TCL C82 QLED – EGY LEHETSÉGES JÖVŐKÉP

Egy évtizede senki sem hitte volna, de 2021-re a TCL a világ egyik legnagyobb és legfontosabb televízió gyártójává vált. A kínai konszern piaci részesedése az egeket ostromolja, és mostanra már ott tartunk, hogy veszélyezteti a dél-koreai gigászok pozícióit is.

Ez köszönhetőn annak az elképesztő gyártókapacitásnak, amit az elmúlt másfél évtizedben kiépítettek, illetve, hogy emellett a fejlesztési központokat sem hanyagolták el. Ennek köszönhetően jelenleg a TCL az olcsó, belépő szintű, és a prémium kategóriás, nagy tudású modellek szegmensében is komoly választékkal rendelkezik. Sőt, a vállalat nem csak másol, hanem új utak keresésére is maradt energiájuk.

Ennek tökéletes bizonyítéka, hogy a TCL kezdett el foglalkozni azzal a Mini LED háttérvilágítási technológiával, amely idén számos más gyártó termékeinél felbukkant. Természetesen egy pillanatra sem lankadtak, próbálnak e téren még mindig a többiek előtt járni, így 2021-ben már a második generációs ilyen televíziójukkal léptek színre. Ez a TCL C82, amelynek 65 inches változata szerkesztőségünkben is tett egy rövid látogatást a konszern európai központjának jóvoltából.

Lehengerlő külső

Az rögtön látszik, hogy a C82 nem egy sablonos tucattermék, ami elsősorban a hatalmas képernyő alá pakolt hangsúlyos integrált hangrendszernek köszönhető. Láthatóan már ezzel is hangsúlyozni szerette volna a cég, hogy a megszólalás tekintetében az átlagnál többre számíthatunk.

A vékony, és kikapcsolt állapotban láthatatlan kávákat övező fémes keret színében tökéletesen passzol a masszív talphoz, amely stabilan tartja a képernyőt, bár annak forgatását sajnos nem teszi lehetővé. Ha közelebbről megnézzük a terméket, feltűnik a megszokottnál lényegesen vastagabb készülékház és a hátlap közepén egy enyhén kidudorodó, látványosan nagy teljesítményű mélynyomó.

Csatlakozók

A csatlakozókínálatra nem lehet panasz, például a jelenleg legmodernebbnek számító HDMI 2.1 portok sem hiányoznak. A ki- és bemeneteknek köszönhetően egyszerűen és problémamentesen dughatók rá a készülékre a kívánt külső médialejátszó- és audio eszközök, épp úgy, mint PC-k vagy játékkonzolok. A televízió rendelkezik Bleutooth adapterrel, és magától értetődően az integrált WiFi-t sem spórolták ki belőle.

Pazar képi világ

A C82-be a TCL belepakolt mindent, amit ma a televíziós fronton nyújtani tud, hiszen a termékbe saját fejlesztésű és gyártású kvantumpontos QLED panel, szintén házon belül készülő, egyedi Mini LED háttérvilágítási rendszer, valamint AIPQ képfeldolgozó processzor került. Tehát komponens szinten minden adott a lehető legjobb minőség megteremtéséhez, és ez látszik is a végeredményen. A képi világ ugyanis lenyűgöző!

A tónusok ragyogók, ideális beállítások mellett kifejezetten naturálisak, és a koliriméterrel végzett műszeres mérések során arra a megállapításra jutottunk, hogy a színpontosság is kifogástalan. Az erre vonatkozó deltaE mutatószám átlagos értéke 0,34 lett, mi pazar értéknek számít. A színtérlefedettség terén pedig jelenleg ez a világ egyik legjobb televíziója, hiszen a modell a referenciának számító sRGB színtér 154,9 százalékát fedi le. Ez pedig gyakorlatilag a professzionális monitorok szintje, azaz a készülék akár grafikai, stúdiós munkára is bevethető lenne.

Az alkalmazott Mini LED technológia lényege, hogy a háttér biztosító fénykibocsátó diódák méretét radikálisan lecsökkentették, és ezzel párhuzamosan számukat pedig megnövelték. Emellett pedig több egyedileg vezérelhető csoportba osztották őket, és mindennek eredményeként a kontraszt lényegesen jobb lehet, amit a műszeres mérések is világosan alátámasztottak.

Közel 13400:1 valós kontrasztot mértünk ugyanis, ami ebben a termékkategóriában sokkolóan jó adat, és ezzel bizony e téren a TCL a közvetlen vetélytársak fölé nőtt. A fényerő egyenletes eloszlása még sok mai LED LCD tévénél problémát okoz, de ezzel a kihívással is megbirkózott e televízió.

A betekintési szög remek, csak nagyon kiszorított pozícióból, 165 fok környékéről érzékelhető valamelyest az árnyalatok enyhe fakulása, ám invertálódástól még ilyenkor sem kell tartani. Nagyon minimális zajosodás érzékelhető alacsony bitrátájú online streaming videók, vagy egyes, médiaboxból érkező SD tv adások esetén.

Azonban ezen a kellemetlen effektuson hatásosan lehet segíteni a Zajcsökkentés funkció aktiválásával. A maximális képfrissítési ráta 120 hertz, ráadásul a készülék támogatja a VRR (dinamikusan változó képfrissítési ráta) technológia használatát, aminek köszönhetően a képtörést, apró döccenéseket el lehet felejteni a játékoknál is.

A bemeneti késleltetés mértéke a méréseink alapján 12,4 ms, ami remek értéknek számít jelenleg a televíziós szektorban. A modell természetesen 4K-s (3840 x 2160 képpont), és megkapta a TCL egyedi felskálázási eljárását, amely képes az alacsonyabb felbontású videók, filmek és játékok feljavítására a mesterséges intelligencia bevetésével.

A már említett Mini LED háttérvilágítás, és a QLED kvantumpontos panel együttesen kimagaslóan nagy, közel 2000 nites maximális fényerő megteremtését teszi lehetővé. Ennek köszönhetően a nagy dinamikatartományú anyagok nem csak érzékelhetők, hanem a HDR effektus kifejezetten látványos. De annyira, hogy sokak számára talán már ez egy vásárlási döntést befolyásoló tényező lehet.

Hangrendszer

Korábban említettük már a hangrendszert, amelyről a gyakorlati próba során feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy nem pusztán optikailag erős. Tehát nem csupán látványos, hanem a megszokottnál lényegesen jobb hangminőséget produkál. A 2.1 csatornás rendszer része egy, a megszokottnál nagyobb teljesítményű, nem rejtett, 30 wattos mélynyomó is, amelynek köszönhetően a basszus hangok meglepően gazdagon, erőteljesen dörrennek meg.

Ebből fakadóan pedig a dinamika is kézzel fogható, és a végeredmény képes megidézni azt, amit a mozikban tapasztalhatunk, még ha annak az élménynek a tökéletes reprodukciójáról azért nem beszélhetünk. Mivel a hangsugárzók nem rejtettek, ezért a megszólalás kellően tiszta, az oly gyakori fojtott tompaságot sikerült kiküszöbölni ezáltal.

A sztereó hangtér megteremtésében nem remekel, de hát ez a televízióknál általános probléma abból fakadóan, hogy a hangszórókat nem tudják elég távol tenni egymástól. A már bevált módon itt is megtalálható több előzetesen programozott, különféle típusú tartalmakhoz gyárilag optimalizált hangprofil. Ezekhez természetesen nem kell ragaszkodni, és amennyiben valaki úgy gondolja, az a hangszínszabályozó által a saját ízléséhez igazíthatja az arányokat.

Smart tv

A TCL nem foglalkozott saját okostévé rendszer kifejlesztésével, hanem a Google által megalkotott AndroidTV platformot licenszelik, így ez a csúcstévé is erre a rendszerre épül. E megoldás grafikus kezelőfelülete mai szemmel már kicsit elavultnak tűnik, nem csoda, hogy a Google is már gőzerővel fejleszt egy megújított rendszert. Szó nincs arról, hogy kezelhetetlen lenne, csak egy picit átláthatatlanabb, kevésbé felhasználóbarát, mint a riválisok modernebb platformjai.

Viszont az is tény, hogy sebesség és a stabilitás megfelelő, tehát kellően gyors, és zavaró összeomlásokat sem produkált. Itt fontos megjegyezni azt is, hogy az alkalmazás kínálat terén viszont az Android TV minden más hasonló megoldást felülmúl. Több, mint 5000 netes applikáció közül lehet választani, ami igazán sokoldalúvá teszi a TCL C82 televíziót.

Értékelés

A TCL C82 önmagában alkalmas arra, hogy demonstrálja a kínai vállalat erejét a televíziós iparágban. A készülék ugyanis egyértelműen kimagaslik kép- és hangminősége révén a mostani tévés dömpingből. Feketén-fehéren kiderült, hogy a fejlesztésekkel a vállalat jó irányba indult, és az évekkel ezelőtt lefektetett innovációs stratégia megállja a helyét. A TCL C82 korunk egyik legjobb televíziója, egy olyan modell, amely a prémium kategóriában is komoly sikereket hozhat a vállalatnak.

(Somfai Gábor)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]