MARANTZ MODEL 30/SACD 30N – KETTEN AZ ELSŐ LIGÁBÓL

A Hi-Fi világában több nagy márka születése is összekapcsolódik valamely, az adott korszakban és lokációban megjelenő, komolyabb hangminőség iránti igénnyel. Nincs ez másként az Eisa-díjazott Marantz duó esetében sem.

Az ötvenes években, New York-ban, Saul B. Marantz villamosmérnök, erősítő tervezésbe fogott. Ennek eredményeként készült el az „Audio Consolette” névre keresztelt, legelső Marantz termék. Azóta persze sok minden változott. 2002 óta Japánban, a „Shirakawa Audio Works” laboratóriumban történik a tervezés és a gyártás is.

Az itt dolgozó mérnökök és audiofilek, hosszú tanulási folyamat eredményeként válnak az Audio Works csapat tagjává. A tervezés során, az itt létrehozott termékek kifogástalan hangminőségén és felépítésén túl, azok strapabírása, időtállósága is komoly hangsúlyt kap. Ezen tulajdonságok mindegyike határozottan tetten érhető, tesztünk főszereplőin, a Marantz Modell 30 típusú integrált erősítőn, és a Marantz SACD 30n jelzésű optikai lejátszóval egybeépített streamer-en.

Dizájn és felépítés

A Marantz új párosának megjelenése felidézi az ezredforduló előtti legendás készülékek dizájnját, miközben a jelen kor igényeinek is eleget tesz, a rajtuk felfedezhető friss vonásoknak köszönhetően. Közelebbről vizsgálva megmutatkozik a kompromisszumok nélküli japános megmunkálási minőség, abból is a felső kategóriákra jellemző jegyekkel. Az oldallemezek vastag alumíniumból készültek, tovább erősítve az acél készülékváz merevségét, amit egy, a szokásosnál vastagabb acél fedőlap tesz bombabiztossá.

Mindez megmutatkozik a tömegükben is, az erősítő 14,8 kg, a lejátszó pedig 13,5 kg. Az előlapon, egy kiemelkedő szigeten helyezkednek el a kezelőszervek teljes szimmetriában, aminek tengelyét a kijelző adja mindkét készüléken. A bekapcsológombok, csakúgy, mint a fejhallgató aljzat, a szigetet körbefogó homorú kialakítású részre kerültek. Ennek felülete különleges mintázatot kapott, amit a kezelőszervek szigete mögül érkező fény, hatásosan kiemel.

Technológia

De az igazi varázslat, a burkolatok alatt rejlik. A páros tervezését 2017-ben kezdte a Marantz, és mivel a high-end audio kategóriában versenyeznek, felépítésük is ehhez méltó átgondoltságot mutat. Kényesen ügyeltek az egyes részegységek elektromos árnyékolására, megvédve ezzel az alacsony feszültségű jeleket, az interferencia torzító hatásától. A felhasznált alkatrészeket kézzel válogatták, ügyelve a minőségre, és törekedtek arra, hogy az audiójel útjába kevesebb integrált áramkör legyen.

Így például a műveleti erősítőt, különálló alkatrészekből szerelték össze, amit a Marantz HDAM-SA3 technológiaként említ. Ez már önmagában is komoly lépés a készülékek muzikális hangjának elérése érdekében, de a Marantz, ezt még megfejeli azzal, hogy többszáz órás hallgatáspróbán keresztül finomítja a végleges hangot, saját, házon belüli hangmestereinek útmutatása alapján.

A Modell 30 erősítő, szolgáltatáskínálatában is az időtállóságra törekszik; a szükséges alapfunkciókat kínálja, a lehető legjobb megvalósításban. A hagyományokhoz hűen dedikált potméterekkel állítható a hangszínszabályzás, a balansz. Az előlapra került a beépített phono fokozatot mozgó mágneses vagy mozgó tekercses hangszedőkhöz igazító váltókapcsolója, amivel ráadásul három fokozatban illeszthető a bemeneti impedancia az MC hangszedőkhöz.

Az MC állás tovább állítható LOW (33 ohm), MID (100 ohm) és HIGH (390 ohm) fokozatokban. A középen, mint szimmetria tengely helyet foglaló OLED kijelző, tájékoztat az aktuálisan kiválasztott jelforrásról és a hangerőszintről, amihez a kezelőszerveket, tőle legtávolabb találjuk a szigetszerű panelen. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a hangerőszabályzás elektronikusan történik, tehát itt nincs az audiójel útjában potméter, a jel nem szenved el torzulást.

A hátlapon, napjaink sztereó erősítőihez mérten bőséges csatlakozókínálatot kapunk. Eszközöket RCA aljzaton keresztül csatlakoztathatunk rá, melyek közül a CD és a PHONO magas minőségű aljzatokat kapott a jobb kontaktus érdekében. A hat darab forráseszközön túl, ráköthető egy darab felvevő, van előerősítő kimenete, de ha az élet úgy hozza, végfokként is üzemeltethető a POWER AMP IN bemenetének köszönhetően. Áramellátást szabvány IEC aljzaton kap. A hangfalcsatlakozó terminál minőségi, masszív darab, ródium bevonattal, és közvetlenül csatlakozik a végfok modulokhoz, ezzel lerövidítve a jel útját.

A végfokozat egyébként D osztályú, csatornánként egy darab Hypex NC500 típusú erősítőmodult alkalmaz, ami 8 Ohm mellett 100 W, míg 4 Ohm ellenállású hangfalakat hajtva 200 W teljesítmény leadására képes. A két végfokmodul számára a tápellátást, dedikált kapcsolóüzemű tápegység biztosítja. Az előerősítő külön panelen kapott helyet a készüklékházban, és szintén dedikált, független tápegysége látja el energiával. Itt már lineáris tápegységet alkalmaztak, toroid típusú transzformátorral. A Marantz, ezzel az alacsony zajú áramot biztosító tápellátással igyekszik megőrizni, az előfokon áthaladó, fokozottan érzékeny audiójel sértetlenségét.

Az SACD 30n lejátszó szolgáltatásáradata nem igazán hagy kérdőjelet az emberben, igazi digitális kánaán. Egyrészt kezeli a CD-t, az SACD-t, de az optikai lemezre adatként felírt zenéket is tudja értelmezni. És hogy ne csak a polcon sorakozó lemezgyűjteményünket élvezhessük, képes csatlakozni a helyi hálózathoz, WiFi-n, vagy LAN csatlakozón keresztül, hogy a NAS-ra pakolt akár nagyfelbontású zenéket is lejátssza. A PCM formátumot 384kHz/32-bit, míg a DSD fájlokat 11.2Mhz, azaz DSD256-ig kezeli. Ha esetleg valaki nem használ hálózati adattárolót, az USB-B aljzaton rácsatlakoztatott pendrive-ról, vagy merevlemezről, ugyanúgy lejátssza a zenéket.

Továbbá rendelkezik beépített Bluetooth rádióval, így okos eszközeink, Notebookunk hangját is Hi-Fi minőségben, vezetékek nélkül élvezhetjük. Hallgathatunk vele internetes rádióadókat, ha pedig előfizetők vagyunk valamely streamingszoltálatónál (Deezer, Tidal, Spotify Connect) azok kezelésével szintén elboldogul az SACD 30n. Aztán, hogy a beépített DAC-ot még jobban megdolgoztathassuk, USB-A aljzaton keresztül ráköthető akár a számítógép is, egy igazán kifinomult audio-lánc kiindulópontjaként. Digitális bemenetből kapunk még Coax és 2 darab optikai aljzatot is, tehát a legendás Marantz hanggal, további eszközök széles palettáját felvértezhetjük.

A digitális jel analóggá alakítását, a Marantz saját módszerével végzi. Minden digitális jel, első körben a „Marantz Musical Mastering” (MMM) konverteren halad át, ami különböző minőségjavító folyamatok során, mindent 11.2MHz-es DSD jellé alakít, majd következik az analóg szűrő, ami a diszkrét áramköri elemekből felépülő „Hyper Dynamic Amplifier Modules”-hez kapcsolódik, melynek kimenetén megkapjuk az analóg jelet.

Az SACD 30n két analóg kimenetet kínál, egy fix és egy úgymond előerősítő kimenetet, így aztán közvetlenül végfokhoz is csatlakoztatható, a hangerő pedig a lejátszóhoz mellékelt távirányítóról szabályozható. Ha valamilyen oknál fogva szeretnénk megkerülni a beépített DAC-ot, Coax és optikai kimeneten is kinyerhető a nyers, digitális jel.

Az előlapon, az erősítőnél is említett szimmetria uralkodik. Középen a kijelző, tőle jobb és bal irányban azonos kialakítású és méretű gombokat találunk. Itt, csupán a leg fontosabb funkciók kaptak dedikált kezelőszerveket, mert a menürendszernek köszönhetően, a jobb oldalon elhelyezkedő navigációs gombcsoporttal a legtöbb funkció állítható. Szerencsére, a beépített – HDAM-SA2 erősítő modullal ellátott – fejhallgatóerősítő kimeneti szintje, dedikált pótméterrel szabályozható.

Tesztkörnyezet, készüléklánc

Ezúttal, a készülékek meghallgatására a Budapesti Denon Márkaboltban volt lehetőségem, ami az Allee-ban található. A bemutatóterem berendezésében és felszerelésében, láthatóan törekedtek a kissé hosszúra nyúlt téglalapra emlékeztető alaprajzú szoba akusztikus tulajdonságainak javítására, hogy az ne befolyásolja dominánsan a hangképet. A Marantz modell 30 integrált erősítő, és a forráseszköz Marantz SACD 30n párosának megmérettetéséhez, QED XT-400 típusú hangfalkábel biztosította az összeköttetést a Focal Kanta No2 típusú, háromutas, négy hangszóróval szerelt állóhangfallal.

Meghallgatás

Kezdetben USB Pendrive-ról, nagy felbontású zenéket indítottam az SACD 30n lejátszó segítségével. Leültem a széles kanapé közepére, csodáltam a Focal Kanta nem szokványos megjelenését, közben koncentráltam a hang által nyújtott összképre. Ahogy az egyik zene követte a másikat, hamar elszálltak a napi fáradalmak, kezdtem regenerálódni.

Tulajdonképpen nem egy, a hallgató minden figyelmére vadászó rendszerről van itt szó, sokkal inkább egy kiforrott kettős profi előadásmódja jellemzi az összeállítást, minden különösebb erőlködés és izzadtság nélkül élvezhetjük a tiszta zenét, annak minden izgalmával. A modell 30 erősítő részletező és dinamikus, a hangszínek közti egyensúlyt tökéletesen közvetíti, megunhatatlan hangzással reprodukálva a zenéket.

The Beatles – Yellow Submarine (Remastered 2009) albumáról, a Pepperland című műben, a szimfonikus zenekar hangszerei szépen, térben remekül elkülönítve szólaltak meg és az élesebb hegedűhangok, selymes csomagolásban jelentkeznek. A hegedű megszólalás selymes jellege, nem magától értetődő más rendszerek tolmácsolásában. Amikor egy rendszer úgy „igyekszik” a zenei részleteket felfedni, hogy kiemel bizonyos frekvenciatartományokat, ez bizony lehet harsány, fárasztó is, nem így a Marantz páros esetében.

Daft Punk – Random Access Memories albumáról, a Motherboard c. számban vízcsobogás hangok is szerepet kaptak, hol kisebb, hol nagyobb hangsúllyal. A Marantz rendszere ezeket a hangokat akkor is képes volt megszólaltani, amikor nem a vízcsobogás kapta a főszerepet. Ez a szám mélyhangokban is bővelkedik, amit hiányérzet nélkül volt képes visszaadni a modell 30, méghozzá olyan határozottsággal, testességgel, akár egy komoly, 20 kiló körüli AB osztályos High-End erősítő.

Magammal vittem Alabama Shakes – Sound & Color című számát, melyben szépen hallatszottak az első perc játékát kísérő mellékzörejek is, majd következett a lábdob, ami fantasztikus energiákat szabadított fel. A magasabb frekvenciákon pedig itt is tartotta részletező jellegét, de továbbra is szigorúan, a fülnek kellemes formában.

Taylor Swift – Folklore albumáról, az énekhang teszteléséhez gyakran használom a Peace című dalt, ami nem mondható túlságosan összetett zenének, ám az énekesnő dallamos éneke annál nagyobb hangsúlyt kap benne. Itt gyakran előfordul, hogy az énekben hallatszó „S” „SZ” betűk, túlságosan éles jelleget vesznek fel, ami nem engedi, hogy a hallgató elmélyülten élvezhesse a zenét. A Marantz rendszeren kétszer is végig hallgattam ezt a számot, teljes elégedettséggel.

Végül, mivel az SACD 30n csatlakoztatva volt az internetre, Tidal-ról lejátszottam Yosi Horikawa – Spaces albumáról a Fluid című számot, amit úgy is jellemezhetnénk, hogy ez nem más, mint különleges hangok játéka a sztereó térben. Meghallgatásakor a Marantz rendszer, képes volt elhitetni velem, hogy egy sokkal nagyobb teremben vagyok, ahol a víz, finoman részletezett pezsgése, nyugtató csobogása teszi mozgalmassá a környezetet. A basszusok erőlködés nélküli, grandiózus megszólalása ismét mosolyra késztetett. Nagyon élveztem a zenét…

Ajánlás

Meggyőződésem, hogy a Marantz Model 30 – SACD 30n párossal sikerült elérnie igazi célkitűzését, megalkotásával létrehozta azt a hosszan hallgatható, az audiofilek magas igényeit is kielégítő, kellemes és részletező hangkaraktert, amit sokan keresnek egy otthoni rendszer összeállításakor. Mindezt, olyan igényesen kivitelezett készülékekkel megvalósítva, amiket a gondos tervezés és a felhasznált minőségi alkatrészek emelnek időtálló formába.

(Varga Balázs)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]