A Hisense 55A7GQ televízió saját fejlesztésű QLED panelt és szintén saját okostévé rendszert kapott.
A Hisense márkát Magyarországon nem kell bemutatni senkinek, hiszen jónéhány éve már annak, hogy megnyitotta hivatalos képviseletét hazánkban, és ezt követően az itteni boltok polcain is megtalálhatók a kínai vállalat modelljei. A cég rövid idő alatt komoly, 4 százalékos piaci részesedést ért el itthon.
Ahogy a képviselet munkatársai elárulták ez még csak a kezdet, mert 2022-ben, a terveik szerint és a távolabbi célok elérésének érdekében még több készüléket dobnak a piacra nálunk is. Ezek egyike a Hisense 55A7GQ azzal keltette fel első sorban a figyelmünket, hogy kedvező ára ellenére QLED képalkotási technológiára épül, és nagyon örültünk, amikor lehetőségünk nyílt működés közben tesztelni, illetve a műszereinkkel néhány mérést elvégezni rajta.
Konzervatív külső
A Hisense dizájnerei korábban már bebizonyították, például az A9G OLED televízióval, hogy tudnak unikális, egyedi megjelenésű televíziót készíteni, azonban a döntéshozók ez esetben maradtak a hagyományos formáknál. Külsejére nem mondhatjuk egy szóval sem, hogy csúnya, talán inkább átlagosnak mondható, könnyen összetéveszthető más modellekkel. Éjfekete fényezésű kávái igen vékonyak, a talp kecses, de stabilan tartja a hatalmas képernyőt, azonban annak forgatását vagy döntését nem teszi lehetővé.
A ki- és bemenetek a már bevált módon a hátlapon kaptak helyet, és a kínálat is megfelelő, nem hiányzik egyetlen fontos csatlakozó sem. Még a fejhallgató portot sem hagyták le róla, ami pedig manapság valamiért egyre gyakoribb jelenség. A termék természetesen akár a falra is felakasztható a szabványos, bárhol megvásárolható konzolok révén.
Saját okostévé
Hogy a kínai cég mennyire is komolyan gondolja a televíziós szektor meghódítását, tökéletesen jelzi, hogy ahelyett, hogy más, harmadik szereplőtől vettek volna át smart platformot, inkább a saját megoldás kifejlesztése mellett döntöttek. Ez biztos, hogy eleinte drágább, ám cserébe tényleg olyan rendszert kap a készülék, amely passzol a gyártó elvárásaihoz, és nem készteti kegyetlen kompromisszumok megkötésére.
Esetünkben ez a VIDAA névre hallgató platform, amelynek legfrissebb verziója került ebbe a televízióba. A grafikus kezelőfelület első pillantásra emlékeztet a rivális Android TV-re, azonban annál átláthatóbb a kisebb ikonok, és a lényegesen jobb struktúra révén. Ráadásul a VIDAA esetében stabilitási problémák sem lépnek fel, ugyanis akadást, váratlan újraindulást, összeomlást nem tapasztaltunk. Emellett a sebességgel sincsen probléma, hiszen a vezérlőeszközökkel kiadott parancsokra megfelelő gyorsasággal reagál.
A platform magyar nyelven is kommunikál, és mindent összevetve szerintünk kellően felhasználóbarát, kezelésébe hamar bele lehet jönni. A rendszer organikus részét képezi a gyárilag előzetesen telepített médialejátszó alkalmazás, amely módot ad képek és videók megjelenítésére, valamint zeneszámok és hangoskönyvek megszólaltatására. Ezek az állományok a már annyiszor bevált módon a helyi hálózaton, illetve az USB porton keresztül csatlakoztatott külső adattároló eszközről juttathatók el a televízióra.
A gyakorlati próba során arra a következtetésre jutottunk, hogy a formátum támogatás terén a készülék megfelelően teljesít. A jelenlegi legnépszerűbb szabványokkal gond nélkül boldogul, még a 4K HDR videós állományok sem okoznak neki problémát.
A surround tartalmak közül a Dolby Atmos és a DTS:X az, ami esetünkben megoldhatatlan akadályt jelent, és ez a legtöbb hasonló programról elmondható. A külső feliratok megjelenítése megoldott, sőt még az ékezetes karakterek sem jelentenek számára problémát. A különféle webes alkalmazások sem maradhattak ki a VIDAA rendszerből.
Ezek között nagy számban találhatóak az egyre népszerűbb filmes oldalak, illetve videómegosztó applikációk, mint a a Netflix, Amazon Prime, Filmbox és YouTube, viszont az HBO Max hiányzik a támogatott appok sorából. Ez utóbbi nagy hiba, de állítólag már intenzíven dolgoznak a fejlesztők ennek elhárításán. A böngészőt sem spórolták ki, amely lehetővé teszi a különféle internetes oldalak felkeresését, és azokat is kellő sebességgel tölti be a készülék.
Képminőség
A televízió saját fejlesztésű QLED IPS panelre épül, aminél a háttérvilágítást Direct-LED rendszer biztosítja. A fény eloszlása kellően homogén, a zavaró clouding effektus nem tapasztalható, azaz a bosszantó foltok a hétköznapi használat során nem tűnnek fel, ami mindenképpen pozitívum. Az IPS kijelzőtechnológia elméletileg jó betekintési szöget szavatol, és e tekintetben a termék nem is okozott csalódást. Valójában kb. 168-170 fok környékéről érzékelhető az árnyalatok enyhe fakulása, ám súlyos színtorzulástól azért itt sem kell tartani.
Az 55 inches képátlóval bíró kijelző 3840×2160 képpontos, azaz 4K-s, ami ma már alapvető elvárás. A részletesség megfelelő, a képi világ kellően éles, a finom átmenetek visszaadása is megoldott. A termék megkapta a Hisense úgynevezett felskálázási eljárását, amely képes az alacsonyabb felbontású anyagok feljavítására.
Ez az algoritmus képes például a Full HD filmekből és játékokból 4K hatású képet kreálni. A maximális fényerő 350 nit, ami beltéri használathoz SDR anyagok esetében tökéletesen elég. Viszont hiába támogatja a televízió a nagy dinamikatartományú tartalmak kezelését, ez a fényesség nem elég ahhoz, hogy a HDR-hatás igazán látványos legyen.
A színgazdagság terén a készülék átlagosan teljesít, a megjelenítő panel az sRGB színtér 107,8 százalékának lefedését biztosítja. E téren ezért a készülék teljesítménye már jelentősen elmarad a prémium minőségű televízióktól, például a már említett saját márkájú Hisense A9G OLED tévétől is, ami azért árfekvésben is jelentős különbséget mutat. A színpontosságra viszont nem lehet panasz, ugyanis a megfelelő beállítások mellett a tónusok természetesek. Ráadásul a színek szépen, markánsan ragyognak, ami elsősorban a QLED eljárás érdeme.
A kontrasztosság terén átlagosan teljesít, és ha valaki ezzel nem elégedett, akkor az Adaptív Kontraszt funkció aktiválásával mesterségesen javíthat ezen, ami viszont a kép természetességének rovására megy. A modell maximális képfrissítési frekvenciája 60 Hz, ami elmarad a mai csúcsot képviselő, 120 / 144 Hertzes televízióktól. A bemeneti késleltetés sem valami eget rengető, 15,9 ms input lagot mértünk, és mindezek miatt azt mondanánk, hogy bár a tv alkalmas játékra is, azért vannak erre már ennél jobb megoldások is a mai piacon, persze azt is tegyük hozzá, hogy nem ilyen kedvező áron.
Hangminőség
A termék két darab, egyenként 10 wattos rejtett hangsugárzója csodákra sajnos nem képes. A hangzás meglehetősen vérszegény, hiányoznak az átütő basszusok, a letaglózó dinamika, amitől úgy érezzük, hogy a mozi beköltözött a nagyszobánkba. A hangerő megfelelő, egy átlagos méretű szobába bőven elég, de az igazi élet hiányzik hangzásból, ami ugyancsak a kedvező árat húzza alá. Ebből következik az is, hogy a sztereót hangteret is nélkülöznünk kell, a beépített audio rendszer ugyanis hajlamos elmosni a finom részleteket.
Bár zavaró hibákba nem futottunk bele, de ettől függetlenül azt mondanánk, hogy aki megfelelő minőségű hangra vágyik, annak muszáj lesz rádugnia mondjuk egy soundbart vagy különálló hangfalakból álló szettet a kívánt hangzás eléréséhez. Az előzetesen programozott hangmódok, és a hangszínszabályozó természetesen itt is megtalálhatók, és a dinamika kompresszió is rendelkezésre áll ami előnyére szolgál az általunk kritizált hangzásnak. Ez utóbbi aktiválásával megelőzhető az óriási hangerő különbségből fakadó zavaró hatás csatorna- vagy forrásváltás esetében.
Bizonyítvány
A Hisense 55A7GQ messze nem egy tökéletes televízió, hiszen szinte minden téren kisebb-nagyobb kompromisszumok megkötésére készteti a felhasználókat. De mindez a termék árán is meglátszik, hiszen alapvetően egy viszonylag olcsó készülékről van szó. Persze tragédiáról szó nincs, se a kép se a hang terén nem találkoztunk zavaró hibákkal, a kezelése pedig remek. Mindent számba véve azt tudjuk mondani, hogy a Hisense 55A7GQ televíziója némi, az árban is tükröződő kompromisszummal, a középkategóriában található választékban, egyértelműen jó tévének számít.
(Somfai Gábor)
(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)