen az úton jár, régi tapasztalat, hogy az illesztés az egyik gyenge pontja a különböző készülékekből összeállított rendszereknek.
Egyet előre…
A teszt során kizárólag vinyl lemezeket hallgattam. Mint közepesen fejlett vinyl junkie, ennek kifejezetten örültem, lévén a jó öreg „bakelit” formátum a maga minőségi előnyével mindig kellemes egy régi vágású audiofilnek. A rendszer hallgatása közben ugyan minden auditív jellemző azonnal a nyakamba zúdult, de mivel a teszt amúgy is a teljes rendszerre vonatkozott, nem okozott gondot a hangzásról nyilatkozni. A jellemzők a komplett láncra vonatkoznak, néhol megemlítve, hogy az Empress egy nagyon hasonlóan felépített összeállításban mennyivel másabb. Hogy mi volt a hallgatni való? A saját lemezeimet vittem magammal, műfajtól és stílustól függetlenül, de arra odafigyelve, hogy nem audiofil, hanem átlagos minőségű felvételek legyenek. Felkerült a lemezjátszóra Lana Del Rey új albuma, John Coltrane-Johnny Hartmann páros valamint a Perfect Circle lemeze, emellett hallgattam Zola Jesus-t és jó pár klasszikus felvételt is. A teljes lánc a következő készülékekből állt össze: M1 Phono hajtotta a Vindicatort, a TT2 Deluxe futóművön az Audio Note ARM 3-as karja és az IQ3-as MM hangszedője dolgozott. Az előfokot a végfokkal az új ISIS interkonnekt kötötte össze, a hangfalkábel pedig a Lexus jól ismert típusa volt. A karban a Note saját ezüst kábele volt behúzva, a phonoig pedig a Vx típusjelű interkonnekt biztosította a kapcsolatot. A kis teljesítmény miatt a márka legnagyobb típusú dobozát, a kender membrános E/Spe/He-t kötötték. Lássuk, mit mutatott ez az ízig-vérig high-end rendszer, már ami a hangzását illeti.
Az Audio Note sohasem titkolta, hogy a minőségi szintek közötti különbség elsősorban a felhasznált alkatrészeknek és a kimenőtrafó architektúrájának köszönhető. Ebben az esetben is pontosan ugyanez a helyzet. Ezért azt az összehasonlítást, hogy mi a különbség a két végfok között, át is ugorhatjuk azzal, hogy az Empress jelentősen jobban szól, mint a Vindicator. A „jobbat” itt abban az értelemben használom, hogy a szintjének megfelelően több a részlet, a tápellátásból adódó többlet miatt dinamikusabb, színesebb és közelebb van ahhoz a minőséghez, amit az igazán komoly elektroncsöves erősítőkhöz társítunk. Mindamellett, hogy a Vindicator a maga egy pár csövével is jól hozza a jellegzetes 2A3-as hangzás jellemzőit, azaz lágy, részletező, finom és a középsávja nagyon színgazdag. Az SE kapcsolás miatt és a felhasznált, alapszintű alkatrészeknek köszönhetően nem olyan gyors, mint az Empress, amely szinte jellemezhetetlen, annyira hűen visszaadja a zenei történéseket. Lana Del Rey mélabúsan intonáló éneke a Born To Die című nyitó trackben élénken, mozgalmasan, erőteljesen szólal meg. A hangulati jellemzőket – milyennek tűnik Amerika egy fiatal lány szemszögéből – gond nélkül tudjuk magunk mögött anélkül, hogy a rendszer erőlködne. Annak eldöntése, hogy a nemrég feltört énekesnő mögött a vonós kíséret egy szintetizátorból jön vagy akusztikus hangszerekből, nem okoz nehézséget, bár az Empressen keresztül már meg is számolhatjuk, hány hegedűs szükségeltetett ehhez a hangzáshoz.
…és vissza
Ugyan a Vindicator nem olyan hajtós, mint egy 300B vagy akár az Empress, a Tool nevezetű zenekarból ismert gitáros-énekes, Maynard James Keenan egyik side projektje, a Perfect Circle lemezén a harapósra torzított gitárok kellően megmozgatják a gyomrokat.
Amikor pedig a Package című „dalban” belép az agresszív dob, a dinamika anélkül lépi át az udvariasság határát, hogy a hangerő potméterhez bárki hozzáért volna. Nem árt, ha a szomszédokkal jó viszonyt ápolunk, az E dobozokat 98 dB/1watt/méterre kalibrálták, a dinamikai csúcsokban nem kíméli a hallgatókat; amikor egy morcosabb rockzenében elszakad a cérna, az ablaktáblák a zene ütemére kezdenek el rezonálni. A rendszer hangja elképesztően levegős, egészen az extrém kivezérlési szintig kézben tartott. A 3,5 watt ugyan papíron nem sok, de az éles helyzetekben is elegendőnek bizonyult, a „zúzós” zenéken nem csuklott meg, gond nélkül sugározta le a torzítóval nyakon öntött trackeket is. Egy jó rendszernek nem is a tonális egyezés vagy a balansz helyessége az igazi előnye, hanem az a tulajdonság, hogy a zenét állítja a fókuszba, a hallgató figyelmének középpontjába. Ebben a paraméterben ez a high-end rendszer bőven túl van az audiofil értékrenden: fókuszált, zenei és hiteles. Van az a tapasztalat, hogy a csöves elektronikák a hangszeres zenéken élnek igazán. Én ennek ellenére kipróbáltam néhány extrémebb zajzenével is, lássuk a gépekből előcsiholt, gyakran direkt torz hangzást mennyire bírja. Az Auxiliary kiadó egyik legfrissebb megjelenése, Method One bevezető részében, bár hallatszódott, hogy a különböző sávokból összerakott gépzene steril, gond nélkül átjött a „gondolati” tartalom is, a sötétre és ipari mélységűre torzított basszus nem ült rá a hangképre. Az E dobozokkal és a TT2-vel már bőven túllépjük a high-end belépőszintjét, ennek megfelelően nem csak a hangzást, hanem a fülünket és az ízlésünket is minősítjük. A rendszer szinte játszik a hallgatóval, meddig kíséri el a kísérletező kedvű felhasználó a zenei túrán.
A tánc folytatódik
Egy ilyen komoly összeállításnál nem az az igazi kérdés, hogy jól szól-e, sokkal inkább az, hogy használói mit tartanak a saját számukra fontosnak? Amennyiben a hajtást és az energiát kedveljük, válasszunk inkább nagyobb teljesítményű 300B-vel (hah! – szerk.) vagy 211-es csővel készült erősítőt, amennyi