TCL 65C815 4K QLED tévé – Középsúlyú kihívó

A TCL az elmúlt pár évben jelentékeny energiát fektetett abba, hogy a televízió iparágban ne csak mennyiségi, hanem sokkal inkább, mint minőségi szereplő legyen jelen. Az új, középkategóriába pozicionált C815 jelzésű, kvantum pont szűrővel ellátott LED LCD televíziójukkal megint ebbe az irányba tettek egy lépést.

Az idei évben a középkategória tetejére két készüléket hozott a TCL a C715 és a C815 termékeivel. Mivel a TCL a Samsung által létrehozott „QLED Szövetség” tagja, így mind a két tévé viseli a QLED jelölést, utalva ennek a képjavító eljárásnak az implementálására. A két modell között a leglényegesebb különbség, hogy a C715 közvetlen LED, míg a C815 él LED háttérvilágítást kapott, sajnos mindkettő helyi fényszabályzás nélkül. További eltérés, hogy a gyártó által használt Picture Performance Index (PPI) értéke a C715 esetén 2400 PPI, míg a C815-nél ez 3000 PPI.

Ez az interpolációs mozgásjavító eljárás, egy teljesen egyedi, minden gyártónál eltérő értéket mutató számadat, ami így a különböző gyártók készülékeinek érdemi összevetésére nem is alkalmas, valamint nem összetévesztendő egy adott kijelző képpontsűrűségét megadó Pixels Per Inch (képpontok száma hüvelykenként) értékével, ami viszont egy mérhető, objektív szám. A harmadik szignifikáns eltérés, hogy a C815-ös televíziók a DTS hangformátumot is dekódolják, amit mi rendkívül hasznosnak találunk, és alapvetőnek tartanánk bármely márka, bármely készülékében 2020-ban.

Megjelenés

A TCL a formatervezés és az anyaghasználat terén is igyekszik előrelépést felmutatni. A C815 kissé retro hangulatot idéző három lábon álló központi talpazatot kapott, ami megosztó lehet, ahogy az is, hogy az amúgy remek hangzást nyújtó, beépített Onkyo soundbar nem fut végig a kijelző alján. A szinte „keret nélküli” megoldás ellenben jól sikerült és a nagyon keskeny, fémből készült káva minőségi érzetet tükröz.

A TCL a többi gyártótól eltérően, ezúttal is a készülék hátlapjának jobb oldalára helyezte a ki-és bemeneti csatlakozókat, ennek keretében kettő darab HDMI 2.0b, kettő USB 2.0, egy digitális optikai kimenet, egy fejhallgató, Ethernet (LAN RJ-45), RF Antenna és egy CI+ kártyanyílás áll rendelkezésre. A képernyő valószínűleg egy tükröződést csillapító bevonatot is kapott, ami ráadásul még a betekintési szögre is jótékony hatással van. A hátlapra került egy elég termetes mélysugárzó, mely kellemes basszusokkal egészíti ki az Onkyo soundbarját. A készülékhez két távirányító tartozik: egy hagyományos, minden vezérlést ellátó, keskeny távvezérlő és egy elegáns, fémházba rejtett, ami a hangvezérlésért felel.

Képminőség

A TCL C815 egy él LED háttér világítású, Ultra HD (3840 x 2160 képpont) felbontású VA LCD panelt kapott, amihez a fentebb említett kvantum pont réteget adták hozzá, a teltebb színek és szélesebb színtér elérése érdekében. Erre utal a QLED márkajelölés. A 10 bites panel natív képfrissítése 100Hz, ami a gyorsmozgású tartalmak – akciófilmek, sportközvetítések, játékok – sima és folyamatos megjelenítéséhez elengedhetetlen.

A VA típusú LCD panelek sajátossága, hogy az IPS-hez képest, kontrasztosabb, élénkebb színű képet tud előállítani, ugyanakkor bántóan kis betekintési szöggel bír, tehát oldalról nézve a színek már fakulnak. Nos, úgy tűnik, hogy a TCL – a Samsunghoz hasonlóan – nagyon komolyan vette ennek a jelenségnek a kezelését, és a C815-nél sokat javítottak ezen. Ennek köszönhetően a kép nemcsak a mértani középpontból élvezhető, hanem attól eltávolodva is.

Persze, itt is meg kell jegyezzük, hogy nem vethető össze egy OLED panellel, amelynél nem kell számolni ezzel a jelenséggel. A készülék ugyan kezeli az összes jelenleg elérhető nagy dinamikatartományú képformátumot, tehát a HDR10, HDR10+, Dolby Vision és HLG, viszont ezeket nem igazán tudja jól kihasználni az alacsony fényereje miatt, ami mindössze 380 cd/m2. A készülék szintén képes az SDR-HDR konverzióra, azonban ez sem látványos az imént említett ok miatt.

Pozitívum, hogy statikus kontrasztaránya körülbelül 3700:1-hez, ami igen jó bizonyítéka annak, hogy a VA típusú LCD panel és a kvantum pont (quantum dot) réteg együtt, azért rengeteget tud javítani a LCD kijelzők képmegjelenítésén. A TCL-nél is egyre inkább figyelembe veszik azt a tendenciát, hogy a televízió nemcsak filmnézésre szánt kijelző, hanem monitor is egyben, amit mind többen használnak PC, illetve konzoljátékokhoz. Ezért (is) nagyon fontos, hogy a válaszidő és a bemeneti késleltetés (input lag) minél kisebb értéket érjen el.

Ez utóbbi, „Játék” képmódban közel 10 ms körül mozgott, ami nagyon jónak számít a mai készülékeknél, így a kontrollerrel, billentyűzettel és egérrel adott utasításra, azonnal reagál a kijelző. A TCL készülékeinél már korábban is tapasztalt szürkés, fátyolszerű jelenség itt is látható volt – bár sokkal kevésbé -, de bízunk benne, hogy a gyártó mérnökei hamarosan kijavítják ezt a hibát. Általános felhasználás szempontjából a C815 mégis hozza a kategóriájától elvárható képminőséget. Megfelelő képbeállításokkal a streaming szolgáltatók különböző 4K tartalmait összességében szépen jelenítette meg, természetes színekkel, LCD-hez képest elfogadható feketékkel és gyors mozgásmegjelenítéssel.

Kiemelendő, hogy mind a HD tévécsatornák műsorszámait, mind Full HD Blu-ray lemezen megtekintett filmeket nagyon szépen konvertálta fel 4K felbontásra. A legjobb eredményt nyilvánvalóan akkor kaptuk, amikor natív 4K tartalmat jelenítettünk meg, akár online forrásból, akár 4K Ultra HD Blu-ray Disc-ről. A TCL C815 hétköznapi filmnézésre, tévézésre, játékra alkalmas, de ne várjuk tőle azt a képminőséget, amit egy felső kategóriás készülék tud.

Hangzás

Mint a bevezetőben már említettük, a hangkeltésért az Onkyo által tervezett 2.1 csatornás soundbar felel, melynek 2 utas sugárzói 2x10W, valamint a készülék hátlapjába épített mélysugárzója 15W teljesítményt tud előállítani. Átlagos hangszórókkal ellátott tévéhez képest, sokkal szebben szól, de ha igazán meg akarjuk dobni a házimozizást, akkor érdemes lehet társítani a TCL új, Ray-Danz soundbar és mélyláda összeállítását, amivel már szélesebb hangteret és valóban erőteljes mélyeket kapunk. A C815 az objektum alapú Dolby Atmos hangsáv mellett, szinte az összes Dolby és DTS hangsávot megszólaltatta, ami nekünk nagyon tetszett.

Kezelés, szolgáltatások

A készüléken az Android 9.0 rendszer fut és használat során nem futottunk bele semmilyen különösebb hibába. A rendszer megfelelően gyors működéséért egy négy magos ARM Cortex-A55 processzor és 2GB RAM biztosítja az erőt, amihez 16GB beépített tárhely is társul. A rendszer kezelőfelülete felhasználóbarát, könnyen áttekinthető és természetesen a legfontosabb streaming szolgáltatók, úgymint Netflix, Amazon Prime, YouTube stb., azonnal elérhetők, a sok-sok egyéb alkalmazás mellett.

A tévé beállításaiért felelős menürendszer szintén egyszerűen kezelhető, talán kicsit több képbeállítási lehetőség jobb lett volna. A gyártó a trendnek megfelelve, biztosítja a hang alapú vezérlést Google Assistant és Amazon Alexa-n keresztül. A multimédia támogatása is szinte teljes körű, egy-egy M2TS és MKV kiterjesztésű videó anyag volt csak, amit nem tudott lejátszani, a legtöbb zenei és mozgókép formátumot rendesen kezelte.

Ajánlás

Ahogy a bevezetőben is már említettük, a TCL igyekszik, hogy sokoldalú és egyre jobb, mégis megfizethető készülékekkel szerepeljen a piacon. A C815 ezen törekvéseik újabb bizonyítéka. Ugyan nem egy prémium képminőséget kínáló termékkel van dolgunk, de tekintettel arra, hogy egy egyszerűen kezelhető, az elvárható szolgáltatásokkal felszerelt tévéről van szó, ami nem mellesleg átlagon felüli hangzást is kínál, kihívója lehet más gyártók hasonló készülékeinek, a megfizethető, 65”-es 4K televíziók kategóriájában.

Denon Dániel

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]