A Samsung QN95B a jelenlegi televíziós kínálat egyik csúcskészüléke, a 4K modellek szegmensében a gyártó legnagyobb tudású terméke.
A Samsung az évekkel ezelőtt mutatta be QLED kijelzőtechnológiát, ami egy igazi sikertörténetnek bizonyult. Ezt tökéletesen alátámasztja az is, hogy a cég azóta is intenzív fejlesztéseket folytat annak érdekében, hogy folyamatosan tovább tágítsa a televíziós univerzum határait. A vállalat 2022 elején büszkén rántotta le a leplet az új Neo QLED televízióiról, ami új evolúciós lépést jelent ebben a kategóriában.
Monumentális külső
Manapság az emberek azt várják egy csúcstelevíziótól, hogy az már külsejében is jelezze, hogy itt egy ízig-vérig modern, előremutató, friss darabról van szó, amelyet teletömtek technológiai innovációkkal. Ezt pedig a Samsung QN95B-től meg is kapjuk, hiszen a 65 hüvelykes készülék monumentális, letisztult ám igen elegáns dizájnnal bír.
A készülék már megjelenésével is mutatja, hogy itt egy prémium kategóriás berendezésről van szó. A hihetetlenül keskeny, kevesebb, mint egy centiméter széles kávák gyakorlatilag láthatatlanok működés közben is, a képernyőt övező igen vékony ezüstös keret pedig tökéletesen illeszkedik a fémes talphoz. Ez stabilan, masszívan tartja a hatalmas, mozivásznat idéző kijelzőt, amely természetesen akár a falra is felakasztható egyszerűen.
Az elektronika egy részét, a tunereket, valamint a ki- és bemeneteket ezúttal is egy külső dobozon helyezték el, amely ezúttal is egy vékony, alig látható kábelen keresztül kapcsolódik a megjelenítőhöz. Ezáltal a külső eszközök, azaz például egy médialejátszó, játékkonzol, PC vagy hangrendszer egyszerűen és diszkréten csatlakoztatható, így elfelejthetjük a képernyőből előkígyózó vezetékeket.
Képminőség
A Samsung vezetői is tudják, hogy egy televízió megítélése során még mindig alapvetően a kép minősége játssza a legfontosabb szerepet. Arra törekedtek a QN95B esetében is, hogy e téren a modell a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Ezért döntöttek a jelenlegi legfejlettebbnek számító Mini LED háttérvilágítás, a kvantumpontos LCD technológia bevetése mellett, amit megfejeltek a szintén saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciát alkalmazó képfeldolgozó chippel.
A komponensek munkáját tökéletesen összehangolták, és így a végeredmény, azaz a látványvilág letaglózóan jó lett. Egy Neo QLED televíziótól azt várja ma az ember, hogy a fekete visszaadása terén legyen szemre olyan jó, mint amit az OLED modellek produkálnak, de úgy, hogy a nagyobb fényerő látványosabb HDR megjelenítést eredményezzen. Nos, a Samsung QN95B esetében mindezt megkapjuk, hiszen például a fekete tényleg döbbenetesen mély, többek között a rengeteg, egyedileg vezérelhető fényerejű, akár maximálisan el is sötétíthető LED csoportnak köszönhetően.
A háttérvilágítás egyes zónáinak kikapcsolásával minimálisra csökkenthető a fénysűrűség, így válik lehetővé a félelmetesen jó kontrasztosság megteremtése. Ráadásul még mindez még fokozható a kontrasztjavítás bekapcsolásával, aminek során az elektronika szoftveresen teszi markánsabbá a világosabb és sötétebb képi részletek közti különbséget.
Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy megfelelő beállítások mellett a tónusok maximálisan színhelyesek. A koloriméterrel végzett mérések arról tanúskodtak, hogy a megjelenített árnyalatok nagyon minimális mértékben térnek el az iparági standardokban lefektetett szabványoktól. Legyen szó viharos tengerről, árnyékos erdőről, emberi bőrről, a hitelesség gyakorlatilag tökéletes. Ráadásul a hagyományos LCD televízióknál mind a mai napig jelentkező zavaró fátyolosságnak, úgynevezett függöny hatásnak itt nyomát sem lelnünk.
A színpontosság mellett a színgazdagság terén is remekül teljesít a modell, a mérések alapján az sRGB színtér 146,8 százalékának lefedésére képes, ami a mai televíziós mezőnyben kimagaslóan jó értéknek minősül. A termék 3840 x 2160 képpont megjelenítését szavatolja, azaz 4K-s, ami borotvaéles képi világot szavatol. És nem csak akkor, ha sikerül natív 4K-s forrásanyagot használnunk, hiszen a már említett képfeldolgozó processzor képes az alacsonyabb részletességű anyagok felskálázására.
A hiányzó pixeleket az okos algoritmus ki tudja pótolni, és ebből fakadóan akkor is ki lehet használni a megjelenítő által kínált előnyöket, ha a tartalom eredetileg csak Full HD vagy HD felbontású. A képfeldolgozó processzornak, és a mesterséges intelligencia technológiának a mozgásmegjelenítés során is hasznát veheti a felhasználó. Amennyiben ugyanis akadozna a kép, mód van arra, hogy a valóságban egyébként nem létező, a chip által kreált frame-eket illessze be az elektronika a valódiak közé, aminek a hatására az emberi elme folyamatosabbnak érzékeli a látott képet.
A tévé egyébként 144 Hz-es maximális képfrissítési rátát produkál, ami valamivel jobb, mint az eddigi legjobbnak számító 120 Hz, tehát e téren is előre tudott lépni a Samsung, ami a játékosok számára fontos lehet. Korábban már esett szó a nagy dinamikatartományú filmek, videók és játékok kezeléséről, ami azóta már megoldott, és rendeződött az egyik legfejlettebbnek számító HDR10+ szabvány támogatása is.
Ez ma már egy LCD tv esetében is lassan alapkövetelmény, viszont ez a Neo QLED modell többet kínál e téren, mint az átlagos, hétköznapi készülékek. A maximális fényereje ugyanis extrémen nagy, eléri a 3540 nitet a méréseink alapján, aminek köszönhetően a HDR anyagok hihetetlenül látványos visszaadására ad módot. Ez a televízió e téren is kiemelkedik a mai mezőnyből, ami egyre fontosabbá válik, hiszen folyamatosan bővül a bárki által egyszerűen elérhető HDR tartalmak köre.
Fantasztikus megszólalás
A dél-koreai gyártó a korábbi magasabb kategóriás televízióihoz hasonlóan ebbe a készülékbe is az átlagosnál lényegesen jobb integrált audio szettet épített. A 4.2.2 csatornás, extra mélysugárzókkal, illetve a készülékház felső részébe helyezett hangszórókkal kiegészített rendszer többszörösen jobb hangminőséget produkál, mint amit a mai televízióktól megszokhattunk. A basszusok gazdagon, telten dörrennek meg, a megszólalás ennek köszönhetően természetesebb, élettel teli.
Ráadásul a sztereó hangteret is szépen adja vissza, és az is remek, hogy a modellhez vezeték nélküli úton csatlakoztathatók a hátsó szatellit hangfalak, amiknek köszönhetően gyönyörű térhatású hangzásélményre nyílik mód. Recsegéstől, sistergéstől, búgástól, zúgástól megkímélt, azaz zavaró hibákkal nem találkoztunk. A hangerő terén panaszra nem lehet okunk, egy átlagos méretű ingatlanban nem is lehet maximumra állítani, mert átjönnének a szomszédok.
Azt meg kell említeni extraként, hogy a tv képes együttműködni úgy a márka magasabb kategóriás külső audio eszközeivel, például a HW-Q800B soundbarral, hogy szóljon a tv- és a külső hangrendszer is. Ez fantasztikusan hasznos funkció, és a gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy hétköznapi használat során remekül működik. A gyártó által javasolt soundbart külön tesztben mutatjuk be olvasóinknak.
Okos funkciók és értékelés
A Samsung QN95B a vállalat saját, Tizen alapú Smart Hub nevű intelligens platformjának legfrissebb változatát kapta meg. Ez magyar nyelven is kommunikál, kellően gyors, és a tesztelés során lefagyást, rendszer összeomlást egyszer sem produkált. A kezelőfelület, a menürendszer átlátható, a struktúrája logikus, így minden funkció és szolgáltatás egyszerűen elérhető. Tehát esetünkben egy kifejezetten felhasználóbarát megoldással rukkolt elő a dél-koreai gyártó.
A platform számos extra szolgáltatást tartalmaz, így például a médialejátszó sem hiányzik belőle, valamint rajta keresztül okos-otthoni média központként is használható a televízió. A Smart Hub rengeteg, több száz internetes alkalmazás közvetlen elérésére is módot ad, amelyek között megtalálhatók a manapság kötelezőnek számító online tartalomszolgáltató applikációk is. A kínálat nagyságára és mélységére sem lehet panasz, hiszen gyakorlatilag egyetlen fontos, népszerű szolgáltató sem hiányzik a választékból.
Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy a Samsung QN95B egy abszolút első osztályú televízió, amely megfelel a mai legmagasabb szintű elvárásoknak is. A kezelhetősége remek, a hangzása kimagasló, a képi minősége párját ritkítóan jó, és a dizájnnal is nagyon elégedettek voltunk.
(Somfai Gábor)
(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)