Samsung QE82Q950R 8K LED LCD TV – Mindent a nagyobb felbontásért…

A Samsung koreai óriás vállalat 2019 tavaszán mutatta be a második generációs 8K felbontású (7680×4320 képpont) televízióját, aminek 82 hüvelyk képátlójú (208 cm) példányát nemrég sikerült egy kicsit közelebbről is szemügyre vennünk a 20. jubileumi HIFI Show alkalmával.

Minden apró részletre kiterjedő tesztet ugyan nem tudtunk végezni, de a legfontosabb tulajdonságait, előnyeit és hátrányait azért, meg tudtuk vizsgálni. A Samsung QE82Q950R a gyártó idei 8K TV sorozatában a második legnagyobb, méretét tekintve valóban nagy olyannyira, hogy ezt a közel 50 kg tömegű jószágot bizony négyen, öten állítottuk talpra a biztonság kedvéért. Itt rögtön meg is kell fogalmazzak pár észrevételt a készülékkel kapcsolatban.

A kedves gyártó igazán beilleszthetett volna egy részletes, nagy és egyértelmű ábrákkal kiegészített összeszerelési tájékoztatót az amúgy kódex vastagságú használati útmutatóba arról, hogy a talpak például a készülék hátuljába vannak beillesztve és azoknak a kijelzőhöz való, csavarokkal történő rögzítését, hogyan célszerű és biztonságos elvégezni.

A másik, ami némi aggodalomra adott okot, hogy bizony, amikor emeltük a panelt, az szép ívesen meghajlott! Ezért is volt indokolt többek közreműködése a szerelésben. Nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá: egy prémium kategóriásnak szánt, kétmillió forintos készüléket olyan anyagokból és úgy szerelnek össze, hogy az meghajlik mozgatás közben? szóval – nagy levegő és lépjünk tovább.

Megjelenés

A Samsung tervezői és döntéshozói nem erőltették meg magukat a második generációs ? vagy inkább ránc felvarrott első generációs ? 8K tévéik ?designját? illetően. A Q950R pontosan úgy néz ki, mint a tavalyi Q900R. A TV maga letisztult, szögletes formavilágú, szinte üzleti felhasználásra szánt kijelző benyomását kelti, a 3 cm-es vastagság meg semmilyen szempontból nem zavaró meglátásom szerint, még ha falra is van szerelve akkor sem.

A már fent említett talpakat azonban – finoman szólva ? nem találtam sem esztétikusnak és igazán stabilnak sem. Nyilván a költséghatékonyság nevében manapság nem fér bele, hogy igényes megjelenésű, masszív talpat vagy talpakat biztosítsanak készülékeikhez, mint akár csak pár évvel korábban. A készülék hátlapjáról szintén süt az olcsóság, mivel a gyakorlatilag összes Samsung tévét fröccsöntött, vékony műanyag panelek borítják.

Kijelző és One Connect

A kijelző már érdekesebb! Szinte semmilyen tükröződést nem tapasztaltunk a panelen, ami köszönhető a továbbfejlesztett, tükröződést csökkentő (anti-reflecting filter) szűrőnek. Az az első, a három műszaki újításból, ami a tavalyi modellhez képest némi előrelépést jelent. A második, szintén a kijelzőhöz kötődik, mégpedig a betekintési szöget hivatott növelni. Ezt a két új réteggel érték el: az egyik jobban összpontosítja a háttérvilágításból érkező fényt, míg a másik a fényt több irányba szórja szét a kijelzőről. A javulás érzékelhető, de mivel egy VA paneles LCD kijelzőről beszélünk, csodákat ne várjunk ? egyelőre ? ezen a téren.

A harmadik nóvum, hogy a készülék ?One Connect? doboza, ami az összes csatlakozót tartalmazza, kapott egy darab quasi HDMI 2.1-es csatlakozót a három további HDMI 2.0b mellé. A HDMI 2.1-es csatlakozó legfontosabb tulajdonságát a 8K/60fps megjelenítést tudja, valamint támogatja az ALLM (a megfelelő késleltetés automatikus beállítása) és VRR (változó képfrissítési gyakoriság) funkciókat, de az eARC, QMS, QFT tulajdonságokat nem. Található még két USB 2.0-ás és egy USB 3.0-ás, optikai digitális audió és Ethernet csatlakozó, végezetül egy CI+ nyílás. A hagyományos 3,5 mm analóg audió (fejhallgató) csatlakozó már itt sincs, ami szerintem változatlanul elfogadhatatlan. A One Connect doboz a Samsung tévéknél megszokott módon, egyetlen kábellel csatlakozik a hatalmas kijelzőhöz.

Képminőség

A Samsung QE82Q950R LED háttérvilágítású, kvantumpont réteggel ellátott, 10 bites 120Hz-es VA LCD panellel állítja elő a képet, ami a gyártó állítása szerint 4000 nites fényerőt képes kiadni a 480 zónába rendezett, rács alakban elhelyezett Direct Full Array LED fénykibocsátó diódáknak köszönhetően. A különböző mérvadónak mondható tesztek eltérően nyilatkoznak ennek eléréséről, illetve el nem éréséről. A valódi kontrasztarány körülbelül 5000:1-hez.

A nagy dinamikatartományú formátumok közül a HDR10, HDR10+ és a HLG támogatott. A gyárilag biztosított képbeállítások: Film, Kiemelt, Normál, Természetes és Játék. Az optimális képbeállításokhoz az első lépés, hogy az alapból bekapcsolt ECO módot kikapcsoljuk, és ezután kezdjük el a számunkra ideális képi beállítás elvégzését. Képminőség tekintetében a kijelző egész jól vizsgázik.

Az SDR megjelenítés rendben van, a HDR meg kiemelkedőnek mondható a nagy fényerő elérése miatt. A rendkívül fényes részeknél a finom átmenetek szinte hibátlanul lettek megjelenítve. Probléma csak akkor jelentkezett, amikor az adott képen egyszerre volt látható rendkívül fényes és sötét rész. Ezt a LED háttárvilágítású LCD közel sem tudja úgy visszaadni, mint egy OLED panel. A színhomogenitás összességében megfelelő és rendes beállítások mellett a színszaturációtól sem kell tartani. A mozgásmegjelenítés is jónak mondható, megint csak figyelembe véve a kijelző technológiájának jelenlegi korlátait, bár az is igaz, néhol a mozgó objektumoknál felhőszerű jelenséget láttunk. Ezen viszonylag jól segített az Auto Motion Plus interpolációs eljárás.

A betekintési szögön, ahogy azt már említettük, jelentékeny javulás történt, de én továbbra sem vagyok lenyűgözve az eredménytől. Körülbelül 160 foknál kezdenek a színek fakulni és beszürkülni. Ami kiemelendő a képminőség szempontjából, hogy a felskálázást (upscaling) tényleg remekül oldották meg. Ez a fejlesztés valóban elismerésre méltó, mert mind az 1080p, mind a 2160p (4K) felbontású tartalmakat gyönyörűen jelenítette meg a TV. A másik érdeme, hogy a bemeneti késleltetés (input lag) mindössze 15ms körül van Game Mode-ban, amire azonnal átkapcsol a készülék, ha játékkonzolt érzékel. A natív 8K felbontás tényleg magával ragadó, sajnos azonban nagyon kevés ilyen tartalmat tudtunk megtekinteni a TV-n.

Hangminőség, szolgáltatások és tudás

Semmi forradalmival nem állt elő a gyártó, de belekötni sem lehet igazán a 4.2 csatornás, 60 wattos hangrendszerbe. Két hangmód és hangszínszabályzó ad némi lehetőséget a hangbeállításokra. Nyilván, aki ilyen jellegű megjelenítőben gondolkozik az dedikált hangsugárzókat fog társítani hozzá.

A One Connect doboz, mint vezérlő-és médialejátszó egység szinte támogatja az összes népszerű és elterjedt tömörített és tömörítetlen audio/video formátumot. Sajnos pont ott nem áll helyt, ahol az egész készülék értelmet nyerne. Konkrétan 8K felbontású mkv kiterjesztésű anyagokat nem tudtunk lejátszani rajta USB-n keresztül. Mivel világhálóra kötni nem volt módunk, ezért arról nem tudunk nyilatkozni, hogy a YouTube videomegosztón fellelhető natív 8K tartalmakat képes-e megjeleníteni eredeti felbontásukban. A Sony példáját látva, vélelmezhetően nem. További elfogadhatatlan hiányosságai, hogy sem a 10 bites tartalmakat, sem az objektum alapú veszteségmentes hangformátumokat ? Dolby Atmos, DTS: X – nem támogatta, valamint a HDR repertoárjából hiányzik a Dolby Vision támogatása.

Tizen 5.0

A tévén Samsung saját fejlesztésű Tizen okostévé rendszerének legújabb 5.0-ás verziója fut, azonban érdemi fejlődést ezen a téren sem tapasztaltunk. Kezelhető ugyan, de lassú, vizuálisan nem jó megjelenésű és logikátlan felépítésű. Az ember könnyes szemekkel gondol vissza azokra az időkre, amikor a készülékeket még nem terhelték le teljesen felesleges ?okos? szolgáltatásokkal teletűzdelt rendszerrel és egy áttekinthető, gyors és logikus menü segítségével tudta testre szabni. Természetesen minden fontosabb stream szolgáltató Netflix, Amazon Prime és YouTube támogatott a tucatnyi alkalmazás mellett.

A rendes távirányító mellett kapunk egy szép, formatervezett fém távirányítót, amit azonban csak a limitált képességű hangvezérlésre tudunk érdemben használni, másra nem igazán alkalmas. Tetszetős szolgáltatás ugyanakkor a televízió háttérmódja. Ezzel gyakorlatilag előretelepített háttérképeket vagy saját képeinket állíthatjuk be a kijelzőn, hogy ne egy nagy, üres panel éktelenkedjen a falon. A fal színét, mintázatát is be lehet állítani, hogy a készülék teljesen beleolvadjon a környezetébe.

Összegzés

Szemben az általam is autentikusnak tartott tesztelőkkel, akik érthetetlen módon el vannak ájulva ettől a 8K készüléktől (is), engem leginkább elbizonytalanított a hiányosságok miatt. Sajnos érezhető, hogy a gyártó patikamérlegen számolta ki, hogy mit rakjanak a készülékbe. Beszédes továbbá, hogy alapvető információkat a gyártó nem közöl a honlapján. Példának okáért: milyen HDMI csatlakozókkal van felszerelve az eszköz és azok milyen szolgáltatásokat támogatnak az adott szabványon belül.

Tájékoztatás és összegzésképpen, azét most a biztonság kedvéért leírjuk, hogy 2019/2020-ban mit várunk el egy Samsung 8K felbontású készüléktől: Mind a négy HDMI port teljes mértékben megfeleljen a HDMI 2.1-es szabvány előírásainak, USB portokon és online is támogassa a natív, akár 60fps sebességű 8K tartalmakat, magától értetődő legyen a Dolby Atmos és DTS:X zökkenőmentes támogatása, ahogy a Dolby Visioné is, valamint a HFR ? High Frame Rate -, azaz a nagy képkocka sebességű videók lejátszása 4K tartalmak esetén (4K/100fps, 4K/120fps).

Talán jövőre.

(Denon Dániel)

Comments are closed.