LG G3 OLED EVO 4K – FALRA MINT EGY FESTMÉNYT

A Gallery Edition harmadik kiadása néhány ergonómiai furcsasága ellenére jó eséllyel a piac legjobb 4K OLED tévéje.

Korábbi testvéreihez hasonlóan a G3 is falra szerelt, optimalizált kialakítással rendelkezik, ezért nem állvánnyal, hanem konzollal érkezik, ami szinte hézagmentes kialakításával a falhoz simul. Az opcionálisan vásárolható asztali állvány kissé hátrafelé dönti a tévét, ami 55, 65, 77 és 83” colos képernyőméretben kapható. Az LG összes OLED készülékéhez, beleértve a G3-at is, fehér W (white) elemet adott az RGB-hez a nagyobb fényerő érdekében, ezek a készülékek a WRGB paneljelölést viselik.

Tulajdonságok

A G3 technológiája nagyban hasonlít az elődre. Az Alpha 9 főprocesszor és a panel hátoldalán található alumínium hűtőborda maradt, ami elvezeti a hőt, ezáltal nagyobb fényerő érhető el a kép megtartásának vagy beégésének kockázata nélkül. Az új G3 azonban kapott egy Micro Lens Array, azaz MLA kiegészítést, egy „mikrolencsékből” álló réteget a panel elé, amely a pixelek fényét közvetlenebbül előre fókuszálja. A fényerő ebből adódó növekedése nem csekély, a G3 az általunk eddig tesztelt legvilágosabb

OLED kijelző

Az LG G3 OLED tévé ATSC 3.0 (NextGenTV) szabvány szerinti televíziós tunerrel van felszerelve, amely az akár 4K felbontású műsorok vételére is alkalmas. Négy HDMI-port mindegyike HDMI 2.1-es, egyikük eARC (eredeti felbontású hang továbbítás) rövidítéssel van jelölve. Támogatja a legelterjedtebb (HDR10, Dolby Vision és HLG vagy Hybrid Log Gamma) HDR-formátumokat.

Az LG Dynamic Tone Mapping hatékonyan alakítja át a HDR10 statikus tónustérképezési metaadatait dinamikus metaadatokká. Ha bekapcsoljuk, a TV Alpha 9 processzora folyamatosan dolgozik, hogy megőrizze a lehető legtöbb képi részletet. Az LG G3 egy „képjavító” opciót is kínál, amelyet AI Picture Pro-nak nevez. Ez „vizuális adatpontok hatalmas adatbázisát” alkalmazza egy mélytanulási mesterséges intelligencia (MI) algoritmussal és a G3 Alpha 9 processzorával együtt a tartalom felismeréséhez, a zaj eltávolításához és a képminőség „optimalizálásához”.

Van egy új „Scene Detection” funkció is, amely elemzi az éppen látott jelenet típusát, hogy ennek megfelelően korrigálja a képet. A szoftver egy személyre szabott „képvarázsló” egy mintakép több változatát kínálja fel, különböző fényerő-, szín-, kontraszt- és egyéb képi paraméterekkel. Kiválaszthatjuk, hogy mely képstílust részesítjük előnyben, majd a Scene Detection a választások alapján alkalmazza a beállításokat.

Az LG készülékei köztudottan támogatják a gamereket. A G3 tévé G-Sync kompatibilis, és olyan játékközpontú funkciókat kínál, mint a FreeSync Premium, a VRR (változó frissítési frekvencia) és az ALLM (automatikus alacsony késleltetési mód). A Game Optimizer az összes játékvezérlő elemet és beállítást koordinálja. Az LG „Magic Remote” távvezérlő kezeli a G3-at gombokkal, hangutasításokkal, görgetéssel és kattintással. A G3 webOS kínálata tartalmazza az összes szokásos streaming szolgáltatást (Netflix, Prime Video, Disney+ és még sok más), de ott van az LG saját ingyenes LG-csatornája is.

Beállítás

Az LG G3 a szokásos képmód-választékot kínálja. Én a Filmmaker módot használtam SDR és nem Dolby Vision HDR esetén, valamint a Cinema Home módot Dolby Vision esetén. Amint túllépünk az alapbeállításokon, valamint a különböző fényerő- és kontrasztvezérlőkön, további lehetőségek hada áll rendelkezésünkre. Én a legtöbbjüket a gyári beállításoknál hagytam.

Használatban

A dobozból kivéve az LG G3 olyan közel volt az ideálishoz, hogy az aktív kalibrálás sem az SDR, sem a HDR10 esetében nem hozott látható javulást. A teljesség kedvéért azonban elvégeztem mind az SDR-, mind a HDR10-kalibrációt, tovább finomítottam a csúcsfényerő-szabályozókat az SDR-anyagoknál a különböző források és a szoba megvilágítása miatt.

A Samsara a rendező/fotós Ron Frick Blu-ray kiadványa. A mély, gazdag színek a jelenetekben – a díszesen öltözött táncosok, a tibeti szerzetesek élénkvörös köntösben és a kitörő vulkánból kavargó füst az élénkvörös láva előtt – meggyőzően ugrottak le a képernyőről. A feketék is kiválóak voltak, de ez nem meglepő egy csúcsminőségű LG OLED kijelzőn.

Az egyik kedvenc Blu-ray filmem az „Egy lovag meséje”, amely a középkori lovagi tornák világában játszódik. Gyönyörűen fényképezett, és az LG megőrizte annak minden vizuális varázsát. Nem emlékszem, hogy valaha is jobban nézett volna ki, mint a G3-on. A HDR-hez először elővettem a Dűne 1. részének HD Blu-ray-jét (Dolby Vision). Az tévé kitűnően értelmezte a film színtelen barna árnyalatait. A belső terek egységesen sötétek és komorak voltak, ahogy a film hangulata is kívánja, de a G3 megtartotta a részleteket, és soha nem nyomta össze őket.

Amikor az akció átváltott az Arrakis bolygó világos nappali homokjára, az LG minden további nélkül követte az akciót, beleértve egy korai, akciódús szekvenciát is. Később, amikor kitört az éjszakai csata, a fényes, kaotikus robbanások rendben áthatoltak a sötétségen.

A Trollok című animációs HDR10 film közel sem ilyen drámai demólemez, de gazdag színeket kínál. Azonban egy másik animációs film volt az, amely a legélénkebben demonstrálta az LG G3 nagy dinamikatartományát. Az „Encanto” első 15 perce szinte szó szerint leugrik a képernyőről. A mágikus arany ajtók, a történet kulcselemei olyan élénken ragyogtak, ahogyan SDR-ben még soha

Összegzés

Műfajtól függetlenül elmondhatjuk, hogy az LG G3 a mély fekete szintekkel, a fehérek korábbi OLED készülékeknél magasabb csúcsértékével és a kiváló részletességgel magasra teszi a lécet a konkurencia számára.

(Somfai Gábor)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]