AURIS EUTERPE – MITOLÓGIAI MŰALKOTÁS

Euterpe a görög mitológia szerint a kilenc múzsa közül az egyik, a zene istensége, aki élvezetet kínál. Az Euterpe pontosan ezt teszi, örömet nyújt a zenét hallgatóknak.

A dizájnerek az extravagáns külsőbe négy funkciót rejtettek. Adott egy digitális-analóg átalakító, egy tisztán csöves fejhallgató-erősítő és egy előerősítő, ráadásként az eszköz fejhallgató állványként is használható.

Első látásra

A megjelenés egyáltalán nem szokványos, ugyanis nem fekvő, hanem álló kivitelű eszközről van szó. A formája egyrészt utal nevének mitológiai eredetére ? a lágy íves vonalak talán egy lantra emlékeztetnek – másrészt, ez a kialakítás egyben az egyik használati funkciót is szolgálja, ugyanis fejhallgató állványnak is kitűnően megfelel. Az oldallapok gyönyörű diófából készültek, felül homorú mélyedésével, hogy jól megüljön rajta a fejhallgató. Azt gondolhatnánk, hogy az eszköz tetején elhelyezett csövek melegíteni fogják a ráhelyezett fejhallgatót. Nos, mivel ez egy fejhallgató erősítő, teljesítménye 0,9 Watt, a felszálló hőtől épphogy csak langyos lesz a ráhelyezett fejhallgató. A fa oldallapokon három függőleges rés van, ami oldalról is láttatni engedi az izzó elektroncsöveket. A csövek fölött néhány centiméterrel magasabban négy acél távtartó van, ami megakadályozza, hogy figyelmetlenül bárki is megérinthesse a forró csöveket. Az Euterpe fekete előlapján egy nagyméretű hangerőszabályzó gomb található, ami egyben az eszköz bekapcsolására is szolgál. Itt található a bemenetválasztó kapcsoló, ami az analóg és digitális bemenetek közötti választást teszi lehetővé, továbbá itt helyeztek el egy 6,3 mm-es jack fejhallgató csatlakozóaljzatot is, fölötte a kimeneti impedanciát váltó kapcsolóval. A hátlapra került az előerősítő vonal be- és kimenete, a digitális bemenet ? egy USB csatlakozó formájában ? és a tápegység négy-tűs csatlakozója.

Felépítés

Az Euterpe tisztán elektroncsöves felépítésű, együtemű (single ended), transzformátoros kivitelű erősítő. A dobozon három szabadon álló cső látható, egy ECC81-es ikertrióda és két PL95-ös teljesítménycső. Az ECC81-es cső JJ Electronic gyártmányú. A két PL95-ös un. NOS (New Old Stock) csövek, ezek – ebben az esetben – régi, de még nem használt, jugoszláv gyártású Ei csövek. Az előerősítőben az ECC81-est alkalmazták, ami kiváló hangfrekvenciás jellemzőkkel bír. A hangja nyitott, meleg és transzparens, mindez alacsony zajszint mellett. Utána minőségi Mundorf kondenzátort építettek be. A vég-fokozatokban a két PL95-ös dolgozik. A PL95 kicserélhető EL95-ös csőre, ilyenkor a dobozon lévő kapcsolót át kell kapcsolni az EL95 állásba.

Kimeneti impedancia

A kimeneti impedancia átkapcsolható alacsonyabb és magasabb impedanciájú fejhallgatókhoz. Az alacsony impedanciás állásban 32-80 ohm értékkel rendelkező fejhallgatók használhatók, nagy impedanciás állásban 150? felettiek. A megadott teljesítmény 0,9 Watt, ami 150 ?-os terhelésnél mérhető. A hangerőt, a használt 300 ohmos Sennheiser HD600 fejhallgatónál éppúgy, mint a 32 ?-os Ultrasone ?Eleven? fejhallgatónál is elegendőnek találtam.

Az eszköz egy audiofil minőségű aszinkron xMOS/ESS Sabre digitál-analóg átalakítót (DAC) kapott, ami lehetővé teszi, hogy digitális jelforrásokat ? PC-t vagy valamint mobil eszközt ? is csatlakoztathassunk hozzá. Az USB bemeneten keresztül az átalakító a DSD 64, DSD 128, és a PCM (max. 32bit/384kHz) formátumú jelfolyamokat képes kezelni. Az interfész OTG képes, így mobil eszközeinket is gond nélkül tudjuk csatlakoztatni. Az Euterpe egy külső lineáris tápegységet kapott, amihez kb. 1 méter hosszú csatlakozókábel tartozik, így kellően távol helyezhető az eszköztől. A gyártás során az audio jel szempontjából a legjobb, kiváló minőségű anyagokat használtak fel.

Meghallgatás

Jelforrásként CD lejátszót és számítógépet használtam. A CD-t optikai szálon keresztül Project Pre Box RS2 Digital átalakítóval, a HD fájlokat számítógéppel az USB kábelen keresztül az Euterpe saját átalakítóját játszottam le. Két fejhallgatót is használtam, egy Ultrasone ?Eleven? típusú 32 ?-os, és egy Sennheiser HD600-as 300 ?-os fejhallgatót.

Az erősítő a csövek néhány másodperces bemelegedése után standby-ból automatikusan vált aktív módba. A hangerő-potméter teljes kitekerésénél is csak alig hallható valami nagyon alacsony szintű zaj. Brahms hegedű szonátáit Leonidas Kavakos és Juja Wang előadásában (2014 Decca Music Group Limited) hallgatva, a hegedű-zongora duó legapróbb részletei is elénk tárulnak. Különösen a hegedű hangja, ami térben a zongora előtt jelenik meg igen részletes. A zongora kissé távolabb, már felvételi stúdió terében reflektálódó hanggal együtt jut el hozzánk. A zongora melegen, természetes hangzással tárul elénk.

Bartók Béla Concerto for Orchestra (előadó: Chicago Symphony Orchestra, vezényel Solti György Decca 1988) című drámai hangvételű első tételében (Introduzione) halk mélyvónós témával kezdődik, majd fokozatos erősödésen keresztül jut el a zenekari fortissimóig. Az óriási dinamika-tartományban megszólaló zene megszólaltatásához elegendő az Euterpe hangereje. A tér széles, rétegződése a színpad mélységében is jól érzékelhető. A hangszerek igen precízen vannak megrajzolva. Még olyan kis távolságok is érzékelhetők, ami két egymásután elhangzó, különböző szólamot játszó fuvola elhelyezéséből adódik (egymás mellett ülnek kb. a színpad közepén).
Prince – The Vault című lemeze, lüktető funky zene. A megszólalása transzparens levegős. A dob-basszus alap feszes, jól szétválasztható lábdob és a basszus. A közepek határozottak, a magasak nem tolakodnak. Tökéletes egyensúly.

Összegzés

Az Auris Euterpe megjelenése, ami először felhívja a figyelmet. A diófa oldallapok természetes megjelenése szemet kényeztető. A hangja meleg, puha, kiegyensúlyozott. Sima, semmi érdesség nem érezhető rajta. A hangkép transzparens, áttetsző, nem színez, nem tesz hozzá és nem vesz el belőle. Nem csak a hangos részek szólalnak meg nagy hangerővel, hanem a leghalkabb részletek is tisztán jelennek meg. A beépített DAC kiváló minőségű, de jó, hogy az analóg bemeneten keresztül külső DAC-kal is tudjuk használni. A felbontása csodás, részletekben gazdag. Az erősítő teljesítménye, mint ahogy azt korábban írtam, – több fejhallgatóval is kipróbálva – elegendő, ennek köszönhetően a dinamika is nagy, hiszen zaj szinte semmi sincs.

A felhasznált anyagok nagyon jó minőségűek. A felépítése robosztus, masszív. A kezelése igen könnyű, köszönhetően a kevés kezelőszervnek és a jól körülhatárolt funkcióknak. Tulajdonképpen csak a jelforrást és a fejhallgatónkhoz illeszkedő impedanciát kell megválasztani. Jó lenne, ha valamilyen visszajelzést kapnánk pl. a mintavételi frekvenciáról, vagy arról, hogy milyen digitális stream érkezik a bemenetre.
Az Auris Euterpe-ben harmóniában vannak a természetes anyagok és a technológia, Egy csöves erősítőhöz kapunk egy hi-tech D/A átalakítót és mindez, csodás egységet alkot.

Brindzik József

Leave a Reply