TRIANGLE MAGELLAN CELLO 40TH – A NAGY VARÁZSLÓ

Az 1,14 méter magas, 39 kg súlyú Triangle Magellan Cello a második legnagyobb a 40th Anniversary limitált szériában, és semmit sem bíz a véletlenre, ha a fényűzésről van szó.

A Magellan 40th Anniversary Triangle a történelmi formatervezéséből merít ihletet, különösen a 2007-es Magellan Grand Concertből, és a három modell mindegyike 500 pár limitált példányszámban készül. A tizenkét réteg magasfényű lakkréteggel bevont „zebráno” furnér borítású, viszonylag karcsú, ívelt oldalú oszlopok mindenképpen feltűnőek.

Felépítés és jellemzők

A dobozok, amelyekben a hangszórók kaptak helyet jól átgondoltak, a gyártó mindent megtett, hogy még a kicsomagolás is igazi élmény legyen. Az alaplemez egy nagy fémtüske/kúp köré van hajlítva, egy beépített “korongon” ül, ami a front részen a hangfalba van csavarozva. Négy gumilábbal rendelkezik, többé-kevésbé úgy működik, mint egy állvány és elegendő stabilitást biztosít. A fém alaplappal, amit egy polimerréteg borít az a cél, hogy a hangfalat elszigetelje a padlótól.

Elhelyezés

A hangfalak elhelyezése és a hallgatási hely kijelölése úgy történt, hogy a Cello-k viszonylag közel kerültek a mögöttük lévő falhoz, de távol az oldalfalaktól, egymástól legfeljebb két méter távolságra, a hallgatási hely pedig körülbelül ugyanilyen távolságra a hangszóróktól, vagy valamivel még távolabb. A hangszórók úgy lettek beállítva, hogy nagyjából egyenesen a hallgatóra irányuljanak, ez sikeresen kiküszöböli a szoba akusztikájának számos sajátosságát, de sokkal inkább felhívja a figyelmet a hangszórókban lévő esetleges gyengeségekre, különösen az integrációt illetően.

A Triangle kiválóan vizsgázott annak ellenére, hogy négy meghajtóból és egy meglehetősen nagyméretű basszreflex-nyílásból álló, függőlegesen szerelt hangsort alkot, amely a frekvenciaspektrum tetejétől az aljáig jól integrált megjelenítést biztosít. Ez nem meglepő, mivel itt gyakorlatilag egy kétutas monitorról van szó, ahol az alsó két hangsugárzó lényegében mélyfrekvenciás erősítésként működik, a „középső” egység pedig egészen 70 Hz-ig megy le. A hangtartomány felső végén, körülbelül 4 kHz-nél lép át a magas frekvenciájú részre, ami azt jelenti, hogy a férfi és női ének teljes tartományát egy és ugyanazzal az egységgel fedték le.

Ráadásul ahelyett, hogy ezt az erős és hatékony középsugárzót további keresztváltó alkatrészekkel terhelték volna – hogy a kimenetét összhangba hozzák a nagyfrekvenciás egységgel –, a Triangle ez utóbbit egy gondosan kiszámított kürttel látta el, ami segít harmonizálni a kimenetét és a szórásképét a középsugárzóval.

Ez viszont azt jelenti, hogy a passzív keresztváltó szűrő kialakítása sokkal egyszerűbb és elegánsabb, mint a legtöbb háromutas rendszerben. A kabinet szerkezet, a nagyon átgondolt belső felépítés csodája, nagy sűrűségű farostlemezből – ha tömör fából készült volna, valószínűleg „ember nem tudná felemelni” –, aminek az a célja, hogy a rezonanciáknak a hangszóróktól, távolabbi végződési utat biztosítson.

Hangminőség

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a Magellan Cello 40th hangfalat az valószínűleg a „nagyvonalú” lenne. Ez nem az a fajta hangfal, amelyik visszafogja magát attól való félelmében, hogy eltérhet a „semlegesség” vagy a „pontosság” eszményétől – sokkal inkább az, ami arra összpontosít, hogy a hallgatónak átadja a reprodukált zene minden szépségét. A basszus szekció egy pár 16,5 cm / 6,5″ mélysugárzóból áll – ugyanolyan átmérőjű, mint a középsugárzó –, amelyek membránjai cellulóz méhsejt szerkezetűek, mindkét oldalon üvegszálas réteggel megerősítve.

A Magellan Cello összes meghajtója „hővezető gyűrűvel” lett ellátva, ami termikusan összekapcsolja a mágnes pólusát és a „járom csövét” és a keletkezett hőt a külső burkolat felé közvetíti. Ezt nevezik „LHS2 hűtőrendszernek” és ezért a Triangle bízik abban, hogy a Magellan Cello hangszóró teljesítményét akár 300 W-ra is emelheti. Nem mintha ekkora teljesítményre lenne szüksége ahhoz, hogy a legjobbat nyújtsa. A Cello-kat 25 négyzetmétertől felfelé terjedő szobaméretekre tervezték, és minden bizonnyal rendelkeznek azokkal a dinamikai képességekkel, hogy ennél sokkal nagyobb helyiségeket is energiával töltsenek fel.

A Triangle legkiemelkedőbb tulajdonsága a kifinomult, kifejező és magával ragadó középtartományban rejlik, amely valóban bevonja a hallgatót az előadásba. Az olyan örök klasszikusok, mint a Joy Division „Unknown Pleasures” című száma megkapják a megérdemelt merengő intenzitást, Ian Curtis sokféleképpen manipulált és torzított hangjával, és a Martin Hannett producer által ezen az albumon megteremtett egyedi térérzet borzongást kelt az emberben. A Kraftwerk „Computer World” (2009-es remaster verzió) szintén élvezetes volt, ami ennek a klasszikus albumnak az újraértékeléséhez vezetett.

Mivel alacsony erősítésű szerkezettel konfiguráltam, hogy a Triangles-nél jóval nagyobb érzékenységű hangszórókkal működjön, a közepes méretű szobánkban és a hangszórókhoz közel ülve ez több mint elegendőnek bizonyult. A középtartományból kiindulva a frekvenciaspektrum mindkét vége zökkenőmentesen integrálódott, a magas hangok légiesek és részletesek voltak, az agresszivitás legkisebb jele nélkül, a mélyek pedig erősek, dallamosak és jól szabályozottak.

Ez azonban nem egy olyan hangszóró, amely tűzijátékkal igyekszik lenyűgözni a hallgatót, bizonyos, gyakran demonstrációs célokra használt műsoranyagokon – a Cello 40 inkább szerethető, könnyed hangzással igyekszik a hallgatót beszippantani a zenébe. Összességében csak annyit mondhatok: nagy varázsló…

(Herskovits Tamás)

(A műszaki adatok és a termék értékelése a következő oldalon található!)

Pages: [ 1 ] [ 2 ]