Minden bizonnyal sokan láttak már olyan kosztümös filmet, amiben a társalgás unalmas közönyébe süppedő udvaroncok között váratlanul megjelenik egy új kedvenc, akinek semmi köze a politikához, főképp az udvar szokásaihoz, kellően dögös és pimaszul fiatal ahhoz, hogy mindezt semmibe vegye, mert érzi, hogy ez itt most az Ő ideje! Nos, valami ilyesmiről lesz most szó, csak éppen napjainkban.
A kaliforniai Santa Barbarában alapított SONOS termékei egyre markánsabban vannak jelen az audio/video világban, mivel termékeikkel komplex és kiforrott választ tudnak adni a modern idők kihívásaira. A Sonos saját – igény szerint bővíthető – multiroom rendszerrel büszkélkedhet, melynek a már minden ember által használt -mobiltelefon a vezérlője. Új termékük a Sonos Roam is tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba.
Megjelenés
Már korábban is, számos Sonos terméket mutattunk be a magazin olvasói számára és kivétel nélkül, minden alkalommal kellemes meglepetésként hatott ránk a csomagolás minősége. Ez alkalommal is, példaértékű volt a doboz kialakítása és belső rendezettsége is. Egy Sonos termék kibontása után egyszerűen elmarad a kukába hajító utolsó fázis, annyira összeszedett és átgondolt csomagolástechnikáról beszélünk, ezzel szembesültünk ez alkalommal is.
A teszteléshez, egy teljesen új, bontatlan Roam hangszórót tudtam kipróbálni. A doboz tartalma egy let’s get started kis füzetkéből, egy USB-C kábelből és a fehér zsákba csomagolt Sonos Roam hangszóróból állt. A Roam két színben, feketében és fehérben érhető el, nálam az utóbbi tett látogatást. Nem vakító fehér külsőről beszélünk, hanem egy matt, szürkésebb árnyalatról, ami tekintettel arra, hogy az eszköz hordozható, előnyösebb választás a koszolódás tekintetében.
Kialakítás
A Sonos Roam meglehetősen karcsú eszköz 17 centis magasságához mindösszesen 430 gramm tömeg társul. Gyakorlatilag egy maroknyi kis eszköz, amely IP67 szabvány szerinti – teljes mértékben védett por ellen, és vízbe merülés ellen védett korlátozott ideig – kivitelt kapott. Ez a hétköznapi ember számára a gumírozott külsőt jelenti elsőként. Első pillantásra henger alakúnak tűnik, de oldalról nézve rögtön szembeötlik a szépen kerekített háromszög alap.
Vízszintes síkú hallgatáshoz apró gumilábak nyújtanak stabilitást, függőleges helyzethez sajnos csak a gumírozott oldala kínálja magát. Ellenkező oldalán a gumifelületen kaptak helyet a kezelőgombok, melyek az alapvető funkciókhoz szükségesek – hangerő, play/pause, mikrofon. Ezeket az állítástól függően kezelhetjük felülről vagy oldalról. A bekapcsoló gomb és az USB-C csatlakozóhely, hátul nyert elhelyezést. Általában elmondható, hogy a kezelőgombok gombok határozott nyomást igényelnek, és az alkalmazásuk praktikusan álló, függőleges helyzetben nyújt nagyobb kényelmet.
Külön opcióként rendelhető hozzá egy vezeték nélküli töltőpad is. Egy feltöltés 10 óra zenélést tesz lehetővé. Plusz pont, hogy a hozzá mellékelt töltőkábel 90 fokban hajlított, ezzel a kivitellel, praktikusabb és tartósabb. A Sonos hivatalos oldala robbantott ábrával is szolgál számunkra. Kettő H-osztályú digitális erősítő párosul a meghajtókhoz és a hangszóró egyedi akusztikai architektúrájához, vagyis egy a magassugárzóhoz, egy másik pedig a mély-közép hangszóróhoz.
Használat
Ezeknél a termékeknél az összes szolgáltatás használatához egy saját profilt kell létrehoznunk a Sonos hivatalos oldalán majd ezután a Sonos applikáció letöltésével tudjuk megkezdeni a rendszerbe illesztést. Ezen a folyamaton az applikáció, teljes egyszerűséggel vezet minket végig. Az otthoni hálózat megadása után pár másodpercel már hallgathatjuk is új kedvencünket.
Természetesen az első használat előtt érdemes teljesen feltölteni a Roamot. Figyelemre méltó, hogy a csatlakozás és az alkalmazás a kezdetektől fogva mennyit fejlődött. A Roam kapcsolódását ideális könnyedséggel tudtam végig vinni, bővült továbbá az elérhető stream és a hallgatható rádiók köre. Gyakorlatilag minden nagyobb és népszerű zenei szolgáltató jelen van a kínálatban. Ráadásul hallgatásuk nem a telefon állapotától függ, itt ugyanis csak vezérelhetjük az eszközöket, vagy épp a hangszínt szabályozhatjuk.
Bluetooth kapcsolt létrehozása is pofon egyszerű, ha nem otthon szeretnénk használni. A bekapcsoló gombot addig kell nyomva tartani amíg a kék LED vissza nem jelzi a kapcsolódást. Ez nálam kb: 2 másodperc volt. Megjegyzem, hogy Bluetooth használatkor le kell sajnos mondani az alkalmazás vezérlésről. A Sonos Roam egy beépített mikrofon segítségével képes a környezetet, annak akusztikai jellemzői alapján „bemérni”, miáltal a legjobban kalibrált beállítást érhetjük el: ez a Trueplay funkció. Felvehető hangsegédként az Amazon Alexa és a Google Assistant is.
Hangzás
A Roam hangszórót tömörítetlen zenékkel tettem először próbára (waw), vízszintes helyzetben a saját lábacskáira állítva. A 6×4-es nappaliban ért először az első meglepetés. Aprócska mérete ellenére igen csak komoly belépőt produkált. Alacsony hangerőn kezdtem a hallgatózást. A szokásos „v-hangkarakter” mellett az erőteljes mélyek a hangzás egyértelmű jellemzői voltak, megfigyeltem, hogy zenei stílustól függetlenül, általában a hosszabb löketű basszusok domináltak, melyek a basszusgitár játéknál és a dobok jól körülírható hangzásánál voltak kimondottan tetten érhetők, ugyanakkor az ének fókuszba helyezése is figyelemre méltó volt.
A hangerő növelésével teljesen be tudtam hangosítani a nappalimat! A színpadkép ugyan nem volt túl széles, de így is meghökkentő és pazar élményt nyújtott. Érdekes, hogy a hangerő emelésekor nem statikusan tartotta az eredeti karaktert, hanem a közép tartományt kibontva jóval több részletet mutatott az adott felvételből. A határozott ritmusozás mellett mindvégig erénye maradt az előadó énekének kiemelése. Nagyon tiszta szövegérthetőséget kaptam, még rosszul artikuláló előadók esetében is!
Legizgalmasabban az 50 és 85 százalékos hangerő spektrumában szólt. Teljes hangerőn kipróbálva már elvesztette az erőteljes mélyeket és a hangkép szétesett. De ez már az üvöltetés kategóriája. Egyértelműnek tűnt, hogy a Roam, erejének bő a közepén érzi a legjobban magát és a hallgató számára is ez a beállítás nyújtja a legélvezhetőbb akusztikai élményt. Nagyobb hangerő igényekor házon belül a Move vagy akár a Play sorozat bármelyik tagja szóba jöhet.
Függőleges pozícóban számomra egyértelműen romlott a hangminőség. Az elkülönülés és lábak hiányában sokszor zavaróan rezonált a tartófelülettel. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor a hangszínpad is érzékelhetően csökkent és egy másikat kapott az ember a sztereó helyett, bár ez utóbbi képessége az egyik, ha nem a legnagyobb erénye a Roamnak. Akár másik helységben külön forrással, akár a meglévő Sonos eszközeinkkel rendszerbe is köthetjük, a hatás nem marad el. Ezt mi is kipróbáltuk, természetesen vezetékmentesen!
Összegzés
A Sonos Roam az amerikai Sonos sorozat legfrissebb tagjaként valódi hordozható okos hangszóróként lépett a piacra. Gyakorlatilag mindent tud a kortárs gyártókkal történő összehasonlításban is. Jól megalkotott applikációjának segítségével a lehetőségek szinte végtelen tárháza válik elérhetővé a felhasználó számára.
Mérete abszolút jól eltalált, akár egy nagyobb zsebben is elfér, de kisebb társkában is magunkkal vihetjük bárhová. Nem kell félni a kirándulásoktól sem, sőt az off-road túrák sem ártanak neki és meglepően nagyot tud szólni. Otthonunkban pedig rendszerbe illesztve külön funkciót is adhatunk neki. Kint vagy bent nem számít. Pazar énekkiemelése és szórakoztató ritmusozása remekül eltalált, okos, egyben elegáns hangszórót állít elénk.
Ajánlás
Talán nem tévedek nagyot, ha az egyik jövőbeni Sonos ”bestseller”-t látom a Roamban, amely elsősorban a fiatal generáció életében játszhat majd központi szerepet, ugyanakkor nemcsak a hangjával, de kifinomult külsejével az idősebb korosztályok kedvenc mobil audio eszközévé is válhat.
(Dósa Miklós)
(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)