SONY A95K – A VILÁG EGYIK LEGJOBB TÉVÉJE

A Sony QD-OLED csúcstelevíziója, már az előzetes információk alapján, igen jónak tűnt. Leteszteltük…

A Sony évtizedek óta egyike a leginnovatívabb televíziógyártóknak. Amikor lehetőségük nyílt arra, hogy az új QD-OLED azaz kvantumpontos OLED technológiát beépítsék készülékeikbe egy pillanatig sem haboztak. Így született meg a Sony A95K névre hallgató televízió, ami erre a friss eljárásra épül. Egyik példánya eljutott a szerkesztőségünkbe is, mi pedig alaposan leteszteltük, hogy megnézzük, jelent-e előrelépést az új megoldás, egyáltalán milyen képminőséget produkál a készülék.

QD-OLED elméletben

A Samsung kijelzők fejlesztéséért és gyártásáért felelős részlege, a Samsung Display régóta foglalkozik egy saját, televíziókba szánt OLED technológia létrehozásával. Az erőfeszítéseiket siker koronázta és 2022-re a QD-OLED-nek nevezett megoldásuk már arra a szintre jutott, hogy alkalmassá vált a tömegtermelésre, beépítették a kereskedelmi forgalomba kerülő készülékekbe, minőségével elkápráztatva a vásárlókat.

Az eljárás sajátossága, hogy az OLED filmréteg kék fényt bocsát ki. Ezt pedig kvantumpontos szűrőrendszer segítségével alakítják át az egyes subpixelekben zölddé, illetve pirossá, és így jön létre a már meglévő kékkel a három alapszín, amelyből aztán már egyszerűen ki lehet keverni az összes többi árnyalatot.

Ezen megoldás előnye elméletileg, hogy lehetővé teszi az eddig uralkodó, LG WOLED eljárásnál is nagyobb fényerő megteremtését. Ez pedig azt jelenti, hogy látványosabb lesz a HDR anyagok visszaadása – legalábbis elméletben.

QD-OLED a valóságban

Az előzetes információk alapján kifejezetten életképes az eljárás és már a tesztelések során is hamar bebizonyosodott, hogy mindez a valóságban is így van. A Quantum Dot OLED panelekben is egyenként vezérelhető minden egyes képpont fényereje, sőt akár teljesen ki is kapcsolható a fény a pixelekben. Ennek köszönhetően pedig lehetővé válik a végtelen natív kontrasztarány megteremtése.

A kijelző 1,07 milliárd árnyalat megjelenítését szavatolja, ennél pedig jelenleg nincs jobb értéket produkáló eszköz. A tónusok ráadásul gyönyörűek, mindenféle ködösségtől, fátyolosságtól mentesek. Megfelelő beállítások mellett pedig a színpontosságra sem lehet panasz, hiszen az erre vonatkozó átlagos Delta E érték 1 alatt marad, ami azt jelenti, hogy a modell akár profi grafikai vagy filmes munkára is alkalmas lehet.

A betekintési szög a várakozásoknak megfelelően hibátlan, azaz akkor sem fakulnak a színek, ha valaki kiszorított pozícióból, oldalról tekint a kijelzőre. A fényerő az ígéreteknek megfelelően extrém magas. Mi 1705 nites értéket tudtunk kipréselni belőle, ami durván 35 százalékkal több, mint amit a rivális megoldás produkál. Ennek köszönhetően a nagy dinamikatartományú tartalmak visszaadása tényleg látványosabb a megszokottnál. E téren tehát abszolút előrelépést jelent az új QD-OLED eljárás.

A mozgásmegjelenítés gyakorlatilag hibátlan, de ha mégis akadozást tapasztalna valaki, akkor rendelkezésre áll az interpolációs funkció, amely virtuális képkockák beillesztésével teremti meg a folyamatosabbnak tűnő mozgás illúzióját. A maximális képfrissítési frekvencia 120 Hz, valamint a modell támogatja az AMD FreeSync dinamikusan változó képfrissítési ráta-technológia használatát is. Ez a gamereknek lehet fontos, éppen úgy, mint az, hogy a bemeneti késleltetés – a méréseink szerint is – extrémen alacsony, csupán 9,8 milliszekundum.

Tehát mindent összevetve nyugodtan mondhatjuk, hogy az Sony A95K egy új generációs PlayStation 5 vagy Xbox Series X konzol, illetve akár egy csúcskategóriás gamer PC méltó kiegészítőjeként is beválhat. A panel egyébként 3840 x 2160 képpontos, azaz 4K-s. Ennek köszönhetően a részletesség megfelelő, és a felskálázás funkciót sem spórolták ki, amely a mesterséges intelligencia, valamint egy hatalmas adatbázis segítségével pótolja ki a hiányzó pixeleket. Ennek köszönhetően akár a Full HD forrásanyagok esetén is ki lehet használni a 4K-s felbontásban rejlő lehetőségeket.

Hang

A termék természetesen megkapta a japán cég exkluzív hangkeltő eljárását. Ez az Acoustic Surface Audio+, amelynek lényege, hogy a hangokat a panel rezegtetésével állítják elő, így a készülék hagyományos értelemben vett hangsugárzókat nem is használ. A mélyhangszórók azért természetesen nem hiányoznak belőle, amelyek a vastag, telt basszusok révén betonbiztos alapot teremtenek a minőségi megszólalás megteremtéséhez. A dinamizmusra nem lehet panasz, a végeredmény kellően organikus, életteli szín- és képminőség.

A sztereó hangzás megteremtésével akadnak kisebb problémák, viszont tény, hogy az eszköz semmilyen zavaró hanghibát nem produkált. Azaz a zúgástól, búgástól, zörgéstől is megkímélt bennünket. A maximális névleges kimeneti teljesítmény 60 watt, és ez bőven elég ahhoz, hogy a készülék egy átlagos méretű szobát gond nélkül megtöltsön hangokkal, vagyis a hangerővel sincsen gond.

Kezelés

A Sony már régóta elkötelezte magát a Google által fejlesztett smart platformok mellett, így nem túl meglepő módon az A95K is a Google TV-re épül. A rendszer stabilnak stabil, de hajlamos néha megakadni, belassulni. A grafikus kezelőfelület látványos, de a kezelése kissé nehézkes és rengeteg a szponzorált tartalom, reklámozott applikáció, ami azért egy idő után picit idegesítővé válik. Az viszont pozitívum, hogy a készülék tud magyarul is, aminek a használatába szerintünk hamar bele lehet jönni.

Az okostévé platform kihat a tv egész működésére, így természetesen tartalmaz például gyárilag telepített médialejátszó programot is, amelyre az USB-n vagy a helyi hálózaton keresztül juttathatók el a különféle állományok. A tapasztalataink szerint a fontos, népszerű szabványokkal kiválóan boldogul. Emellett természetesen a Google TV-n keresztül mód nyílik rengeteg, konkrétan közel tízezer internetes alkalmazás elérésére.

Ezek között megtalálhatók az időjárással, hírekkel, sportokkal, fitnesszel, gasztronómiával kapcsolatos appok épp úgy, mint a manapság igen népszerűnek számító tartalomszolgáltató csatornák. A kínálatra pedig nem lehet panasz, hiszen semmi sem hiányzik, van Netflix, Disney+, Amazon Prime Video és HBO Max is, hogy csak a legnagyobb jelentőségűeket említsük.

Természetesen a játékokat sem spórolták ki, azonban a viszonylag gyenge hardver miatt a legjobb grafikájú, úgynevezett AAA kategóriás applikációkról sajnos le kell mondani. Továbbra sem képes még egy ilyen csúcstelevízió sem kiváltani egy hagyományos játékkonzolt. Azt fontos megjegyezni, hogy a termék dobozában megtalálható egy különleges kamera, amely a készülékház felső részéhez csatlakoztatható. Ennek segítségével pedig egyszerűen lehet videó konferenciákat lebonyolítani, ami nagyon hasznos kiegészítő eszköz lehet.

Külső

A Sony mindig is híres volt arról, hogy a prémium kategóriás televízióinak dizájnjára nagyon odafigyelt. Ez az A95K esetében sincsen másként, hiszen a termék valóban pazar külsejű. Az egy dolog, hogy a kávák igen vékonyak, és mivel egy síkban vannak a képernyővel, ezért kikapcsolt állapotban láthatatlanok, mert ez a megoldás ma már elterjedtnek számít. Viszont a vállalat teljesen új talp koncepcióval rukkolt elő, aminek köszönhetően úgy tűnik, mintha a hatalmas kijelző az asztal- vagy bútorlapból nőne ki.

Maga a készülékház természetesen igen vékony és nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az összhatás futurisztikus, nagyon modern, és a termékről süt, hogy egy innovatív, drága eszköz lehet. Természetesen a csatlakozókínálatba sem lehet belekötni, illetve a termék rendelkezik nagy sebességű integrált WiFi-vel, valamint a Bluetooth alapú vezeték nélküli adatátvitelt is támogatja.

Vélemény

A Sony A95K egy fantasztikus televízió, amely képminőség tekintetében ott van jelenleg a világ három legjobb készüléke között. Egy elképesztő dizájnnal bíró, pazar hangminőséget produkáló eszköz, aminek a vizsgálatánál, maximum a Google TV smart platformjába lehet valamennyire belekötni. A Sony mérnökei egy elképesztő modellt raktak le az asztalra, ami egyszerűen szinte hiba nélküli…

Somfai Gábor

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]