TCL 55EC780 – A megfizethető HDR tévé

A kínai TCL láthatóan nagy erőkkel dolgozik, hogy tévékínálatával lefedje a teljes palettát, a belépő szinttől egészen a prémium kategóriáig. Ezúttal egy megfizethető árú, mégis sokoldalú terméküket vettük górcső alá, hogy megnézzük, mit is tudnak ezek a modellek. A TCL EC780-at teszteltük.

Kezdjük rögtön azzal, hogy a TCL nagyon ígéretes Mini-LED háttér világítási eljárása egyelőre még csak a prémium kategóriás termékeiknél található meg, így erre itt nem is számítottunk. Az EC780-at a belépő szint és a közép kategória közé tudnánk elhelyezni, azzal a kitétellel, hogy egy-két területen prémium televíziók képességét nyújtja, ami igen figyelemre méltó.

Megjelenés

A TCL 55” EC780 design területén nem mutat forradalmi újításokat, sokkal inkább egy kellemes, környezetbe simuló formatervezéssel bír, amit a rendkívül keskeny fém keret határoz meg. Két elemet érdemes azonban kiemelni: Az egyik a masszív fémtalp, aminek összeszerelése, készülékhez történő rögzítése kicsit bonyolult, vagy legalábbis érdekes. A talpazat konkrétan három elemből áll és az egészet a készülék hátuljához kell rögzíteni, ami kicsit olyan hatást kelt elölről, mintha a készülék fel lenne függesztve. Nyilván szubjektív, hogy a különböző gyártók, különböző design megoldásai kinek, hogy tetszik, ezért ebben nem foglalunk állást esztétikai szempontból. A funkcióját mindenesetre tökéletesen betölti, tehát stabilan, tartja az egész kijelzőt. Elforgatási lehetőséget nem kínál, de ez elmondható a ma kapható televíziók túlnyomó többségéről. Természetesen az EC780 hátlapja VESA kompatibilis, tehát falra szerelhető.

A másik, hogy a készülék kapott egy Onkyo által készített soundbart, ami egy részt rendkívül ritka ebben a szegmensben, másrészt nagyon megdobja a készülék összképét, és a legfontosabb, hogy más televíziókhoz képest valóban kiemelkedően jó hangzással bír! Ez egyből elnyerte tetszésünket. A távirányító keskeny, műanyag kivitelezésű, a gombok elhelyezése viszonylag szellős, jól elkülönített. Elrendezésük kézre áll, de nyilván szokni kell, hiszen minden gyártó valamit variál a távirányítókon. Talán a menü gomb elhelyezését volt egy kicsit nehéz megszokni, de összességében jól használható a távirányító.

Okos rendszer, szolgáltatások, beállítások

Az EC780 Android 9.0-át használ operációs rendszerként, ami elég gyorsan működött tesztünk során és fagyásba, akadozásba nem futottunk bele. A kezdőképernyője jól áttekinthető és megszokott módon, egyből felkínálja a legnépszerűbb streaming szolgáltatókat, úgymint a Netflix, Amazon Prime, YouTube. A Google Assistant és az Amazon Alexa hangvezérlés is biztosított, ahogy például a hangalapú keresés. Ez leginkább angolul tette a dolgát. Android rendszerről lévén szó, a Google Play áruház tengernyi alkalmazása közül választhatunk. A különböző online tartalmak és interaktív tevékenységek gördülékeny megtekintéséhez, kezeléséhez egy 4 magos ARM processzor és 16GB memória biztosítja a szükséges erőt.

A menü egyszerű, letisztult és áttekinthető, így a különböző képi, vagy hangrendszeri beállítások könnyen elvégezhetők. Noha olyan sok beállítási lehetőséget nem kínál, mint egy magasabb kategóriájú vetélytárs, de így is kellően személyre szabható volt a készülék adottságaihoz képest.

Hangzás

A TCL igyekszik komoly hangsúlyt fektetni televíziói hangminőségére is, így örömteli, hogy ez a modelljük is egy soundbart kapott, amit az Onkyo mérnökei terveztek. Az előre sugárzó, két csatornás soundbar 2 x 26 Watt teljesítményt nyújt, ami hangorkánt ugyan nem okoz, de cserébe tiszta, éles hangzást biztosít, ami talán a párbeszédeknél jött ki a legjobban. A hangrendszer képes a Dolby AC4 és Dolby Atmos jelek feldolgozására. Zenehallgatásra ugyan nem egy soundbar a megoldás, de háttérzenéhez elfogadható minőséget nyújtott. A beállításoknál lehetőség van a hangszín egyedi beállítására is. Különböző filmek sok csatornás hangsávjait vegyes sikerrel tudtuk megszólaltatni, de ezekhez amúgy is egy dedikált hangrendszert érdemes használni, amelyek minden gond nélkül kezelik a Dolby és DTS hangformátumokat. Az Onkyo soundbarja, azért a hagyományos tévé hangszórókénál jobb hangot biztosított.

Képminőség

A TCL EC780 a képmegjelenítéshez egy 10 bites, 4K Ultra HD felbontású VA paneles LCD kijelzőt használ, amihez Edge LED háttérvilágítás biztosítja a 400 nites fényerőt. A panel 60Hz-es, aminél meg kell jegyezzük, hogy örültünk volna, ha ennél a készüléknél már a 120Hz-es képfrissítéssel találkozhatunk! A HDR formátumok közül az összes elterjedt formátumot támogatja, úgymint HDR10, HDR10+, Dolby Vision és HLG. Ezek előnye, képessége ugyanakkor alig jött elő HDR forrásoknál – például Netflix – az alacsony fényerő miatt.

Az SDR (Standard Dynamic Range – hagyományos dinamikatartományú kép) tartalmak megjelenítéséhez, azonban elegendő volt. A panel homogenitása az él LED világítás miatt nem a legjobb, de nem is vészes. A betekintési szög növelése érdekében, – ami VA LCD kijelzőhöz képest elég jó – valószínűleg egy úgynevezett „Spatial Dithering” eljárást használtak, ami annyit takar, hogy nem egy darab pixelből állítja elő a megjelenített színt, hanem két szomszédosból. Ennek negatív hatása, hogy objektumoknál a kép veszít a felbontásából és közelről nézve még a képpontok közötti rácsok is láthatóak lesznek. Ezért az eljárásért sokan nem is tekintik valódi 4K felbontásúnak az ilyen megoldású kijelzőket.

A jelenség mindazonáltal natív 4K tartalmaknál jelent elsősorban gondot. Az alacsonyabb felbontású tartalmakat elfogadhatóan skálázta fel, így azok megjelenítésével nem volt különösebb gond. A színek és a kontraszt azonban kifejezetten jók voltak, ami a VA panelek erősségének számít. Dinamikus képbeállításnál is életszerű, nem túlszaturált színeket kaptunk. A színtér lefedettsége a DCI P3 színtér 93%-át, míg a Rec.2020 színtér 71%-át teszi ki. Pozitívum még, hogy a legnépszerűbb audio és video formátumok elég széles körét támogatja az EC780, de a HEVC kódolású tartalmak nem minden esetben ízlettek neki.

Az EC780 egy sok szolgáltatást nyújtó belépő szintű készülék, ami 4K megjelenítést tesz lehetővé. Általános tévézéshez, sorozatok, filmek megtekintéséhez, hobbi szintű játszáshoz kifejezetten ajánljuk. A készülék egyik legnagyobb erőssége az Onkyo soundbar, ami a mi tetszésünket is elnyerte. Aki egy sokoldalú, és kiemelten jó hangzású televíziót keres és nem akar egy kisebb vagyont beruházni, annak megfelelő választás lehet a TCL 55” EC780 típusú készüléke.

(Denon Dániel)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]