HISENSE U8GQ TV – CSÚCSKATEGÓRIÁS ULED TV

Az elmúlt egy évtizedben a kínai cégek elképesztő erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy meghatározó szereplővé váljanak a televíziós iparágban.

Mindennek eredményeként pedig mostanra az olyan vállalatok, mint a Skyworth, a TCL vagy a Hisense a fejlesztés terén elképesztő eredményeket értek el, jelentősen átrendezve a szektorban az erőviszonyokat. Ma már ott tartunk, hogy e konszernek képesek egyedi, innovációs újításokkal is előállni, termékeik pedig a magasabb kategóriában is méltó vetélytársai lehetnek a tradicionális szereplők által kínált modelleknek. Ilyen például a Hisense ULED családja, amely a közelmúltban egy olyan készülékkel gyarapodott, ami a közép-felső szegmensben lehet versenyképes. Ez a Hisense U8GQ, amelynek 65 inches képátlóval bíró változatát mi is felállítottuk szerkesztőségünkben egy teszt erejéig.

Elegáns dizájn

Kezdjük a legfontosabbal: A tv megjelenése lenyűgözően elegáns, egy igazi státuszszimbólum modellről van szó. Az igényesen megmunkált fém talp remekül harmonizál színében és arányaiban is a monumentális képernyővel, amit vékony káva övez. Első pillantásra látszik, hogy ez nem egy szokványos, olcsó televízió, hanem a termékcsoport egyik kiemelkedő darabja, melynél nem spóroltak a minőségi anyagok használatával sem. A már említett talp nagyon stabilan tartja a kijelzőt, viszont annak forgatására, illetve döntésére sajnos nincs lehetőség, ez csak a Loewe televíziók kiváltsága. A készülék természetesen falra is akasztható egy bárhol beszerezhető szabványos konzol segítségével.

Csatlakozók

Vannak olyan televíziók, amelyeknél a ki- és bemeneteket egy külső dobozon helyezték el, azonban a Hisense mérnökei ez esetben a hagyományos megoldás mellett tették le voksukat, így ezek a hátlapon foglalnak helyet. A csatlakozókínálat megfelelő, a manapság egyre inkább elterjedőben lévő HDMI 2.1 sem hiányzik, és természetesen található itt optikai digitális és analóg audio, valamint LAN és USB port is.

A készülékből nem spórolták ki a WiFi-t, valamint a Bluetooth technológia révén is csatlakoztathatók hozzá vezeték nélküli úton kompatibilis készülékek. A tesztelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy a csatlakozók használata problémamentes, az eszközök közötti kapcsolat végig stabil maradt, és az eszközök párosítása is igen egyszerűen ment végbe.

Egyéni utakon

A Hisense évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy nem állnak be a sorba és nem kérnek a Google által fejlesztett smart tv platformokból. Ehelyett egy saját megoldás fejlesztése mellett tették le a voksukat. Így született meg a Vidaa nevű, egyébként Android alapú okostévé rendszer, amelyre tesztünk alanya is épül.

Azt nagy megelégedéssel vettük tudomásul, hogy a Vidaa kellően stabil, hiszen semmilyen akadásba, fagyásba, belassulásba nem futottunk bele és zavaró összeomlásokat sem produkált. A magyar nyelven is kommunikáló grafikus kezelőfelület felépítése egyszerű, logikus, ennek köszönhetően minden fontos szolgáltatás és paraméter viszonylag hamar elérhető.

A rendszer fejlesztése során érezhetően kiemelt szerepet szántak a különféle, közvetlenül elérhető internetes alkalmazásoknak. Tehát maguknak az appoknak, vagy a különféle tartalmi ajánlóknak. Ez egyébként abszolút érthető és logikus döntés volt, hiszen a felmérések szerint egyre többen fordulnak az ilyen típusú szolgáltatások irányába, és hanyagolják ezzel párhuzamosan a hagyományos televíziózást, vagy a fizikai hordozók segítségével történő filmezést. A kínálatban megtalálható a Netflix, a YouTube, a Spotify vagy az Amazon Prime, hogy csak néhány populáris példát említsünk. Emellett a böngészőt sem spórolták ki, így a televízió módot ad különféle weblapok felkeresésére is.

Médialejátszó és vezérlés

A rivális megoldásokhoz hasonlóan a Vidaa platform részét képezi az alapkiszerelés részeként érkező, integrált médialejátszó alkalmazás. Erre a programra a helyi hálózaton (akár vezeték nélküli úton) vagy az USB porton keresztül juttathatók el a tartalmak. Az ilyen típusú szolgáltatások vizsgálatához már korábban összeállítottunk egy komplex tesztcsomagot, amely tartalmaz rengeteg szóba jöhető szabványt. Ennek lefuttatása során arra a megállapításra jutottunk, hogy a szoftver a manapság népszerű, elterjedt médiaszabványok kezelését gond nélkül támogatja, valamint a külső feliratok problémamentes megjelenítését is szavatolja.

Távirányító

A Hisense ULED U8GQ mellé a már jól bevált távirányítójának egy enyhén módosított változatát pakolta a konszern. Ennek fogása kényelmes, és a különféle funkciógombokkal sem spóroltak szerencsére. A távirányító egyébként kiváltható egy ingyenesen letölthető mobilos applikációval a mai trendeknek megfelelően. Illetve a készülék képes együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott perifériákkal, tehát például kontrollerrel, egérrel vagy billentyűzettel, ami a már említett internetes applikációk futtatása során kifejezetten hasznos lehet.

Képminőség

A készülék képminőségéért egy kvantumpontos IPS LED LCD QLED panel, valamint a szintén saját fejlesztésű High View Engine képfeldolgozó chip felel. A panel 3840 x 2160 megjelenítését szavatolja, azaz egy 4K-s készülékről beszélhetünk, ebből fakadóan a részletességre nem lehet panasz. Megkapta a vállalat exkluzív upscaling technológiáját, amely képes az alacsonyabb felbontású tartalmak feljavítására. A színpontosság terén kiemelkedően jól teljesít, illetve a színgazdagság is kiváló amit a méréseink is igazoltak, hiszen például az sRGB színtér lefedettsége meghaladja a 150 százalékot, ami félelmetesen jó eredménynek számít.

Ennek köszönhetően pedig a televízió akár grafikai munkára is használható. A tónusok egyébként szemre is természetesnek, valósághűnek tűnnek, és még az olyan kritikusnak számító tartalmaknál is hibátlanul teljesít a készülék, mint az emberi bőr vagy a hullámzó víz visszaadása. A kontrasztosság terén felülmúlja a legtöbb mai IPS LCD alapú televíziót, hiszen 2000:1 valós kontraszt értéket is ki tudtunk belőle csiholni, ez pedig jó eséllyel a kvantumpontoknak és a pontos háttérfény (backlight) vezérlésnek köszönhető.

És ha már itt tartunk, akkor meg kell említeni, hogy a fénykibocsátó diódákat rács alakzatban helyezték el és 120, a fényerejét egyedileg vezérelhető csoportra osztották. A fényerő eloszlás egyébként nem tökéletesen egyenletes, ugyanis a fénymérővel végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az egyes képi tartományok fényereje közötti differencia elérheti a 4 százalékot.

Ez egyébként ma meglehetősen jó értéknek számít, és ezt követően az sem lepett meg, hogy a hétköznapi használat során zavaró felhősödés effektus sem jelentkezett. Próbáltuk játékokkal, filmekkel, tévé műsorokkal, illetve online videókkal is, és megállapíthattuk, hogy mozgásmegjelenítés félelmetesen jó. A más tévéknél még mindig gyakran előforduló olyan hibák, mint az akadozás vagy szellemképesedés, egyáltalán nem jelentkeztek.

A termék támogatja a dinamikusan változó képfrissítési ráta funkciót, az input lagja pedig igen alacsony (11,2 ms-t mértünk), aminek köszönhetően akár az új generációs konzolgépek, tehát a PlayStation 5 és az Xbox Series X mellett is bevethető. A maximális 1000 nites fényességének köszönhetően pedig a HDR tartalmak visszaadása igen-igen látványos. A készülékből nem hiányzik az úgynevezett Film Maker mód opció sem, amely pontosan úgy adja vissza a képi világot, ahogyan azt az alkotás rendezője megálmodta egy film esetében.

Hangrendszer

Az átlagosnál lényegesen komolyabb, 2.1.2 csatornás, 60 wattos integrált hangrendszerrel látták el a terméket, amely kifejezetten impozáns megszólalást produkál. Az egy dolog, hogy a hangerő megfelelő, mert ez már a belépő szinten is alapelvárás, de itt még a basszusok is észlelhetők, köszönhetően a beépített mély hangszóróknak. Ennek hála a dinamika, az élet sem hiányzik a hangzásból, így nem is éreztük úgy, hogy feltétlenül egy külső hangrendszert kellene csatlakoztatni a készülékhez. A zörgéstől, búgástól és egyéb hanghibáktól is megkímélt, viszont a sztereó hangtér csak nagyon közeli távolságból érzékelhető, de hát ez sajnos a legtöbb televízió esetében is így van.

Vélemény

A Hisense ULED U8GQ televízió ismét bebizonyította, hogy a kínai vállalat érti a dolgát a tévés szektorban. A modell kezelése kifejezetten felhasználóbarát, a hangzás remek, a dizájnnal is elégedettek voltunk. Emellett, és ez a legfontosabb, a képminőség tekintetében is kifogástalanul teljesített. Aki egy nagy tudású, sokoldalú, LED LCD alapú tv megvásárlásán gondolkodik, annak bátran tudjuk ajánlani.

(Somfai Gábor)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]