A hangprojektorok népszerűsége az első példányok felbukkanása (2005) óta töretlen. Sőt az elmúlt másfél évtized alatt e termékek kiszorítva a hagyományos házimozi szetteket a legnépszerűbb otthoni audio berendezések egyikévé váltak.
A Philips egyike azoknak a vállalatoknak, melyek elsőként jelentkeztek ilyen készülékekkel még a kétezres évek közepén. A cég abszolút úttörő szerepet játszott a termékcsalád népszerűsitésében és az elmúlt 15 év alatt sem hanyagolták el a kutatás-fejlesztést. A vállalat hatalmas termékflottájába a közelmúltban egy új termék érkezett, mégpedig egy igazi ékkő. Ez név szerint a Philips Fidelio B97, amelyet szerkesztőségünk munkatársai is kipróbálhattak a közelmúltban.
Remek külső
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a hangprojektoroknál nagy szerepe nem lehet a dizájnnak, hiszen a széles, keskeny, gerendaszerű forma megköti a tervezők kezét. Azonban ez tévedés, mint ahogy azt a szóban forgó termék is bizonyítja. A lekerekített élek harmonikus megjelenést kölcsönöznek a készüléknek, amihez remekül passzolnak a kezelőszerv hangsúlyos, kerek, kicsit retrós hatást keltő gombjai is.
A finom részleteket is alaposan kidolgozták, és ennek köszönhetően süt róla, hogy ez bizony egy abszolút prémium ligás, minőségi termék.
A szett része egy vezeték nélkül csatlakozó aktív mélyláda, amely külsejében tökéletesen illeszkedik a soundbarhoz. Tehát ez is egy elegáns darab, amely a szobában akár dísztárgyként is megállja a helyét. A ki- és bemeneteket a már jól bevált módon a hangprojektor alján helyezték el. Egészen pontosan található itt két HDMI bemenet, egy-egy optikai digitális és analóg audio bemenet, egy HDMI kimenet, illetve egy USB port. Emellett a termék rendelkezik beépített WiFi-vel, Chromecast -al és támogatja a Bluetooth, Play-Fi valamint az Apple AirPlay technológiák használatát. Tehát a különféle külső eszközök rengetegféleképpen csatlakoztathatók hozzá.
A kialakításhoz tartozik, hogy a készülék két széle egy egyszerű mozdulattal eltávolítható és ilyenkor, azok vezeték nélkül csatlakoztatott szatellit hangfalként funkcionálnak, amelyet a néző bárhova tehet, akár maga mögé is. Ha pedig erre nincs szükség, akkor értelemszerűen használhatja hagyományos módon is a berendezést. Tehát ezzel az egyszerű megoldással máris elérték, hogy a B97 a legtöbb hangprojektornál jóval sokoldalúbb legyen.
Használat közben
A készülék legegyszerűbben a dobozában megtalálható távirányítóval vezérelhető. Ez egy kifejezetten igényes kialakítású periféria, amelyen keresztül a fontos szolgáltatások jó része közvetlenül elérhető. Még a háttérvilágítást sem spórolták le róla, tehát látszik, hogy az apróságokra is odafigyeltek.
A távirányító egy ingyenesen letölthető alkalmazás révén Tablettel, vagy mobiltelefonnal is kiváltható. Bár a szoftver magyar nyelven sajnos nem kommunikál, ám a tapasztalataink szerint a vezérlésbe azért hamar bele lehet jönni. Korábban említettük, hogy a termékre épített kezelőpanel sem hiányzik, amelynek használata során viszont csak az alapfunkciók használhatók. Mindenesetre ez is nagyon hasznos lehet, ha a többi periféria valamiért nem áll rendelkezésre, vagy esetleg nem működik.
Tartalmak eljuttatása
A legegyszerűbben kábelek (HDMI, optikai digitális, analóg) segítségével küldhetők rá különféle audio tartalmak, ugyanakkor a korábban már említett modern technológiák révén, erre vezeték nélküli úton is van lehetőség. Az AirPlay és a Play-Fi eljáráson alapuló használathoz az szükséges, hogy a forrás és a hangprojektor is ugyanazon a WiFi hálózaton legyen. Ezeknél arra is van lehetőség, hogy egy olyan nagyobb okos otthon rendszerbe integráljuk a berendezést, amely akár több másik audio készüléket is tartalmaz. Valamint szoftveres úton parancsolható meg a hangprojektornak, hogy milyen netes adatbázisokra csatlakozzon fel és milyen dalokat kezdjen onnan lejátszani.
A Bluetooth alapú adatátvitelhez pedig értelemszerűen egy kompatibilis eszközre van szükség, ami lehet akár egy telefon, egy tv vagy egy PC is akár. E megoldás esetében mind a mai napig sokszor gondot okoz a párosítás, illetve a stabilitás. Azaz, hogy az egyes eszközök nem találják meg egymást, vagy valamiért bontják kapcsolatot. Szerencsére a Philips Fidelio B97 esetében ilyen jellegű hibákkal nem találkoztunk. A hatótávolság pedig nagyjából 15 méter. A tapasztalataink szerint egyébként a különféle WiFi alapú vezeték nélküli adatátviteli megoldások egy picit jobb hangminőséget produkálnak, mint a Bluetooth formátum.
Hangminőség
A Philips Fidelio B97 esetében egy 7.1.2 csatornás eszközről van szó, amely tartalmaz 2 darab szélessávú középsugárzót, 2 elülső magashangszórót, 2 elülső szélessávú hangsugárzót, 2 darab felfelé, tehát függőlegesen pozícionált hangszórót, 2 oldalra néző magashangszórót, valamint 2 darab, leszerelhető szatellit szélessávú hangszórót. Emellett, mint ahogy korábban volt róla szó, a szett részét képezi egy 8 inches, különálló, vezeték nélküli úton kapcsolódó dedikált aktív subwoofer is.
Manapság a hangprojektorokba ritkán szerelnek ilyen sok, és ennyiféle hangszórót, de már ebből sejteni lehetett, hogy a megszólalás sem lesz átlagos. A készülék pedig igazolta az elvárásokat, hiszen egészen döbbenetes hangminőséget produkált. Megfelelő beállítások mellett az arányokra nem lehet panasz, a mélyek is teltek és gazdagok, ám nem tolakodó a hangjuk, így megfelelő alapot teremtenek a dinamikus, életteli hangzáshoz.
Természetesen nem hiányoznak a különféle típusú tartalmakhoz előzetesen optimalizált hangprofilok sem, amelyek már nevükkel is jelzik, hogy mire szánja őket a gyártó. Emellett a hangszínszabályozó sem maradhatott ki, így mindenkinek van lehetősége arra, hogy a saját ízléséhez szabja az arányokat.
A hangtisztaságra sem lehet panasz, a nagyon finom részleteket is hűségesen adja vissza a berendezés, amit egy soundbar esetében még mindig nagyon fontos kiemelni. Hanghibákat, zörgést, sistergést, statikus zörejeket, rezonanciából fakadó anomáliát egyáltalán nem tapasztaltunk, de ez azért ma már alapelvárás. A berendezés maximális névleges kimeneti teljesítménye 888 watt, és a hangerő bőven megfelelő. Nem pusztán egy kisebb szobát, hanem akár egy nagyobb helyiséget is képes megtölteni hangokkal.
A sztereó hangtér nagyon szépen jelentkezik, amiről meggyőződhettünk a különféle tesztállományokkal lefolytatott kísérletek során. Sőt, mivel a termék része a két szatellit hangszóró, így a térhatású megszólalás megteremtése is megoldott, mindenféle szoftveres trükközés nélkül. Mivel a szatellit hangszórók viszonylag szabadon mozgathatók és elhelyezhetők, ezért kellően széles és tág surround hangtér megalkotására van mód.
Meg kell még említeni a felfelé állított hangsugárzókat, amelyek a plafonról történő visszaverődést kihasználva segítenek az objektumalapú hangszabványok (DTS:x, Dolby Atmos) visszaadásában. Az tény, hogy ezen a téren azok a hangrendszerek jobban teljesítenek, amelyeknél a magasban rögzítették az extra hangszórókat, mert a direkt Atmos kialakítás a magasból jövő hangokat, visszaverődés (és elnyelődés) nélkül sugározza a néző vagy hallgatótérbe.
Értékelés
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Philips Fidelio B97 minden szempontból az egyik legjobb hangprojektor, amivel valaha dolgunk volt. Elképesztően sokoldalú, számos különféle forrásból tudja fogadni az audio tartalmakat és a modern, vezeték nélküli adatátviteli eljárásokat is kiválóan kezeli. A használata egyszerű, hiszen a távirányítója nagyon jó, és akár mobil appal is vezérelhető a készülék. A hangminőség pedig egyszerűen szenzációs. Próbáltuk filmekkel, videókkal, játékokkal és zeneszámokkal egyaránt, és minden fronton kiválóan teljesített.
(Herskovits Tamás)
(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)