Hisense U8K – Egyensúlyban a képminőség, a méret és az ár

A közepes árú tévék közötti verseny minden eddiginél hevesebb, de be kell vallanunk, hogy a Hisense U8K az egyik legjobb tévé, amit teszteltünk.

Szemből nézve megállapíthatjuk, hogy a Hisense sok mindent jól csinált az U8K tervezésénél. A vékony fémkeret és a szövetborítású alsó perem, amely az elülső hangszóróknak ad otthont, prémium megjelenést kölcsönöz a tévének, és a középre szerelt fém talapzat elég keskeny (40 cm) és elég vékony (kb. 6 mm) ahhoz, hogy előtte viszonylag könnyen elhelyezhető legyen egy soundbar.

A tévé hátulja még egyszerűbb, mint az eleje és a hátrafelé néző mélynyomó első pillantásra inkább egy ventilátornak látszik. Bár Mini LED-ekkel rendelkezik, a Hisense U8K háttérvilágítása miatt nem tud olyan vékony lenni, mint egy OLED panel, de 7,7 cm-es méretével messze nem a legvastagabb ilyen típusú tévé.

Mini-LED, játék és minden, ami fontos

Az U8K és az olcsóbb LCD-alapú tévék közötti nagy különbség a mini-LED háttérvilágítás. A mini-LED-ek, ahogy a nevük is mutatja, kisebbek, mint a hagyományos LED-ek, így több helyi fényerő-szabályozási zónába csoportosíthatók. A teljes soros helyi fényerőszabályozás a legjobb módja az LCD-televíziók képminőségének javítására.

Lehetővé teszi, hogy a képernyő különböző területeket egyszerre sötétítsen és világosítson. A kisebb területek vagy a több fényerő-szabályozási zóna pontosabb megvilágítást jelent – ami végső soron növeli a kontrasztot, a jó kép legfontosabb összetevőjét –, de nem ez az egyetlen fontos tényező.

A Hisense U8K valódi 120 Hz-es frissítési frekvenciával rendelkezik, ami jobb mozgásteljesítményt eredményez, mint a 60 Hz-es modellek. A készülék kvantumpontokat használ, amelyek segítenek javítani a színeket a nem QD-vel felszerelt tévékhez képest.

Természetesen támogatja a Dolby Vision és a HDR10 nagy dinamikatartományú formátumokat is. A Hisense U8K rendelkezik Dolby Vision IQ-val is, ami egy környezeti fényérzékelővel együttműködve automatikusan beállítja a képet.

Az U8K képes 4K/120 Hz-es bemeneti jeleket fogadni Xbox Series X vagy PlayStation 5 készülékről. Sok újabb tévéhez hasonlóan ezek a bemenetek technikailag 144 Hz-ig mennek, de ez véleményem szerint nem nagy dolog, mivel ennek kihasználásához PC-s játékkártyára van szükség, és valószínűleg nincs nagy különbség a 120 Hz-es bemenethez képest.

A többi játékhoz szükséges extra természetes tartozéka a középkategóriás tévéknek, nevezetesen a VRR, azaz a változó képfrissítési frekvencia, és az ALLM (automatikus játékmód). Az egyik bemeneten keresztül támogatja az eARC-t is.

Képminőség

Kicsit meglepődtem, mert az U8K képe a vártál valamivel kevésbé fényes és erőteljes, igaz, ez Filmmaker módban volt, de ahogy váltogattam a készülék különböző beállításai között, úgy találtam, hogy a kép minden estben vagy egy kicsit visszafogott vagy kissé túlzó fényerőt produkált.

Hosszas kísérletezés után a Filmmaker módnál állapodtam meg, de az Advanced Contrast Enhancer-t „Medium”-ra állítottam, hogy egy kis extra fényt kapjak. Másik megoldás, ha beállítjuk a HDR Day-t, és kikapcsoljuk az aktív feldolgozás nagy részét.

DCI-P3 * Adobe RGB * sRGB

Megfelelően beállítva az U8K elkezdett olyan teljesítményt nyújtani, amilyet eredetileg reméltem. A sötét jeleneteknél azt láttam, hogy az U8K képes nagyon mély feketéket visszaadni, majdnem olyan meggyőzően, mint egy OLED TV. A színek azonban ilyenkor veszítenek egy kicsit élénkségükből.

Természetesen a rengeteg egyedi fényerő-szabályozási zónával rendelkező Mini LED háttérvilágítás ígérete a nagy kontraszt, ezért érdekes felfedezni, hogy a Hisense U8K meglehetősen visszafogottan viselkedik, amikor a fekete háttéren megjelenő fehér szöveget kell kezelni. A tévé csodálatosan kontrollált, a fehér szöveg körül gyakorlatilag nincs kivirágzás, és a háttérvilágításban nincsenek nyilvánvaló általános következetlenségek. A színtartomány és a fényerő természetesnek tűnt.

Gaming

A Hisense több játékfunkciót kínál, mint a tavalyi U8H. Amikor egy Xbox Series X-et csatlakoztattam, a Menü gomb megnyomása egy speciális játékmenüt hívott elő az alsó részen, amely az aktuális játékállapotot jelzi, beleértve a valós idejű képkocka/másodperc, HDR és egyéb funkciókat.

A konkurenciával ellentétben a Hisense nem tartalmaz speciális játékhoz való képmegjelenítési módokat, bár egy másik menübe lépve el lehet váltani a játékmódtól, és választhatunk másikat, mint például a „HDR Sport” vagy a „Filmmaker”.

Ezt az elrendezést zavarónak találtam, különösen akkor, amikor ezekben a más módokban megjelent a felugró „Játékra optimalizált beállítások” felirat. Sokkal jobban szeretem a különálló, megkülönböztetett üzemmódokat, amelyekről tudom, hogy játékra készültek.

Hangzás

A szokásos hangzásbeli stressztesztünket alkalmaztam, és az U8K kellemes meglepetésnek bizonyult. A hangoknak szép súlyuk van, és jól vetíti őket a szobába, de a tévé jó munkát végez az atmoszféra megteremtésében is azáltal, hogy az effekteket oldalra és a képernyő fölé tolja. Egy kis extra finom részletesség nem ártana, és az alacsony szintű dinamika némileg hiányzik, de egy ilyen árú tévéhez képest a Hisense U8K jól szól.

Összefoglalás

Az U8K egy igazi előrelépés a Hisense számára, és szinte biztosan a legjobb tévé, amelyet a márkától eddig láttam. Talán nem annyira látványos, mint amennyire a specifikációs lista sugallja, de a Hisense gondoskodott a kiegyensúlyozott, hiteles és konzisztens teljesítményről, ami egyértelmű, és azt sugallja, hogy valószínűleg nem tart már sokáig, amíg a Hisense termékeivel kihívást jelent a tévépiac prémium szegmensének vezetői számára. A Hisense U8K nagyon jó televízió, ajánlott, igazán jó vétel.

(Somfai Gábor)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]