LG GX Gallery OLED TV – Galéria a nappaliban

Rengetegen vannak, akik a televízióikat nem a hagyományos talpakon, állványokon tartanák, hanem fellógatnák a falra vagy bármilyen egyéb függőleges felületre. Nekik készült az LG Gallery termékvonala.

Már eddig is léteztek olyan szabványos konzolok, amelyekkel ezt egyszerűen meg lehetett oldani. Azonban ezek kompromisszumok megkötésére késztették a felhasználókat, például azzal, hogy nem tökéletesen simultak a falra. Az LG viszont előállt egy olyan OLED készülékkel, amelyet direkt az ilyen használatra szántak. Így született meg a GX típusszámú, Gallery fantázianevű család, amely a gyártó OLED televízióinak táborát erősíti. A modell 55, 65 és 77 inches verzióban érhető el, amelyek közül, mi a középsőt vizsgálhattuk meg közelebbről.

Egyedi kialakítás, egyedi konzol

Az LG GX egyedisége a hátlapi kialakításban és a különleges, direkt ehhez a modellhez tervezett ultravékony fali konzolban rejlik. A hátlap közepén létrehoztak egy mélyedést, amelybe pont beillik a konzol, és az összes szükséges alkatrész, csukló, valamint rögzítő elem. Ennek köszönhetően pedig az LG GX Gallery televízió képes tökéletesen hézagmentesen a falhoz “tapadni”.

Eltérően a népszerű, és igen látványos, úgynevezett tapétatévéktől, amelyek szintén a függőleges felületre simulnak, itt a csatlakozókat és az elektronikát nem száműzték egy külső dobozra. E megoldásnak köszönhetően tehát nincs semmilyen egyéb extra egység a képernyő mellett, amelynek helyet kell találni a szobában. A ki- és bemenetek a hátlapon kaptak helyet, értelemszerűen oldalra néznek, és a konzol szolgáltatásainak köszönhetően egyszerűen elérhetőek. Maga a kijelző ugyanis egyszerűen, egyetlen gyengéd mozdulattal eltávolítható a faltól.

Mivel a készülékház hézagmentesen érintkezik a fallal, ezért az összahatás kicsit olyan, mintha egy hagyományos képet látnánk. Innen jön a termék fantázianeve is, amely a galériákban található műalkotásokra utal. Csak hát ott általában nem látunk pazar minőségű mozgóképeket a vásznakon. Az LG GX megszületése egyébként valós vásárlói igénynek köszönhető, a gyártó csak reagált egy már meglévő elvárásra, és ezúttal nem trendeket akart teremteni. E koncepciónak köszönhetően abban biztosak lehettek, hogy lesz kereslet e termékek iránt, amennyiben sikerül radikálisan lecsökkenteni a nagy képernyő és a fal közötti helyt. A mi véleményünk, hogy ezt ennél jobban nem is lehetett volna végrehajtani, tehát a dél-koreai cég mérnökei gyakorlatilag tökéletes munkát végeztek.

Képminőség

A termék az LG Display által gyártott és fejlesztett OLED panelre, valamint a szintén házon belül készülő, 3. generációs Alpha 9 képfeldolgozó chipre épül. A képalkotási eljárásból fakadóan a tökéletes, 0 nit fényerejű fekete, valamint a végtelen natív kontrasztarány megteremtése megoldott. A self-lit pixeleknek köszönhetően a tónusok elképesztően markánsak, ragyogóak, a LED LCD-knél mind a mai napig tetten érhető enyhe fátyolosságnak nyomai sem fedezhetőek fel.

A betekintési szög hibátlan, és a részletességre sem lehet panasz, hiszen a képernyő 3840 x 2160 képpont megjelenítését biztosítja, azaz 4K-s. A termék megkapta a vállalat egyik speciális csodafegyverét, a felskálázást, amely képes az alacsonyabb felbontású anyagok feljavítására. A színpontosság, valamint a színtér lefedettség (~140% sRGB) egészen első osztályú, és ebből fakadóan a készülék akár grafikai munkára is használható. Az árnyalatok egyébként szemre is kifejezetten élethűnek tűnnek, a műanyag harsányság szerencsére itt nem érzékelhető.

A panel maximális képfrissítési rátája 120 Hz, és a készülék megkapta a manapság a felső kategóriában lassan elengedhetetlennek számító játékos funkciókat is. Azaz a dinamikusan változó képfrissítési ráta, valamint az alacsony késleltetés nevű szolgáltatásokat. Ennek hála pedig a készülék tehát játékra is kiválóan alkalmas, és akár az új generációs konzolok (PlayStation 5, Xbox Series X) tökéletes kiegészítője lehet.

A mozgásmegjelenítés hagyományos tartalmak, tehát filmek és videók esetén is remek. Duplikálódás, objektumok körüli remegés nem tapasztalható, mint ahogyan az utánhúzás sem. Akadozás érzékelhető alacsony bitrátájú online streaming, vagy gyatra minőségű médiaboxos tévéadás esetén, de ez a hiba könnyen orvosolható a TruMotion nevű interpolációs eljárás aktiválásával. A maximális fényerő a méréseink szerint körülbelül 1000 nit, amelynek a nagy dinamikatartományú tartalmak visszaadása során van jelentősége. A viszonylag nagy fényességnek hála a HDR-effekt kifejezetten látványos, ami egyértelműen hozzáadott értéket jelent.

A készülék megkapta az LG konverziós technológiáját, amely képes a tradicionális SDR anyagokból HDR hatásút varázsolni. Tény, hogy a végeredmény ilyenkor figyelemfelkeltőbb lesz, azonban azt tapasztaltuk, hogy olykor be-becsúsznak oda nem illő árnyalatok, így e funkciót annyira nem erőltettük. Mivel állandó háttérvilágítás nincs, hiszen a fény magukban a pixelekben keletkezik, ezért homogenitási problémák nem lépnek fel, zavaró felhősödéstől egyáltalán nem kell tartani.

Természetesen a különféle típusú tartalmakhoz előzetesen optimalizált képi profilok nem hiányoznak, amelyek a szokásoknak megfelelően már nevükkel is jelzik, hogy milyen jellegű anyagok mellé szánja őket a gyártó. Emellett természetesen a különféle paraméterek, így például a fehéregyensúly a felhasználó igényei szerint szabadon módosíthatóak.

Hangok

Manapság egy ilyen, prémium ligás készülék esetén alapelvárás az átlagosnál komolyabb megszólalás, és e téren e televízió nem okoz csalódást. 4.2 csatornás integrált hangrendszere már önmagában is teljesen vállalható hangzást produkál. A beépített mélysugárzóknak hála a basszusok is hallhatóak, a dinamika is érzékelhető. A hangerő kellően nagy ahhoz, hogy egy tágas nappalit is megtöltsön hangokkal a készülék.

A sztereó hangtér megteremtésével akadnak problémák, és kisebb aránytalanságok is megfigyelhetőek, de zavaró hanghibák egyáltalán nem tapasztalhatóak. Az LG GX Gallery televízióból nem hiányzik a Magic Tunning kalibrációs eljárás sem, amelynek hála a lehető legjobb minőségű hangzás a helyiség egy kívánt pontjára koncentrálható.

Kezelés és okostévé

A termékbe értelemszerűen a cég házon belül készülő webOS 5.0 okostévé platformja került. Ez jelenleg az egyik legjobb ilyen megoldás a piacon, hiszen nagyon gyors és stabil, azaz akadozásoktól, fagyásoktól és bosszantó önálló újraindulásoktól nem kell tartani. A grafikus kezelőfelület magyar nyelven is kommunikál, átlátható, szellős, nagyon felhasználóbarát. Az egyes beállítások, paraméterek úgy is módosíthatóak, hogy közben az épp futó tartalom sem tűnik el. Ráadásul a rendszer bizonyos korlátok között személyre is szabható, azaz a felhasználó döntheti el, hogy mik azok a funkciók, menüpontok vagy éppen internetes applikációk, amelyek feltűnnek a főképernyőn.

A Gallery tévé mellé a már jól bevált mozgásérzékelős Magic Remote távirányítót adják, amely gyakorlatilag egérként is funkcionál. Emellett a tv képes együttműködni az USB-porton keresztül csatlakoztatott egyéb vezérlő perifériákkal is. Ezekre szükség is lehet a különféle internetes alkalmazások futtatása során, hiszen a szövegbevitel például egy klaviatúra segítségével lényegesen kényelmesebb. Az elérhető applikációk köre kellően nagy: körülbelül 180 szoftver közül válogathatunk.

Ezek között nagy számban találhatóak meg a manapság népszerűnek számító tartalomszolgáltató programok. Tehát például a YouTube és Daily Motion videómegosztók, a Netflix, az Amazon Prime vagy a HBO Go, csak hogy néhány példát említsünk. Emellett az életmóddal, hírekkel kapcsolatos appok sem hiányoznak, és az egyszerűbb játékokról sem feledkeztek meg. Természetesen a beépített böngészőt sem spórolták ki, aminek hála a különféle weboldalak is egyszerűen elérhetőek.

Értékelés

Az LG a GX Gallery személyében egy kifejezetten jól sikerült felső kategóriás televíziót tett le az asztalra. Aki falra akasztható készüléket keres annak jó szívvel tudjuk ajánlani ezt a terméket.

(Somfai Gábor)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]